„A cég csak egy kicsivel született korábban, mint a legidősebb lányom. Felnőttek…”

Az ország piacvezető csomagolóanyag-forgalmazója, az LC Packaging TPI Kft. ügyvezető igazgatójával, Szundyné Török Judittal beszélgetek az elmúlt 26 évről, változásról és állandóságról a mórahalmi székhelyű elegáns épületben.

LC Packaging épület

 

Édesapám a biztos egzisztenciát adta fel

– A cég csak egy kicsivel született korábban, mint a legidősebb lányom – indította a beszélgetést Szundyné Török Judit. – Még babakocsiban tologattam Lilit és egyetemista voltam, amikor elkezdtem tevékenykedni az édesapám által vezetett cégben, aki egy holland-magyar barátság révén indította útjára a vállalkozást. Az akkori személyes kapcsolatnak és a biztatásuknak köszönhetően mertük kipróbálni magunkat a rendszerváltást követően, szinte azonnal. Érdekes visszagondolni arra ennyi idő távlatából is, hogy milyen meghatározó volt számunkra az a fajta szemlélet, amit tőlük tanulhattunk.

 

– Bátorságnak vagy vakmerőségnek ítéli meg egy baráti biztatás alapján céget alapítani?

– A rendszerváltás időszakában édesapám az ötvenes évei elején járt, a kiszámítható egzisztenciát biztosító munkahelyét hagyta ott, és – tele ötletekkel – belevágott. Az, hogy mi most működünk, abszolút a szüleimnek köszönhető, amiben biztos volt kalandvágy és vakmerőség egyszerre. Először én kezdtem vele dolgozni, aztán rövid időn belül a bátyám, majd a húgom is csatlakozott a csapathoz. Azaz volt a család és egy targoncás kolléga. Innen indultunk.

 

Szundyné Török Judit
Szundyné Török Judit, ügyvezető igazgató

 

Napjainkra hazánk vezető csomagolóanyag-forgalmazója

– Milyen termékek forgalmazásával kezdték a kilencvenes évek elején a vállalkozást?

– Elsőként csupán burgonya csomagolására szánt raschel zsákkal és liszt csomagolására szánt polipropilén zsákkal indultunk a magyar piacon.

 

– Jelenleg pedig Magyarország piacvezető csomagolóanyag-forgalmazó cégvezetőjével beszélgetek… Melyek a fő tevékenységi területeik?

– Aktuálisan három igazgatási terület működik a cégen belül. A hullámkarton üzletág termékeit számos piacvezető élelmiszerlánc üzletében láthatják a polcokon, hiszen a mi hullámkarton rekeszeinkbe is csomagolják a friss zöldséget és gyümölcsöt. Az úgynevezett „agri” divíziónak két nagy szegmense létezik a mezőgazdasági haszonnövények területén: a vetőmagot, valamint a kertészeti anyagokat forgalmazó üzletág. Harmadik területünk a big-bag, azaz a flexibilis falú szövetkonténerek üzletága, amely ömlesztett termékek részére kínál tökéletes tárolási lehetőséget. Mindezek mellett egyik legnépszerűbb termékcsaládunk a Home and Garden igazi jolly jokerünk, hiszen valamennyi területünkön átívelő új projektről van szó. Ezzel a termékcsaláddal kapcsolatban nemcsak a Transpack szaklap különdíjára vagyunk büszkék, hanem arra is, hogy ezek azok a termékek, amelyek egyre több gazdaboltban megvásárolhatóak lakossági célra is.

 

Home ad Garden díj

 

Érdemes több lábon állni

– Nagyon szerteágazó profillal foglalkoznak. Mi a legfőbb motivációjuk, amiért ilyen sokféle terméket kínálnak?

– A gazdasági életben mindenki tudja, hogy érdemes több lábon állni. Minden egyes év, s azon belül minden évszak vagy időszak is okozhat meglepetéseket. Ezzel nem is a vírushelyzetre gondolok elsőként, hanem a mezőgazdasági szegmens időjárásfüggő kiszámíthatatlanságára. A világjárvány ezt az alaphelyzetet most még jobban kiélezte, ha szarkasztikusan szeretnék fogalmazni, egyenesen megkoronázta. A cég ma már 21 dolgozót alkalmaz, tehát 21 családért vagyunk felelősek. Nem kérdés, hogy több lábon kell állni. – Jelen pillanatban a csomagolóanyag-ipar – akár papír, akár műanyag szegmens – több évtizede nem látott sokkal küszködik. Önökre hogyan hat ez a helyzet?– Már több mint egy éve, vagyis 2020 márciusától a koronavírus miatti pánik a csomagolóanyag-szektorban is érezteti hatását. Nemcsak az élesztő, a liszt és a WC-papír tűnik el a boltok polcairól, hanem döbbenten tapasztaljuk, hogy a különböző iparágak jelentős képviselői is elővásárlásban, taktikai vásárlásokban gondolkodnak. Vagyis a pánikbeszerzés a mi területünkön is érezteti hatását. Sajnos tény, hogy a papíripari alapanyagok és valamennyi műanyagipari (vagyis a fólia, azaz polietilén vagy szőtt) alapanyag hiányt mutat világszerte. Egyéb szempontként ide sorolhatjuk a tengeri hajózási költségek, valamint a tengeri hajókonténerek árának drasztikus emelkedését is, ráadásul a forint is gyengélkedik. A fent említett tényezők együtt állasa miatt nagyon ritkán látott nehézségeket látunk a csomagolóanyag-iparban.

