fbpx

Kiosztották a logisztikai és beszerzési kiválóság díjait

Írta: Csomor Zsolt - 2021 április 28.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hagyományaihoz híven 2020-ban is meghirdette az Év Logisztikai Menedzsere, az Év Beszerzési Csapata és a Logisztikai Kiválóság Díjat.

 

A nehezítő körülmények ellenére idén is díjazták a kiemelkedő eredményeket

Az MLBKT a pályázati határidőt a COVID miatt, az őszi időszak helyett az év elejéig meghosszabbította és a helyzethez alkalmazkodva módosította a kihirdetés és átadás körülményeit is. Ez a szakma – érthető okokból – rivaldafénybe került az elmúlt évben. Ahogy akkor, és várhatóan idén is számtalan kiemelkedő teljesítménnyel bizonyítja helytállását és fontosságát az élet számos területén.

Az MLBKT kiválóság pályázataival szeretné széles körben megismertetni és elismerni ezeket a kiemelkedő eredményeket, ezért is tartotta fontosnak, hogy a nehezítő körülmények ellenére is meghirdesse és odaítélje a díjakat.

A díjazottak az MLBKT két, tavaszi eseményén mutatják be pályázataikat („Beszerzési Konferencia 2021” május 12-én, és az MLBKT éves közgyűlése május 26-án). A díjak átadására a nyár végén tervezett 30 éves MLBKT jubileumi eseményen kerül sor.

A 2020-as év kiválóság díjait a következő pályázatok nyerték el:

 

Dene László, az Év Logisztikai Menedzsere

Az Év Logisztikai Menedzserének a neves szaktekintélyekből álló bíráló bizottság Dene Lászlót, a Bellis Egészségtár Kft. ügyvezető igazgatóját, az MLBKT Gyógyszeripari Tagozatának vezetőségi tagját választotta meg.

 

logisztika dene lászló bellis egészségtár kft
Dene László, Az Év Logisztikai Menedzsere

 

László az elmúlt 5 évben az általa irányított vállalat esetén 60%-os forgalmi bővülést ért el, és több nagy, sikeres projektet vezetett. Ilyen volt többek között egy új raktárépület tervezése és felépítése zöldmezős beruházás keretében. Az új raktárhoz tartozó raktártechnológia megtervezése, a raktár átköltöztetése, valamint egy új vállalatirányítási rendszer és egy új raktár vezérlési rendszer bevezetése is a koronavírus-járvány alatt. László aktív résztvevője a szakmai közéletnek is: az MLBKT mellett elnökségi tagja a Gyógyszernagykereskedők Szövetségének (GYNSZ), valamint az Európai Gyógyszernagykereskedők Szövetségénél (GIRP) a technikai bizottság tagja.

 

A Robert Bosch Kft. indirekt beszerzési csapata is elismerésben részesült

Az MLBKT 2021-ben a Robert Bosch Kft. „Globális/centralizált Indirekt Beszerzési Szervezet magyarországi Beszerzési Csapatának” ítélte oda az „Év Beszerzési Csapata” díjat. A Bosch indirekt beszerzési szervezete a Bosch „Global Business Services” egység része, melynek elsődleges célja a folyamatok egyszerűsítése, a folyamatban résztvevők közötti együttműködés erősítése, ezzel a versenyképesség növelése az ügyfélorientált szemléletmód mellett. A csapat sikerét – többek között – mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kategóriánként megvalósult a stratégiai beszerzési igények és operatív beszerzési feladatok kezelése a telephelyektől függetlenül. Emellett önkiszolgáló megoldások nyújtása is a belső ügyfelek (beszerzési igénylők) számára.

 

Kiosztották a Logisztikai Kiválóság Díjat is

Az idei évben az Evotrex Zrt. és a Quehenberger Logistics HU Kft. közös projektje „Helyfüggő okosraktár szolgáltatások kialakítása és bevezetése a raktárlogisztikai folyamatok anyagmozgatási és tárhelykezelési optimalizációjára” címmel nyerte el a Logisztikai Kiválóság Díjat.

 

logisztika cserényi andrás evotrex
Cserényi András (Evotrex Zrt.), Logisztikai Kiválóság Díj

 

A megoldás jelentősége, hogy bármely logisztikai cégnél fennálló hasonló, és régóta folyamatosan anyagi veszteségeket okozó problémaköröket old fel. Ilyen például: targonca ütközése, targonca napi/heti/havi használatáról riporting, csomag vagy targonca útvonalának feltérképezése, ember lokalizációja, targoncák vagy belső szállítóeszközök legjellemzőbb mozgásának feltérképezése.

 

logisztika újszászi ferenc Quehenberger Logistics
Újszászi Ferenc (Quehenberger Logistics HU Kft.), Logisztikai Kiválóság Díj

 

Az összegyűjtött adatokból mintázatok és szabályszerűségek állapíthatók meg, melyek segítik a menedzsment döntéseket és ezeken keresztül azonnal láthatóvá válnak a belső folyamatok.

 

Elismerő oklevélben részesült a BUD Cargo City projekt

Rendhagyó módon, a Logisztikai Kiválóság Díj kategóriában elismerő oklevelet érdemelt ki a Budapest Airport Zrt. BUD Cargo City projektje.

 

logisztika kossuth józsef bud cargo city
Kossuth József (Budapest Airport), Logisztikai Kiválóság Díj

 

Ennek részeként 21 200 négyzetméteres raktárcsarnok és irodai rész került kialakításra, valamint 11 650 négyzetméteres speditőrépület és egy 32 000 m2-es cargo forgalmi előtér. Ez a légi árukezelő komplexum a cargo forgalom minden eddiginél hatékonyabb kiszolgálását teszi lehetővé azáltal, hogy közösségi teret hozott létre. Ott árukezelő cégek, speditőrök, légitársaságok és hatóságok egy időben és helyen tudnak együttműködni a mindennapi munka során. A fejlesztés komplexitásában nagyszerű, hiszen nemzetgazdasági jelentősége mellett kiemelkedő a környezetterhelés csökkentő hatása is.

Az MLBKT gratulál minden díjazottnak és örömmel ismeri el a győztesek szakmai elhivatottságát és nagyszerű teljesítményét és egyben szeretné megragadni az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy 2021-ben is várja a jelölést a nagyra értékelt szakemberek vagy

projektek esetén. Amennyiben van a látókörében ilyen személy, jelezze a lenti elérhetőségek valamelyikén.

 

Képek forrása: MLBKT