fbpx

Új raktár? Ezért érdemes külső szakértőre bízni!

Írta: - 2022 március 08. -Hirdetés

Meglévő raktárunkat bővítenénk, vagy új raktárat létesítenénk. A beruházás tervei elkészültek, melyek a pontos műszaki paramétereket is tartalmazzák. Meg kell találnunk a megfelelő beszállítókat, és irányítanunk kell a kivitelezést is. Mindezt úgy, hogy nincs eltérés a tervekben foglaltaktól, és a tervezett költségkeretet is tartjuk, belső erőforrásaink azonban korlátozottak. Megoldás a külső szakértő bevonása, de mit is jelent ez a gyakorlatban?

raktár

Ami nem pont az, amit akartunk…

A hétköznapokból ismerős lehet az a szituáció, amikor egy konkrét műszaki terméket keresünk, és – mivel az éppen nincs készleten – az eladó sikeresen meggyőz minket egy hasonló paraméterekkel rendelkező termék megvásárlásáról, ami azért nem pont ugyanazt tudja, mint amit eredetileg szerettünk volna (miért akarok én egyáltalán vonóhorgot, ha nincs is utánfutóm, és higgyem el, hogy nagyon jó ez a beépített navigáció azért a kis felárért, s csak 1 év után kell fizetni a térképfrissítésekért).

Ha szerencsék van, vagy ha az általunk kiválasztott termék paraméterei nem voltak annyira lényegesek, elégedettek lehetünk szerzeményünkkel. Azonban az esetek többségében később megbánjuk, hogy hagytuk magunkat meggyőzni. Sokszor bosszankodunk, hogy miért nem mentünk át egy másik üzletbe, mert a használat során kiderül, hogy a hazavitt áru olyan funkciói hiányoznak, amelyek számunkra gyakorlati haszonnal bírtak volna. Vagy olyanokat tartalmaznak, amikre nincs szükségünk, vagy nem ért annyit, majd évekig együtt élünk vele.

Egy raktárlogisztikai projekt esetében egy elkészült logisztikai terv megvalósítására írunk ki pályázatot, ami a pontos műszaki paramétereket is tartalmazza. A beszállítók gyakran igyekeznek a saját termékpalettájukhoz transzformálni az ügyféligényt. Ezért a tender kiírójaként több, árban és sok esetben műszaki tartalomban is eltérő beszállítói pályázat közül kell döntenünk úgy, hogy egyik pályázat sem felel meg százszázalékosan a kiírt paramétereknek – annak ellenére, hogy nagy vonalakban ugyanazt tudják, mint a kiírásban szereplő eszköz vagy megoldás.

A megoldás: pályáztatás külső szakértővel

Külső szakértőt minden olyan esetben érdemes igénybe vennünk, amikor nem rendelkezünk saját hatáskörben megfelelő szakértelemmel, és nem tudunk dönteni az ajánlatadási szakaszban felmerülő kérdésekben. Vagy szakértelemmel rendelkezünk ugyan, de a kolléga túlterhelt, egy kis segítség jól jönne. A külső szakértő bevonása garanciát jelent arra, hogy a pályázó beszállítók nem a saját termékkörükhöz igazítják az ügyféligényt, és az előzetesen megtervezett raktár kivitelezésére kapunk ajánlatot.

A QLM, mint projektkoordinátor

A QLM végig koordinálja a szállítókiválasztási folyamatot; tehát megkeresi nekünk a beszállítókat, bekéri az ajánlatokat több körben, és ezeket folyamatosan egyezteti. Kezeli az ajánlatadás során megjelenő műszaki eltéréseket, és összehasonlítja, besorolja a szállítókat szállítási terjedelem és műszaki tartalom szerint. Az így kialakított sorrend alapján javaslatot ad a legmegfelelőbb beszállítók kiválasztására.

A kivitelezésről

A kivitelezés a projektek legkritikusabb része, több szempontból is. Az előzetesen megtervezett határidők itt csúszhatnak a legtöbbet, és korábban nem betervezett költségek is felmerülhetnek. Ezért,

ha nem rendelkezünk megfelelő erőforrással vagy tapasztalattal nagy logisztikai projektek vezetésében, vagy szeretnénk elkerülni a kivitelezés rejtett buktatóit, továbbra is érdemes külső szakértővel folytatni a munkát. A QLM nagy tapasztalattal rendelkezik ügyféloldali logisztikai projektvezetésben is, így a megvalósítás kivitelezési szakaszát is érdemes velük folytatni. A logisztikai projektvezetés során a cég projektvezetője irányítja és összehangolja a kiválasztott beszállítók szállítási ütemezéseit. Megtervezi a kivitelezést, és hatékonyan, gyors reagálással kezeli az eltéréseket. A határidőket szem előtt tartva koordinálja a kivitelezési munkákat, ő tartja a kapcsolatot a kivitelezőkkel. Így nem fordulhat elő az, hogy hogy az egyik beszállító a másik beszállítót teszi felelőssé a nem megfelelő teljesítés miatt. Logisztikai projektvezetés igénybevételével projektünk a tervezett határidőre zárulhat, úgy, hogy nem lépjük át a tervezett költségkeretet sem!

További információk: ITT