A raktárosok és logisztikusok eddig nem tapasztalt kereslete mögött a járvány áll. Az e-kereskedelem annyira megdobta a korszerű raktározásban jártas szakemberek keresletét, hogy azokból már-már hiány tapasztalható.
Utazás helyett vásárlás
Egy február elején közölt tanulmány szerint az e-kereskedelem lendülete a tavaly májusi csúcs után visszaesett, majd az év végére a legtöbb iparágban stabilizálódott. Azonban potenciál még számos területen van: nemzetközi statisztikákból kiolvasható, hogy a korlátozások miatt a magasabb jövedelmű háztartásoknál szemmel jól látható jövedelem halmozódhatott fel. Ezt ezek a háztartások korábban utazásra, étteremre, sportra költöttek, de a pandémia miatt nem használtak fel.
Ebből következik, hogy a tovább erősödik az online piac, miközben a raktárak és a logisztikai központok közben gombamód nőnek ki a földből Magyarországon is. Ennek eredménye pedig, hogy már-már hiány tapasztalható a korszerű raktározásban jártas szakemberekből.
A fejlesztők tudják, hogy az online piacot az infrastrukturális és szakképzési oldalról is érdemes megtámogatni. Utóbbi ugyan zajlik, de nem elég átfogóan, és a mennyiséget tekintve sem érjük el a szükséges szintet. A logisztikai szakemberek és a raktárakban dolgozó szakmunkások is komoly informatikai képzésen esnek át, noha az automatizáció és a robotizáció itt is gyorsan terjed – olvasható az mfor.hu oldalon. A raktári rendszereket tudni kell megfelelően üzemeltetni, ehhez folyamatos utánképzések is kellenek.