Vincze István számára a rajz nemcsak hivatás, hanem az élet dicsérete és az emberi ízlés formálása is
A váratlan vonalvezetések is kialakítanak zárt, teljes értékű harmóniát – e portré írása közben minduntalan ez a gondolat kerülget. A ma már nemzetközi hírű magyar grafikus, lapunk korábbi szakcikkszerzője, Vincze István életútja, pályája tartogatott néhány előre nem látott fordulatot. Munkáinak békéje, benső rendje és összhangja viszont sokszínű voltában is a szépség, a kiegyensúlyozottság és egy letűnőfélben lévő világ iránti nosztalgia hangulatát emelik felszínre.
Zenével kezdődött
Nem régen jelenlegi lakhelyén, Albertirsán, a helyi lapban felidézte életét. Kecskeméten született, zenész családban, édesapja egy kecskeméti zenekarban játszott testvéreivel. István kisgyerek korában zeneóvodába járt, majd 11 évig klasszikus zongorázást tanult. Miután szülei nem tudták finanszírozni a felsőfokú tanulmányait, zenélni kezdett, több együttesben is billentyűzött, sőt, neves társulatok előzenekaraként is felléptek. István így szerzett annyi pénzt, hogy beiratkozhatott a Műszaki Főiskola nappali tagozatára, ám a zenéléssel sem hagyott fel.
Miután diplomázott, nagy lelkesedéssel vetette magát a munkába egy kecskeméti gyárban. A lendületét azonban megtörte, hogy bár közvetlen felettesei támogatták szakmai előmenetelét, az igazgató pénzügyi okokból elutasította az előre lépését. Ez kapóra jött, az akkori zenekar tagjaival együtt nagy elhatározásra jutottak: elhagyták polgári állásukat, és a vendéglátóiparban kezdtek zenélni. – Noha ez háromszor annyi bevételt jelentett, mint a diplomás állás, itt is közbejött az „emberi tényező”: a féltékeny öreg zenészek feljelentették őket. A gáncs azonban fordítva sült el: az ellenőrzésre érkező ORI-ítészeknek annyira megtetszett a zenélésük, hogy tanácsolták a külföldi vendégszereplést.
Lelkesen a magyarvalóságban is
– Tizenegy évig dolgoztunk külföldön, és én akkoriban kezdtem el könyvesboltokba járni. Németországban már akkor nagyon szép könyveket árultak, és úgy gondolom, hogy a tipográfia iránti szeretetem innen ered. Láttam, hogy a diplomámmal nem fogok boldogulni, viszont gyárba sem szeretnék visszamenni, ezért vettem egy számítógépet, mellé három könyvet, és belefogtam megtanulni a grafikai szoftverek használatát – mondta a kezdetekről István, aki végül 1995-ben jött haza külföldről. Itthon helyi újságok tördelőjeként kezdett dolgozni, majd jelentkezett az akkori nevén Iparművészeti Főiskolára, felsőfokú tipográfus képzésre, közben pedig nyomdában igyekezett gyakorlatot szerezni a szakmában. Így került az ország legnagyobb, csomagolóanyagot gyártó cégéhez, a kecskeméti Petőfi Nyomdába. – Az iparművészetis évek voltak a legszebbek egész életemben, nagyon lelkes csoporttársakkal tanulhattam együtt, és nagyszerű tanáraim voltak – mondta erről az időszakról a grafikus, aki ugyanakkor csalódottan tapasztalta az iskolán és a nyomdán kívüli világ „magyar valóságát”: az igénytelenséget, a precíz munka másodlagosságát és azt, hogy a nagyobb, komolyabb munkákat nem szakmai alapon osztják le egyes cégeknek. Ezért végül is a nyomdában maradt, megtanulta a csomagolástervezést, a nyomdai előkészítést, és egy ritka, és egyben nagyon drága szoftver használatát. Újabb szakmai továbblépésként a szoftvert forgalmazó belga cégnek annyira megtetszett Vincze István munkája, hogy megkapta a magyarországi kizárólagos szoftver-forgalmazói pozíciót. Sőt, később más, német, belga, holland, kanadai szoftvergyártók képviseletét is megszerezte. A válság okozta visszaesés után abbahagyta az értékesítést. – Az elejéről kezdtem mindent. Visszatértem a nyomdai előkészítéshez, a grafikai tervezéshez és az oktatáshoz, majd 2015-ben nagy döntést hoztam: azt helyezem előtérbe, amit szeretek csinálni. Olyan dolgokat, amivel Magyarországon még nem nagyon foglalkoznak. A meglátásom az volt, hogy a csomagolás- és márkaarculat-tervezés területén az igényes tipográfia mellé hozzá kell adnom valami mást. Így került képbe a régi kézműves értékek alkalmazása, természetesen mai módon és értelmezésben. Én ezt a betűrajzban találtam meg, vagyis abban a technikában, amivel többek között a Ford, a Coca Cola, a Staropramen és Milka logók is készültek.
