fbpx

Gépi biztonsági őr: harmadáron is többet nyújt az embernél

Írta: Transpack-2021/V. lapszám cikke - 2021 október 20.

Oláh Tibor őrzésvédelmi szakemberként megelégelte a szakmahanyatlását, és világszínvonalú ügyfélkezelő-rendszert alkotott

Ha a laikus átlagember nem is tapasztalja közvetlenül, az épületek, működő üzemek biztonsági őrizetének szakmaisága, minősége évek óta romlik. Ennek személyi, gazdasági és morális okai egyaránt vannak – ám a Transpackot mint (intra)logisztikai szaklapot elsősorban az érdekli, milyen választ tud erre adni az innováció és a technika. Oláh Tibor, az iparbiztonsági szakma egyik közismert hazai alakja az egész világon párját ritkító megoldással állt elő.

 

Oláh Dominika, az iSaac-et kifejlesztő Pancorp Reorg Kft. operatív igazgatója és Oláh Tibor, a kft. ügyvezető igazgatója

 

Elhivatottsággal haladt a létrán

A rendszerváltás után felszabaduló magánvállalkozások korszakában a személy- és vagyonbiztonsági őrizeti szakma is gyors fejlődésnek indult. A fejlődés nem kis részben a felhígulással volt egyenlő: a biztonsági őrök kiképzése, szakmai, etikai, kulturális felkészítése, a foglalkoztatásukkal kapcsolatos törvényesség az évek folyamán gyakran egyre romlott. Továbbá – tisztelet a kivételnek – romlott az ágazat morális elkötelezettsége is, aminek következtében végül már nem felkészült és elkötelezett szakalkalmazottak töltötték fel a biztonsági őri pozíciókat, hanem olyanok is, akiket már másutt nem alkalmaztak…

– Én a katonaévektől fogva erre a pályára készültem. Ebből fakadóan mindig komolyan is vettem a szakmát: már akkor is, amikor a létra legalján, az első lépcsőtől kezdtem a pályám – szögezi le Oláh Tibor. A ma már egyetemekkel közös fejlesztési-oktatási programokat és vállalati, technológia-fejlesztéseket irányító szakember azért sok egyéb területen is „mutatta magát”. Volt nemcsak biztonsági őr, de a megfelelő tanulmányok és képzések után rendőrségi tanácsadó, diplomáciai testőr és egyben vállalkozó is, aki pár éve vált meg neves biztonságtechnikai részvénytársaságától.

 

Új szintjét akarta megteremteni

– Évekig gyűlt bennem a felismerés, hogy egyre inkább szeretnék távolabb kerülni, nem akarom a nevem adni egy olyan ágazathoz, aminek a megítélése egyre kevésbé jó. Eladtam a cégem, és az azóta eltelt években azon dolgoztam, hogy az ipar számára korszerű, széles szolgáltatást nyújtó ügyfélkezelő-rendszert és ezzel a biztonság és az adatkezelés új szintjét biztosítsam – fejti ki Oláh Tibor. Ennek eredményeként jött létre 2020-ban az iSaac technológia.

Első ránézésre a berendezés nem sokkal mutat többet, mint egy jól dizájnolt szónoki pulpitus vagy egy digitális alapú portásasztalka – és bár valóban ilyen egyszerű, letisztult a berendezés külseje, amit nyújt, az egyelőre világritkaságnak számít.

 

Költség és bizonytalan minőség

Az iSaac alapvetően abból indul ki, hogy az üzemek, gyártóépületek, irodaházak vagy akár szigorú higiéniai viszonyokat fenntartó mezőgazdasági épületek esetében nemcsak a személyáramlás szűrése, ellenőrzése fontos, hanem a folyamatos adatszerzés is. Az iSaac ma képes rá, hogy a különféle státuszok alapján fogadja, illetve búcsúztassa a távozókat (alkalmazottak, vendégek, látogatók, beszállítók stb.), közben pedig naplózza, dokumentálja, illetve a megfelelő vállalati személykezelő pontra küldje a forgalom adatait.

