Gázolajár-sokk! Mi lehet a megoldás? címmel tartott webináriumot két meghívott szakértővel a NiT Hungary, ahol elhangzott, hogy a közúti fuvarozásban lévő „ársapka” megszűnésével súlyos helyzet alakult ki. Ha talpon akarnak maradni a hazai fuvarozói vállalkozások, akkor máról holnapra mintegy húsz-huszonöt százalékos árnövekedést kell érvényesíteniük.
Újabb kihívás érte a fuvarozói szektort: egy pénzügyi válság után a Covid-világjárvány következett, most pedig az ukrán háború. A 2008-2009-es pénzügyi válság előtt a közúti árutovábbítási engedélyek száma 9941 darab volt Magyarországon, ám mire az véget ért, 40 százalékkal csökkent ez a szám. A kiesettek mindössze 13 százaléka tudott visszakerülni a szektorba, s folytatni munkáját – mondta Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary ügyvezető főtitkára.
Mit tehet egy fuvarozó krízishelyzetben?
A legfrissebb hírek szerint az MNB 7 százalékos inflációval számol: rövidtávon a háború, középtávon az infláció jelenti a nagyobb kockázatot, így az árstabilitást kell előtérbe helyezni. Mindezek visszafogják a gazdasági növekedést: az idei GDP a jegybank szerint a 2,5-4,5 százalékos tartományban lehet, és 7,5-9,8 százalék közötti tartományban várható éves átlagos inflációs rátát eredményez. Az semmiképp nem kedvező gazdasági környezet, ahol azt látjuk, hogy az infláció nő, a GDP pedig csökken. Minden drágul, a termelés pedig csökkenő pályára kerül. Olyan, akár tíz-húsz százalékos árfelhajtó pluszköltségek is belépnek a szektor életébe, amelyek eddig nem, a kérdés pedig az, hogy a közúti fuvarozók talpon tudnak-e maradni – hangsúlyozta Lajkó Ferenc független iparági szakértő, a DigiLog Consulting Kft. ügyvezető igazgatója, a Közúti Fuvarozási Költségindex (KFX) publikálója.
Mennyi az annyi?
Nagyságrendileg 40 százalékos üzemanyagár-emelés zúdult a szektorra. Belföldön 14,3, a nemzetközi fuvarozásban pedig 10,9 százalékos azonnali díjemeléssel lenne csak ez az áremelkedés kompenzálható. Az összköltségek növekedése miatt a 2021. évi bázisadatokhoz képest a nemzetközi relációban dolgozó fuvarozók esetében 18,6 százalékot kell emelni a díjakon, ugyanez a belföldi fuvarozásnál 24,8 százalék.
A szakember elmondta, ma már érdekképviseleti jövedelem- és gázolajár-index, illetve független szakértők által készített, objektív és komplex iparági árindex is rendelkezésre áll ahhoz, hogy a közúti fuvarozás hiteles adatokra támaszkodva tudjon érvelni, amikor költségnövekedéseit a megbízói oldallal szemben érvényesíteni akarja – olvasható a NiT Hungary közleményében.
„Mit javaslok én? Azt, hogy azonnal, azt, hogy az összes költségre vonatkozóan, bizonyítható mértékben hajtsanak végre áremelést. Keressék meg a partnereiket, és kezdjék meg az ártárgyalásokat, valamint rendszeresen kövessék ezt az ingyenesen hozzáférhető árindexet a megfelelő árképzéshez, a talpon maradásuk érdekében.” – fogalmazott Lajkó Ferenc.
Szerződést kell módosítani!
A szektor tagjainak az az érdeke, hogy minél hamarabb reagáljanak az árváltozásokra. Módosítsák partnereikkel a szerződéseiket, amelyekben valamennyi költségelemet egyénileg kell megvizsgálni, és be kell írni egy klauzulát: egy bizonyos százalék költségnövekedés felett azonnali ártárgyalást lehessen kérni.
A cél a korrekt megállapodás. Ágazati érdek, hogy a fuvarozás és szállítmányozás stabil szolgáltatást nyújtson, a stabilitás alapja pedig a referencia, a megbízható és versenyképes szolgáltatásnyújtás. A kompromisszum lehetőségei megvannak, a szolgáltatóváltás nem érdek megbízói oldalról sem, függetlenül attól, hogy az átlagos fuvardíj-emelkedés mértéke annyi lesz, amennyit a megbízói oldal ezeknek az elveknek a mentén el tud fogadni – szögezte le Dr. Lányi Márton, a Magyar Szállítmányozók Szövetsége elnöke, a Kühne + Nagel Kft. ügyvezető igazgatója.
Összeállította: Csomor Zsolt