Kevés grafikus vállalja be az akár több éves tanulást, gyakorlást
Vincze István a szakmáról úgy tartja, a kézzel rajzolt, egyedi betűk alkalmasak hangulatok és érzések kifejezésére. Ezek használata különleges előnyhöz juttatják és jelentősen megnövelik a megrendelők brand-jének, termékeinek az értékét. – Nekem is hasznom származik belőle, hiszen kevés grafikus vállalja be az akár több éves tanulást, gyakorlást – fűzi tovább pályatörténetét a grafikus, aki idővel nemcsak az önmaga elé kitűzött minőségi mércét érte el, hanem a nemzetközi ismertséget is. Két éve megkerestek az Amerikai Egyesült Államokból, van-e kedvem grafikusként dolgozni a világ egyik legnagyobb, legdinamikusabban fejlődő médiaszolgáltató cégének? Természetesen igent mondtam, elvállaltam és azóta is folyamatosan készítem a grafikáimat a Netflix részére. István azonban továbbra sem csak a munka, hanem a tanulás frontján is ambiciózusan folytatja: 2020-tól a világ egyik legelismertebb betűrajzolójának, Ken Barber tanfolyamain vett részt. Kétszer kapott Pro Tipográfia Díjat csomagolástervezéseiért; a cégében tervezett logó bekerült a legismertebb magyarországi logókat bemutató könyvbe, de számos ismert hazai kiadvány, címke és csomagolóanyag mellett készített két könyvet a Nobel-díjas Oláh Györgynek is. Az iparban is elismertek grafikái, csomagolástervei. A Hungerit Zrt-nél például egyszer újratervezett egy német csomagolást, mire a nagyvállalat vezérigazgatója megjósolta: „István, a németek meg fognak pukkadni, ha meglátják az új dizájnt. Nem fogunk tudni belőle eleget szállítani…!”. Úgy is lett, a csomagolás 10 éven keresztül sikeresen szerepelt a Lidl német, svájci és magyar boltjaiban.
Amit a számítógép nem tud…
Mi az, ami – függetlenül bármiféle művészettörténeti vonzalomtól, elméleti tudástól – személyesen vonzza a grafika, egész pontosan a betűrajzolás felé? Mi az, ami önt a leginkább gyönyörködteti, megragadja ebben a műfaji szegmensben?
– Mi gyönyörködtet a művészetek területén? A válasz egyszerű, az élet szépségeinek dicsérete, ami akkor hiteles, ha igényesen van elkészítve. A számítógép megjelenésével elkorcsosult, megszűnt a régi kézműves értékek nagyrésze. Ahogy a plakátok mívessége leapadt, ugyanúgy a betűk alkalmazása is „leegyszerűsödött” a gép segítségével. Felgyorsultak a folyamatok, bárki elő tudta állítani a kért „grafikát”, amit korábban szakemberek készítettek. Nem kellett hozzá csak a jó Times New Roman (vagy más telepített font), meg egy könnyen szerzett szoftver. Így szűntek meg értékek, régi szakmák és technológiák. Engem az tölt el örömmel, ha ezekből a régi értékekből visszahozhatok minél több szép dolgot a mai kor kihívásainak megfelelően. Az ad örömet, ha ez minél több emberhez eljut ebben a rohanó világban.
Mik a fő irányelvek, vezérlő ismeretek, amik egy-egy betűforma kialakításához szükségesek?
– Mint bármi más grafikai tevékenységnél itt is tudni kell, mit akarunk vele elérni, milyen hangulatot, érzést szeretnénk általa közvetíteni. Emellett rendelkeznünk kell a szabályok ismeretével, valamint rajzkészséggel is. A számítógépre való felvitelkor a grafikának már nagyon egyben kell lennie. Ennek a készültségi foka alkotónként és munkánként változhat, a számítógép nem képes csodákra, a lényeg már a papíron, pauszon eldől. Én ezt így tanultam, és ezt hitelesnek is tartom.
