fbpx

Újabb lehetőség előtt áll a Returpack rendszer

Írta: Transpack - Hirdetés - 2021 július 02.

Egy aludoboz újrafeldolgozásával annyi energiát takarítunk meg, amivel egy televízió vagy laptop 3 órán keresztül működtethető. A Returpack küldetése, hogy ezekből a dobozokból a lehető legtöbbet visszagyűjtse. Az italcsomagolások kötelező visszaváltásának bevezetésével akár a jelenlegihez képest harmincszor ennyi visszaváltóautomatával is találkozhatunk hazánkban.

 

„Minden Doboz Visszajár”

Az alumíniumdoboz alakjától, külsőjétől függetlenül újrahasznosítható, ráadásul végtelenszer.

Egy aludoboz a visszaváltása után akár 60 nap alatt visszakerülhet a boltok polcaira. A Returpack 100%-ban magyar fejlesztésű automatái és rendszere nemcsak az újrahasznosítást teszik elérhetővé, hanem „Pénzt a dobozért!” elv alapján minden doboz után visszatérítést is adnak.

 

dr. Duma László returpack ügyvezető
Dr. Duma László, a Returpack Kft. alapítója és ügyvezetője

 

Dr. Duma Lászlót, a Returpack Kft. ügyvezetőjét beszélgetésünk elején arról kérdeztük, hogyan jött az önkéntes visszagyűjtési rendszer ötlete.

– 2006-ban logisztikai tanácsadóként dolgoztunk, s egy sörgyár számára terveztünk különböző folyamatokat. Egy beszélgetés során merült fel a kérdés, hogy mi történik a kiürült aludobozokkal. Hamarosan kiderült, hogy jellemzően a kommunális hulladék közé kerül. Ezen felbuzdulva a sörgyárral közösen betétdíjas visszaváltást kívántunk bevezetni az italosdobozokra, de azt az üzleti környezet akkor nem tette lehetővé. Akkor merült fel az önkéntes visszagyűjtési rendszer kidolgozása. Kifejlesztettünk egy világszinten egyedülálló automata berendezést, amit 2010-ben kísérleti jelleggel helyeztünk ki.

 

Már az első évben sikert aratott

– Hogyan fogadták a berendezést a fogyasztók?

– Az első évben 25 automatával indultunk, amelyet a fogyasztók nagyon jól fogadtak, így a hazai söriparral közösen sorra helyeztük ki a végül összesen kétszáz automatát, és 2 év alatt elértük az évi 100 millió visszagyűjtött darabszámot, ami nagyságrendileg jelenleg is ennyi. Az ok, hogy azóta nem növekedik a mennyiség az, hogy a szabályozási és üzleti környezet nem teszi indokolttá további automaták kihelyezését. Ezzel a kapacitással is úgy lefedjük hazánkat, hogy Magyarországon nincs olyan település, aminek 30 km-es körzetében ne lenne automatánk. A százmilliós darabszám nagy eredmény ilyen viszonylag kevés gyűjtési ponttal, ugyanakkor ez csupán a hazai kibocsátás 20 százalékát jelenti, vagyis van még fejlődési lehetőség.

 

alumínium doboz visszaváltó automataeverycancounts.eu/hu

 

A visszagyűjtési rendszerünket – visszaváltó automatákat, az ahhoz kapcsolódó informatikai- és logisztikai rendszer – már Lengyelországban, Romániában és Belgiumban is értékesítettük.

 

82 ezer aludoboz egy tonna alapanyagból

– Visszagyűjtés után mi történik a dobozokkal?

– Az aludobozokat kohók számára adjuk el, ahol újraolvasztják, s alapanyagként áll készen az újabb felhasználásra. Ezt követően különféle termékek, alkatrészek, de legnagyobb részükből ismét élelmiszercsomagolások készülnek a már ismét alapanyagból. Ennek oka, hogy az ilyen csomagolóeszközök különlegesebb, értékesebb ötvözetű alumíniumot igényelnek, amit ez az alapanyag már tartalmaz. Egy tonna használt alumíniumdobozból körülbelül 83.000 darab új italosdoboz készül.

 

minden doboz visszajár logóeverycancounts.eu/hu

 

Akár ötezer automatánkra is szükség lehet a jövőben

– Miként hat az italcsomagolások kötelező visszaváltása az önkéntes begyűjtési rendszerükre?

– A 2023. július 1-től induló új rendszer egyrészt nagy kihívás, másrészt egyszerűbb megoldás számunkra. A jelenlegi rendszerünkben betétdíj hiányában csak 2-5 forintot tudunk fizetni a dobozokért, emiatt pedig muszáj elfogadnunk a sérülteket is. A 10 évvel ezelőtti innovációnk lényege és jelentősége is az, hogy nagyon gyors vizsgáló eljárásokkal felismeri az automata az összegyűrt dobozokat is. A kötelező visszaváltási rendszerben viszont elvárás, hogy sértetlenül vigyék vissza a palackokat, dobozokat, hogy a gép kiolvashassa belőle a vonalkódot, ami azonosítja. Ez a feladat pedig egyszerűbb a gép számára, tehát a jövőben készült automaták felismerési technológiája egyszerűbb lesz.

Minden más szempontból viszont sokkal nagyobb kihívás a visszaváltási rendszer. Elsősorban azért, mert rendkívül sok érdekelt fél egyetértésével – italgyártók, kereskedők, adóhatóság, fogyasztók, újrahasznosítók – kell kialakítani egy komplex rendszert. Olyan működési modellt kell megvalósítani, ami minden szereplő számára elfogadható. Véleményem szerint nagyon jól lehet alapozni a sörgyártókkal jelenleg is működtetett visszaváltási rendszerünkre, de az európai példákból is lehet tanulni, vagyis kellő szakmaisággal jól összeállítható a rendszer, ha az iparági szereplők megkapják azt a lehetőséget, hogy maguk állíthassák azt fel.

Számunkra inspiráló kihívást jelent, hogy a jelenlegi pár száz helyett akár 5.000 automatára is szükség lehet országos szinten. Ez számunkra is versenyhelyzetet teremt pont amiatt, hogy az új rendszerhez olyan automata is elegendő, ami csupán vonalkód olvasására képes, olyat pedig más európai gyártók is kínálnak. A betétdíjas visszaváltási rendszerben már nemcsak aludobozokat, hanem PET-palackokat és üvegpalackokat is elfogadnak automatáink. A berendezéseink az új rendszerben is összepréselik a palackokat, a kisebb szállítási környezetterhelés mellett főként azért, hogy ugyanazt a palackot az automatából kiszedve ne lehessen még egyszer visszaváltani.

 

minden doboz visszajár szlogen logóeverycancounts.eu/hu