fbpx

Automatizált raktár – sarkvidéki körülmények között

Írta: Transpack-2021/VI. lapszám cikke - 2021 december 19.

Hazánk meghatározó sütőipari vállalata, a nagymúltú Zalaco Sütőipari Zrt. a Zalaegerszegen található központi telephelyén a közelmúltban új gyártóüzemet hozott létre. A beruházás keretében egy mélyhűtött automatizált raktárra is beruházott, aminek tervezésével és kivitelezésével a QLM-et bízta meg.

 

Éjjel-nappal dolgoznak, mégsem fáradnak el

Az AGV-k, ha nem is kéz a kézben, de az emberekkel együtt dolgoznak. De mi történik akkor, ha a munkaterületen egyáltalán nincsenek dolgozók, viszont a robotoknak nem kis kihívást jelentő, mínusz 20 °C-os körülmény között kell dolgozniuk.

A több mint 70 éves múlttal rendelkező, rendkívül innovatív Zalaco Sütőipari Zrt. friss és fagyasztott pékáruk gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Nemrégiben a zalaegerszegi központi telephelyén valósította meg legújabb gyártóüzemét, ahol kizárólag a fagyasztott pékáruk előállítására fókuszálnak. A telephelyen egy automatizált hűtőraktárra is beruháztak, aminek tervezésével és kivitelezésével a QLM-et bízták meg. Olyan, raktári dolgozók nélkül működő sötétraktár kivitelezése volt az elvárásuk, amelyben az AGV-k a mínusz 20 °C-os hőmérséklet ellenére is üzembiztosan működnek, a nap 24 órájában – ismertette a projektet a Nagyvállaltok Logisztikai Vezetőinek Konferenciáján Papp György, a QLM Development Center Kft. cégvezetője.

 

Papp György
Papp György, a QLM Development Center Kft. cégvezetője

 

A közös munka ezzel a projekttel még nem ért véget…

Mielőtt a QLM szakemberei egy projekt tervezésébe kezdenek, igyekeznek minél jobban megismerni a megbízó gyártási folyamatát annak érdekében, hogy a megbízója számára az ahhoz a leginkább megfelelő rendszert és berendezéseket ajánlhassák. A mínusz 20 °C-os hőmérséklet például komoly kihívást jelent. Ehhez a QLM szakemberei maguk fejlesztettek és viteleztek ki mobilállványt. Az 1 000 rakatos kapacitásra is képes mobilállvány-rendszerben kettő darab, AGV-re átalakított tolóoszlopos CROWN targonca végzi a ki- és betárolást a sarkvidéki hidegben. Az automatizált rendszer elemei HMI felületeken nyomon követhetők, diagnosztizálhatók, a folyamatokat pedig a WaProM raktárirányítási szoftver koordinálja. A projekt során az is komoly kihívást jelentett, hogy a QLM által nyújtott, valamint a már meglévő rendszer minden része kommunikáljon egymással.

Annak ellenére, hogy a sötétraktárban emberek nem dolgoznak, mégis fontos a biztonság, ha esetleg mégis belépne oda valaki. Ennek érdekében a helységet TÜV által minősített biztonsági elemekkel szerelték fel.

Amennyiben egy vállalat automatizálni kívánja gyártását, raktározását, érdemes olyan kivitelezőt keresni, amely teljes magyarországi szervizháttérrel rendelkezik, és az üzemeltetésben is bármikor képes segítséget nyújtani. Ezzel sok probléma elkerülhető – hangsúlyozta Papp György. A megvalósult projekt sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a közös munka folytatódik. A Zalaco fejlesztései nem állnak meg: építi a következő raktárát és gyártósorát, amivel ismét a QLM-et bízta meg.

 

targonca, raktár

 

Csomor Zsolt