 

A jelenlegi helyzetben is törekszünk a pontos kiszolgálásra

– Mit prognosztizál a szakember 2021-re?

– Őszintén szólva a fent említett okok arra engednek következtetni, hogy a vásárlók részéről nem az ár lesz az elsődlegesen meghatározó szempont, hanem az, hogy rendelkezünk-e a megfelelő árukészlettel. Ezért dolgozunk a munkatársainkkal vállvetve nap mint nap. Rendszeresen küldünk partnereink számára aktuális helyzetjelentést, hogy minél több naprakész információval lássuk el őket. Üzletkötőink szinte napi szinten – ha a járványhelyzet megengedi személyesen, ha nem, akkor telefonon vagy videokonferencián – tájékoztatják ügyfeleinket arról, hogy mire számíthatnak aktuálisan.

 

– Konkrétan mit jelent ez az Önök napi rutinjában?

– El tudja képzelni azt, hogy a piaci életben egy költség egyik hónapról a másikra a négyszeresére nő? Vagy az alapanyag ára, ami egy terméket önmagában meghatároz, négy hónap alatt a duplájára emelkedik? Most éppen ezekkel a számokkal szembesülünk. Az utóbbi időszakban sok álmatlan éjszakánk volt, nemcsak nekem, a munkatársaimnak is. Ezzel együtt töretlenül hiszek abban, hogy a partnereinkkel való kölcsönös kapcsolat elvén együttműködve meg fogjuk találni az optimális megoldást a nehézségek közepette is. Ahogy a tavalyi évben, úgy idén is valamennyi kollégával arra törekszünk, hogy időben, megfelelő mennyiségben és megfelelő áron lássuk el partnereinket igény szerint, azaz szezonban és azon kívül egyaránt. Konkrét kérdésére konkrét választ adva, amennyiben a józan ész dominál a piacon – azaz nem lesznek pánikfelvásárlások – minden partnerünket időben ki tudunk szolgálni.

 

Az elmúlt 26 év maga volt a fejlődés

– Többször említi a munkatársait, mint akik Önnel együtt gondolkodnak, és vállvetve küzdenek a nehéz helyzetben. Hogyan értékeli Ön a kapcsolatukat?

– Nos, a kapcsolatunkról leginkább őket kellene megkérdezni, amikor én nem vagyok a közelükben… Én arról tudok nyilatkozni, hogy mi az, amit én igyekszem tenni annak érdekében, hogy ők jól érezzék magukat a cégnél a bőrükben. Fontosnak tartom a csapatépítő programokat, céges szinten és ügyfeleink vonatkozásában egyaránt. Tavaly például partnereinkkel közösen futottuk körbe a Balatont, de egy fárasztó pénteki munkanapba egy lazító masszázst is szívesen biztosítok számukra. A kedd általában a body art napja, munkaidő végén személyi edző űzi ki belőlünk a napi stresszt. Remélem, az álmatlan éjszakákért némileg tudom őket kárpótolni.

 

Csapatkép

 

– 26 éves a cég – ez hosszú időnek tűnik vagy inkább rövidnek?

– Azóta sok minden változott. A kezdetekhez képest született még két lányom, akik szintén nagykorúak, sajnos csak ketten maradtunk testvérek, édesapám pedig már nyugdíjasként, külső tanácsadóként vesz részt a cég életében. A piacot az általános bizonytalanság jellemzi. Ennek ellenére szeretnénk egy biztos pont lenni ebben a bizonytalanságban. Nagyon szeretem Darwinnak azt a gondolatát, miszerint a fajok közül nem feltétlenül a legerősebb vagy a legokosabb marad életben, hanem az, amelyik a leginkább tud alkalmazkodni a változásokhoz. Az elmúlt 26 év maga volt a fejlődés. Úgy érzem, felnőttünk…

 

Pesti-Palócz Ádám

 

LC Packaging

big bag csomagolás csomagolóanyag jutazsák kartoncsomagolás
..