A környezetbe kerülő rengeteg PET-palack problematikája több fejlesztő csapatot is arra ösztönzött, hogy alternatív megoldást keressenek az italok és más folyékony termékek csomagolásához. Az egyik lehetséges megoldás a papírpalack. Az alábbiakban az ehhez kapcsolódó innovációkból szemezgettünk.
A dán Paboco a Carlsberg vállalattal karöltve célul tűzte ki, hogy megalkossa a világ első „papír sörösüvegét”, amely fenntartható forrásból származó farostokból készül, 100%-ban bioalapú és teljesen újrahasznosítható.
A fenntartható papírpalack kifejlesztésére irányuló projekt még 2015-ben indult az ecoXpac innovációs szakértőkkel és a Dán Műszaki Egyetem (DTU) posztdoktori kutatóival közösen, a Dán Innovációs Alap támogatásával. Nem sokkal később a Billerud Korsnäs csomagolóvállalat és a palackgyártásra specializálódott Alplais csatlakozott az erőfeszítésekhez, így megszületett a Paboco (Paper Bottle Company). Később pedig több nagyvállalat is csatlakozott hozzá, mint a Coca-Cola Company, a The Absolut Company és a L’Oréal.
Papír „sörösüveg”
Jelenleg a Green Fiber „sörösüvegnek” két kutatási prototípusa van. Ezek az első olyan papírpalackok, amelyekbe sört lehet tölteni.
Mindkét prototípus fenntartható forrásból származó farostból készül, teljesen újrahasznosítható és belső védőréteggel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a palackokban sört tároljanak. A védőréteghez jelenleg vékony műanyag fóliát használnak –az egyik prototípus esetében újrahasznosított PET-et, a másiknál pedig 100%-ban bioalapú PEF-et alkalmaztak. Ezeket a prototípusokat a védőréteg (barrier) technológia tesztelésére fogják használni, és a fő cél egy olyan változat kifejlesztése, amely egyáltalán nem tartalmaz műanyagot, és gond nélkül újrahasznosítható a papír hulladékáramában.
Jelentős mérföldkő a növényi alapú PEF (Polietilén Furanoát) polimer bélés, amelyet a Carlsberg partnere, az Avantium, a megújuló kémia vezető szakértője fejlesztett ki. A PEF teljes mértékben természetes nyersanyagokból készül, kompatibilis a műanyag-újrahasznosító rendszerekkel, és ha mégis a környezetbe kerülne, természetes anyagokká bomlik le.
A fenntartható csomagolás előnyei mellett a PEF rendkívül hatékony védőrétegként működik a sör és a papírból készült külső héj között, jobban védve a sör ízét és pezsgését, mint a hagyományos fosszilis alapú PET műanyag. A Paboco által gyártott palack külső héja fenntartható forrásból származó farostból áll, és szintén bioalapú. Ennek a héjnak az a további előnye, hogy szigetelő tulajdonságokkal rendelkezik, és így a fémdobozokhoz vagy üvegpalackokhoz képest hosszabb ideig tartja hidegen a sört.
A palack – a kupak kivételével, amely jelenleg szükséges a termék minőségének biztosításához – 100%-ban bio alapú, és mind a palack, mind a kupak teljes mértékben újrahasznosítható. A jövőben a Paboco, a Carlsberg és a szélesebb papírpalack-közösség alternatív rostalapú kupakokat keres, amelyeknek kifejlesztése 2023-ra várható.
Folyamatos fejlesztés
Már a Fiber Bottle 2.0-s generációja is jobban teljesít, mint az egyszer használatos üvegpalack a termék életciklus-értékelése során, és a Carlsbergnek még nagyobb ambíciói vannak a későbbi 3.0-s generációs tervezéssel kapcsolatban. Elképzelésük (amelyet a jelenlegi előrejelzések is alátámasztanak), hogy a Fiber Bottle akár 80%kal kevesebb károsanyag-kibocsátást érhet el, mint a jelenlegi egyszer használatos üvegpalackok, így minden egyszer használatos üvegpalackra öt papírpalack jut ugyanazzal a szénlábnyommal. A Carlsberg végső soron arra törekszik, hogy a Fiber Bottle ugyanolyan alacsony szén-dioxid-kibocsátást érjen el, mint az újratölthető üvegpalack, amely jelenleg a legjobban teljesítő elsődleges csomagolás, ha összegyűjtik és hatékony rendszerekben újra felhasználják. A tervek szerint, amikor a Fiber Bottle forgalomba kerül, bővíteni, és nem helyettesíteni fogja a Carlsberg termékeinek választékát.
