Minden gyártó törekszik arra, hogy a lehető legolcsóbb áron valósítsa meg a termékei biztonságos csomagolását, amelynek költségei leginkább a felhasznált csomagolóanyag mennyiségével csökkenthetők. Az ideális csomagolóanyag tehát pillekönnyű, ugyanakkor az acélnál is erősebb. Ezt az anyagot egyelőre még nem sikerült előállítani, ám a mesterséges intelligenciának köszönhetően talán egyre közelebb kerülünk hozzá, hogy valósággá váljon.
Amíg nem valósul meg a pillekönnyű, mégis igen erős csomagolás, addig abból kell főznünk, amink van, és a költségek optimalizálásánál joggal merül fel a kérdés minden megrendelőnél: melyik ujjamba harapjak? A csomagolóanyag sűrűségének – ezáltal súlyának – csökkentése jó irány lehet, de egy bizonyos ponton túl a csomagolás már nem védi eléggé a terméket, vagy nem elég jó a teherbírása. Az alultervezett csomagolás hatalmas anyagi károkat okozhat. Nemcsak a kárba veszett termékek értékéről van szó, hanem a kidobott élelmiszer eszmei értékéről is. Az élelmiszerhulladék visszaszorítása már a csomagolóanyag megválasztásánál elkezdődik.
A szállítmányozáshoz elengedhetetlen a csomagolás, ugyanakkor az élelmiszerek tartósságát is meghosszabbíthatjuk a jól kiválasztott csomagolóanyaggal – ez nemcsak kis tételekben működik, hanem akár az FIBC-k (big-bag zsák) szintjén is. A megfelelő berendezéssel és a megfelelően kialakított PE béléses zsákkal a termék tartóssága védőgáz segítségével meghosszabbítható, ezáltal csökkentve a pazarlást. Ezek a zsákok ráadásul vákuumcsomagolásra is alkalmasak, amennyiben rendelkezésre állnak a hozzá megfelelő gépek.
Az Európai Unióban éves szinten nagyjából 59 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ez az adat nemcsak az éttermekben és a háztartásokban keletkező hulladékra vonatkozik, hanem már az ellátási láncok elején vagy valamely pontján megtörténhet a pazarlás. Ez kiküszöbölhető – vagy legalábbis nagy mértékben csökkenthető – a csomagolások megfelelő kiválasztásával, tervezésével és a folyamatos termékfejlesztéssel.
