fbpx

A nők ökológiai lábnyoma kisebb

Írta: Barna Ferenc - 2021 július 22.

Megnézem a bankszámlakivonatodat, és elemzem mire költöttél. Ezt az elvet alkalmazva svéd kutatók megállapították, hogy a férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké. Az összegben nincs lényeges eltérés, mégis a nők kisebb ökológiai lábnyomot hagynak maguk után.

 

Tranzit, környezetvédelem, ökológiai lábnyom
A nők egészségesebben élnek (Fotó: Barna Ferenc)

 

A nemek közötti különbségek – nem jellemző vizsgálati téma ezen a területen

A klímakárosító emisszió tekintetében eddig csupán kevés tanulmány foglalkozott a nemek közötti különbségekkel, noha ezeket számításba kellene venni az éghajlatváltozás elleni harcban – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

A kutatók egyedülálló, svéd férfiak és nők kiadásait vetették össze, mely alapján megállapították, hogy mindkét nemnél a táplálkozással és a nyaralással összefüggő költségek teszik ki az összkibocsátás több mint 50 százalékát. Ezen belül is a nyaraláshoz kapcsolható az emisszió közel 33 százaléka a férfiaknál és a nőknél egyaránt.

 

Megoldás lehet a nők által preferált életmód

A szakemberek szerint a hús- és tejtermékek lecserélése növény alapú ételekre, valamint a repülős és autós helyett a vonatos nyaralásokra való átállás 40 százalékkal csökkenti az emberek éghajlatkárosító kibocsátását.

„Úgy gondoljuk, hogy fontos számításba venni a férfiak és a nők közötti különbségeket az irányelvek meghatározásakor” – mondta Annika Carlsson Kanyama, a svédországi Ecoloop kutatóvállalat munkatársa, aki a tanulmány vezetője volt.

 

A férfiak és a nők kiadásai nagyon sablonosak:

  • A nők többet költenek lakásdekorációra, egészségre és ruhákra.
  • A férfiak többet költenek autóüzemanyagra, étteremre, alkoholra és dohánytermékekre.

Az egyautós családokban a férfiak jóval gyakrabban használják munkába járáshoz az autót, míg a nők nagyobb valószínűséggel tömegközlekednek.

 

Tranzit, környezetvédelem, ökológiai lábnyom
A járművekhez kapcsolható a klímakárosító emisszió nagyrészt (Fotó: Barna Ferenc)

 

A tudatos váltás nem feltétel jelent többletkiadást

A kutatók szerint a személyes kibocsátás csökkentését szolgáló étrend- és nyaralásbeli változtatások nem járnak együtt többletkiadásokkal, például nem kell elektromos autót vásárolni.

„Ezek természetesen jelentős változtatások, de az embernek legalább nem kell új munkát találnia, vagy kölcsönt felvennie a bankban. Tehát ezek itt és most megvalósítható dolgok. Ugyanannyi pénzből gazdálkodik az ember, csak más dolgokat vásárol belőle” – magyarázta a tanulmány vezetője.

Egyéni szinten azzal járulhatnak hozzá az emberek a legjobban az éghajlatváltozás elleni harchoz, nem használnak autót és kerülik a repülést.

 

Forrás: MTI