fbpx

Csomagolástervezés, természet, tea és jóga

Írta: Transpack-2022/V. lapszám cikke - 2022 november 24.

Izgalmas és esztétikus teadoboz-csomagolást mutattak be a Hungaropack Student idei seregszemléjén. A fiatal grafikai tervezőket felvonultató szakmai verseny egyik résztvevője, Kis Ágnes harmadéves tervezőgrafikus hallgatóegy háromrészes, zsinórral hordozható és újrafelhasználható csomagolást alkotott.

Kis Ágnes

Izgalmas, érdekes, hasznos tudás

– Gyerekkorom óta szenvedélyem a rajzolás, mindig is kreatívan gondolkodtam, általános iskola óta részt vettem pályázatokon, rajzversenyeken. A gimnáziumban a rajztanárom bátorítása után egyértelművé vált számomra, hogy a grafikával foglalkozzak itt az egyetemen, ahol apukám és a bátyám is tanult – idézi a kezdeteket Ágnes.

– Eleinte nehéz volt felzárkózni a már művészeti iskolából érkezőkhöz, de önszorgalomból megtanultam mindent a programokról és a különböző eljárásokról.

A csomagolástervezést Rosta Péter tanár úr szerettette meg velem. Nagyon sok izgalmas feladatunk volt az évek során. Nagyon érdekes volt megtanulni, hogy áll össze egy doboz, a stancformáját hogyan kell előkészíteni, illetve a grafikát és a tipográfiát hogyan helyezed el rá. Mindig figyelembe kell venni, ki a célközönség, milyen terméket csomagolunk, illetve azt, hogy a csomagolás környezetbarát és praktikus legyen. Szeretek a természetből inspirálódni, a színek, formák, arányok szépsége mindig nagyon jól megfigyelhető akár egy darab falevélen is.

A praktikum elemei

– A Hungaropack Student versenyen a teadoboz-csomagolásomat úgy terveztem meg, hogy az teljesen műanyagmentes és környezetbarát legyen. Piackutatás és konkurenciaelemzés után ugyanis rájöttem, hogy nagyon kevés műanyagmentes ajándékcsomag, szett van – idézi fel a pályamunka előkészületeit Ágnes.

A legfontosabb az, hogy a felhasznált alapanyagok visszagyűjtését, újrafelhasználását vagy újrafeldolgozását már a tervezéskor szem előtt tartsuk

Kérdésünkre kifejti: ő sem ért egyet a negatívan általánosító, műanyagellenes szemlélettel. – Természetesen cél, hogy a lehető legkevesebb környezetterhelő anyagot alkalmazzuk, de a legfontosabb az, hogy a felhasznált alapanyagok visszagyűjtését, újrafelhasználását vagy újrafeldolgozását már a tervezéskor szem előtt tartsuk, és lehetővé tegyük.

Ágnes azért tervezte meg ezt a dobozt, mert úgy gondolta, nagyon praktikus, ha egyben vannak a termékek. – Kiváló ajándékötlet is lehet. A boltok polcain szerintem jó feltűnést kelt, magára vonzza a tekinteteket. Egy csomagolásnál nagyon fontos, hogy újra felhasználható vagy újrahasznosítható legyen. A doboz fából készült, a konyhában jól mutat akár külön-külön, három részre szedve is. Természetesen mindig újra tudjuk tölteni, így nem kell kidobnunk. A doboz úgy lett megtervezve, hogy könnyedén lehessen hordozni, egy kötél fogja át az egészet. Három része van: a felsőben vannak a teafilterek három ízben, a középsőben mézkülönlegességeket találunk, az alsóban pedig keksz helyezhető el. Nem szerettem volna túl dekorálni, egy natúr koncepciót hoztam létre – teszi hozzá a tervező.

Családi segítség és tervek

A doboz kivitelezésében egyébként Ági édesapja is közreműködött. – Apukám faipari mérnök, nagyon izgalmas volt vele együtt dolgozni. Segített átgondolni, kivitelezni a fadobozos kialakítást, a sarkoknál az egymásra helyezett dobozok illeszthetőségét. A kapcsolódás azért fontos, hogy könnyebb legyen elvinni ezeket a boltból – teszi hozzá Ágnes. A fiatal tervező és édesapja együttműködése várhatóan a jövőben is folytatódni fog. – A későbbiekben is szeretnék közös projekteket csinálni édesapámmal. Sőt, miután az ő cégének még nincs weboldala, azt tervezem, hogy a diplomamunkám alapjául a vállalkozása átfogó internetes marketingstratégiáját fogom kialakítani, és az ahhoz szükséges elemeket – logót, weboldalt és mást – megtervezni. És ha úgy alakul, a jövőben magam fogom végezni is a marketingjét.

A könyvektől a természetig

Kiss Ágnes úgy érzi, az egyetemen nagyon sok érdekes projekt és feladat van, és ő szeret új dolgokat tanulni. – Kedvenc tárgyam a csomagolástervezés, ahol sokszor volt olyan feladat, amikor egy megrendelő jött hozzánk, és neki kellett tervezni, ezáltal belekóstolhattunk a valós munkákba is. Ezenkívül még szeretek könyvborítókat tervezni, illetve egyszerűbb animációkat készíteni.

S hogy egy kicsit többet megtudjunk róla, Ágnes azt is elárulja, hogy szabadidejében szívesen foglalkozik valami egészen mással. – Rendszeresen sportolok, szeretek kirándulni a természetben. A diploma után grafikusként szeretnék dolgozni, illetve később elvégezni egy személyiedző-kurzust, és jógaórákat szeretnék oktatni.

Kohout Zoltán