– A fejlesztést két fő szempont motiválta. Az egyik az, hogy a személyi őrizet egyrészt drága, másrészt a megfelelő minőség egyre kevésbé biztosítható. Egyre több cég keres automatizált, digitalizált megoldást, mert nem akarja fizetni az aránytalanul drága személyi őrizetet, másrészt egyre több cég nem is tartja elfogadhatónak azt a kultúrát, amit sokszor a nem megfelelően megfizetett és kiképzett őrizet produkál… – fogalmaz Oláh Tibor.

 

Ez történik érkezéskor…

Az iSaac 4.0 elnevezésű panel a bejárati terelő- és folyosórendszerbe illesztve komplexen ellenőrzi, rögzíti és jelenti a ki- és beáramló személy- és járműforgalomban részt vevők adatait. Az érkezéskor az illető személy rálép az állvány talapzatán kialakított felületre, s onnantól a megrendelő igényei alapján minden mérhető: az érkezés időpontja, az érkező súlya, testhőmérséklete, a leheletéből kiáramló levegő alkoholtartalma, illetve igény szerint bármi olyan adat, aminek a kezelése a jogszabályokban és a munkahelyi megállapodásokban rögzített (írisz, ujjlenyomat stb.). A nyert adatokat a rendszer nemcsak rögzíti, hanem továbbítja is a vállalatvezetés humánerőforrási illetékeséhez. Ez különösen akkor fontos, ha egy alkalmazott valamilyen anomáliát produkál: indokolatlanul visszalép az ellenőrzőpanelről, elzárkózik például a testhő- vagy alkoholtartalom-méréstől. Miután az adatokat a rendszer naplózza, nemcsak visszakereshetők az ilyen anomáliák, de meggyorsítják a szükséges beavatkozást is (szigorítás, figyelmeztető vagy elbocsátó intézkedés stb.). A testsúlymérés révén pedig megelőzhetőek, ellenőrizhetőek a lopások, vállalati eszközök kivitele az épületből.

Nem utolsó szempont az sem, hogy az iSaac panelje értelemszerűen rendkívül diszkrét. Az érkezőnek nem kell hangosan, esetleg illetéktelen fülek előtt ismertetnie az érkezése célját, a fogadó személyét, nem kell kínosan betűznie a nevét a portásnak – mindezeket egyszerűen beírja, megjelöli a panel érintőképernyős felületén, és máris úton van a célhoz.

 

Oláh Dominika, az iSaac-et kifejlesztő Pancorp Reorg Kft. operatív igazgatója és Oláh Tibor, a kft. ügyvezető igazgatója
Oláh Dominika, az iSaac-et kifejlesztő Pancorp Reorg Kft. operatív igazgatója és Oláh Tibor, a kft. ügyvezető igazgatója

 

Harmadáért is több értéket teremt

Ma a gazdaságban – az ipartól a logisztikán át az agráriumig – mindenütt egyre súlyosabb probléma a megfelelő munkaerő-utánpótlás biztosítása. Ez különösen a fizikai, a betanított és a szakalkalmazotti szegmensekben van jelen. Ahol sikerül is megoldani e státuszok megfelelő emberekkel való feltöltését, annak költségei ugyancsak egyre nagyobb mértékben nőnek. – Egy 24 órás, személyi alapú biztonsági szolgálat havi díja meghaladja az 1,7 millió forintot. Az iSaac 4.0 ügyfélkezelő panel éves bérleti díja ezzel szemben csupán havi 50, azaz évi 600 ezer forint. És ez csak a szolgáltatás pénzügyi szempontja. Ha ugyanis a naplózott, nyilvántartott, elemzésre alkalmas adatok mennyiségét és értékét vesszük, akkor a személyi őrizet szinte semmit, az iSaac viszont hatalmas értéket ad át a működtetőnek – teszi hozzá a szakember.

 

Családi és magyar

Oláh Tibor és fejlesztőcsapatának eredményei elsősorban persze az ipar és a szolgáltatói ügyfélkezelés köreiben jelenthet komoly segítséget. Ám van az innovációnak egy morális pozitívuma is. Az iSaac 4.0 teljes egészében magyar anyagi és tudástőkével jött létre, magyar szakemberek közreműködésével. A cég működtetése pedig egyenesen családi alapokon nyugszik: Tibor lánya, Dominika az informatikai fejlesztések menedzselését és a rendszergazda funkciókat látja el, édesanyja, Oláh Kata pedig a cég adminisztratív és gazdasági ügyeit viszi.