Amikor a betű a zene folytatása
Hogyan avatná be a laikust a betűformázás művészetébe? Mi a „titok”, a recept arra, hogy egy betűforma hasson a szemlélőre?
– Először is a betűrajz maga az üzenet. Ez akkor hiteles, ha átviszi az elérni kívánt hangulatot, kifejezi azt az érzést, amit közvetítenie kell. Fontos az is, hogy az alkotás tükrözze az általános és a stílusjegyre vonatkozó szabályokat. Természetesen, ha egy destruktív hangulatot kell kifejezni, akkor felrúghatók a szabályok, sőt itt akár az olvashatóság rovására is mehet a betűk formai kialakítása (gondoljunk a régi punk lemezborítókra).
Mi a fontosabb a grafikában: az elméleti tudás (aranymetszés, arányok, színkeverés és színhasználat stb.) vagy a személyes ihlet? Vagy tévhit, hogy mesterségbeli tudás nélkül is működhet az inspiráció?
– Szerintem mind a kettő nagyon fontos. Én kiegészíteném még ezt a gyakorlati tudással is, ami lehetővé teszi, hogy az intuíció optimálisan valósuljon meg. Az inspirációra is szükség van, de az csak a folyamat első lépése.
Egyes alkotásai láttán felmerül bennem, hogy egyszerre érvényesül bennük a művészi igényű játékosság és a harmonikus rend – ugyanez leginkább a zenében érhető tetten; mintha csak a fiatalkora zenészi vénájából oltana ebbe a műfajba…
– Nagyon jól látja. Nálam a tipográfia, a betűrajzolás a zene folytatása. 1995-ben abbahagytam a külföldi zenélést, akkor két választás állt előttem, a lakodalmazás vagy a gépi zene. Én egyikből sem kértem. Így a tipográfiával elég gyorsan, egy éven belül megfogalmazódott bennem az új kreatív útvonal. A zenével való kapcsolatomat nem szerettem volna megszakítani, ezért hatvanadik születésnapomra megajándékoztam magam egy álom-szintetizátorral. Úgy gondolom, a közeljövőben egyre sűrűbben fogom elővenni.
Célt és boldogságot adni
Elégedett-e azzal a sokszínű pályával, amit eddig befutott, azzal, amit eddig elért, vagy van olyan alkotás, ami még beteljesületlen cél?
– Nagyszerű dolognak tartom, hogy már eddig is oly sok mindent megéltem, akár öt embernek is elég lenne. De az embert az tartja életben, ha vannak új céljai. Nekem is vannak: az egyik a megkezdett út folytatása, a megszerzett ismeretek kamatoztatása, valamint, hogy unokáimnak példát mutassak, hogy sosem késő új célokat kitűzni és azokat elérni akkor is, ha épp most töltöttem be a 68-at… Szeretném, hogy minél többet legyek velük, megtanítani őket olyan ismeretekre, amelyeket csak én tudok átadni nekik.
Mi az, amit alkotóként fontosnak érez? Mi a hitvallása?
– Célom visszahozni a régi kézműves értékeket a múltból. Szép munkáimmal dicsérem a Teremtőt, a természetet, az életet. A mottóm ma is Vincent Van Gogh mondása: „Munkáimon keresztül boldogságot adni az embereknek.” Szeretném sikeressé tenni megrendelőimet különleges, egyedi munkáim segítségével, valamint formálni az emberek ízlését az igényességre és a szépségre való fogékonyság felé.
KALLIGRÁFIA, TIPOGRÁFIA, BETŰRAJZ. Vincze István magyarázata szerint a tipográfia szó a görög tüposz és graphó szavakból származik, típusokkal való írást jelent. A tipográfia feladata szövegek, képek, illusztrációk szabályokon alapuló elrendezése újságban, könyvben, csomagoláson, bárhol. A kalligráfia a középkori kódexmásolók munkájának a folytatása. Ez egy menetben történő írás, nincs javítási lehetőség, addig kell gyakorolni, amíg szép nem lesz. A betűrajz készítése összetett folyamat: durva vázlatok készítése, több menetben történő finomítás kézi rajzolással, majd számítógépes feldolgozás a megfelelő kimenetre (nyomda, honlap…). Betűtervezéskor a grafikus konkrét betűkészletet (fontot) tervez. Az összes karakter megtervezése mellett meg kell oldani a különböző betűk összekapcsolását is.
Képek: Horizont Média/archív, Kohout Zoltán; Vincze István munkái
Kohout Zoltán
