Vasút: hatalmasak a veszteségek, és még nincs vége

Egy év alatt több mint 50 százalékos veszteséget könyvelnek el az európai vasúttársaságok a koronavírus-járvány miatt. És egyelőre nem látszanak a fordulat előjelei.

 

40-50 százalékos visszaesés

Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) legutóbbi kimutatása szerint a vasúti személyszállítási szolgáltatások forgalmának éves vesztesége az EU 27 tagállamában a tavalyi évben 41 százalékra tehető 2019-hez képest. A visszaesés értéke csaknem eléri a 25 milliárd eurót. Bár tavaly a 40 százalékos veszteséget hozó tél és tavasz eredményein kissé javított a nyári forgalom, az eredmények ősszel tovább romlottak, és november-decemberre rekordmagas, 51 százalékos veszteséget mutattak a számok. Ez a tendencia idén márciusig folytatódott, ami azt jelenti, hogy a vasúti személyszállítás szereplői az elmúlt öt hónapban folyamatosan elveszítették havi bevételeik bő felét (2019 azonos időszakához mérten).

A vasúti áruszállítási szolgáltatások forgalmának éves vesztesége az EU27-ben 2020-ra -11 százalékra becsülhető, ami összesen 1,8 milliárd euró mínuszt jelent. A veszteség 2021 első negyedévére -10 százalékra változott, azaz 2021. január-március között már majdnem 400 millió euró a szektor vesztesége. Mindebből az is következik, hogy a tavaly második félévi javulás leállt, és idén január óta a havi veszteségek csaknem állandó, két számjegyű -10 százalékos szintre tértek vissza.

Mindez természetesen a hazai ágazatot is súlyosan érinti.

 

vasut
Illusztráció: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán

 

Ezért eltérőek a veszteségek

A CER idén áprilisban a Covid-világjárvány pályahálózat-üzemeltetőkre gyakorolt hatását is vizsgálni kezdte. E szférában tavaly átlagosan 11, 2021 első negyedévében pedig 13 százalékkal csökkentek a bevételek. A helyzet 2020 novemberében kezdett súlyosbodni, míg a veszteség 2021 januárjára fokozatosan elérte a -13 százalékot, és nem is javult 2021 márciusáig. A CER különbséget tesz azon országok között, ahol jelentős a bevételkiesés, számos szolgáltatás leállt, és az infrastruktúra-használati díjak kompenzáció nélkül lecsökkentek. A másik halmazban azok az országok vannak, ahol viszonylag szerény a bevételkiesés: ott a legtöbb szolgáltatás, valamint az infrastruktúra-használati díjak fennmaradtak. Ahol a vasúti pályahasználati díjakat csökkentették vagy elengedték (és/vagy sok szolgáltatás megszűnt), a pályahálózat-üzemeltetők átlagosan bevételeik 30 százalékát veszítették el 2020-ban, és a veszteség 2021 első negyedévében -40 százalékra emelkedett. Ahol viszont a vasúti pályahasználati díjak fennmaradtak, a pályahálózat-üzemeltetők átlagosan bevételeik öt százalékát veszítették el 2020-ban, és körülbelül ugyanennyit 2021 első negyedévében.

 

bevétel covid forgalom járvány logisztika vasút veszteség
..