Simon Boas Hoffmeyer, a Carlsberg csoport fenntarthatósági igazgatója hozzátette: „Az új Fiber Bottle-lel elért haladás a Carlsberg úttörő szellemiségének bizonyítéka, amely a szó minden értelmében jobb termékek előállítására összpontosít. 2015 óta keményen dolgozunk ezen a projekten, és célunk, hogy továbbra is az iparági szabványt állítsuk fel azáltal, hogy tovább javítjuk a palack környezeti lábnyomát és a termék teljesítményét. Az együttműködés kulcsfontosságú, és partnereinkkel együtt izgatottan várjuk, hogy a fenntartható csomagolási megoldások kutatása és fejlesztése ma már normává válik.”
Papírpalack Magyarországon
Magyar fogyasztók is tesztelhették a papírpalack egy prototípusát, mely a Paboco és a Coca-Cola közös fejlesztése. A piaci teszt során a hazai vásárlók 2021-ben két héten át kipróbálhatták az innovatív csomagolású AdeZ növényi italt, a kifli.hu-n keresztül. Aki AdeZ italt rendelt, kapott mellé ajándékba egy 250 ml-es papírpalack csomagolású változatot is. Az online szupermarket a csomagolást visszagyűjtötte a vásárlóktól azért, hogy laboratóriumban megvizsgálhassák, hogyan reagált az anyag a szállításra és a használatra, valamint így az újrahasznosítását is garantálhatták. Továbbá azt kérték, hogy a fogyasztók egy kérdőív kitöltésével is segítsék a fejlesztők munkáját.
„Az AdeZ növényi alapú ital fogyasztóira kifejezetten jellemző, hogy nagy figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra. Érdeklik őket az e területen zajló fejlesztések és újítások. Ezért gondoljuk, hogy a márka üzeneteit és a terméket figyelembe véve, az AdeZ márka a jó választás arra, hogy éles piaci környezetben próbáljuk ki az új papírpalackunk prototípusát és annak fogadtatását” – mondta Halász Katalin, a Coca-Cola „Nutrition” kategóriáért felelős európai marketing igazgatója.
A prototípus piaci tesztje fontos lépés a fejlesztés folyamatában, hangsúlyozta a Coca-Cola Europe K+F csomagolási innovációs vezetője, Stijn Franssen: „A papírpalack próbája felbecsülhetetlen betekintést nyújt nekünk, hogy lássuk, valójában hogyan teljesít csomagolásként, hogyan vélekednek róla, mit éreznek vele kapcsolatban a fogyasztók.”
Körforgásban a csomagolóanyagok
A papírpalack prototípus egy következő lépés a Coca-Cola „Hulladékmentes Világ” globális stratégiájának megvalósításában. A vállalások között szerepel, hogy 2030-ra a felhasznált csomagolóanyagaik 100%-ának megfelelő mennyiséget gyűjtik be és hasznosítják újra. Emellett a Hulladékmentes Világ stratégia keretében 2025-re globálisan 100%-ban újrahasznosíthatóvá teszi a vállalat a csomagolásait, valamint 2030-ra 50%-ra növeli palackjaiban és aludobozaiban az újrahasznosított anyag arányát. A stratégia fontos eleme a körforgásos gazdaságot lehetővé tévő innovatív csomagolási megoldások kifejlesztése is.
Lenor öblítő először papírpalackban
A Procter & Gamble Fabric & Home Care a Paboco-val együttműködve bemutatta első papírpalackját a Lenor számára, amit 2022-ben egy nyugat-európai kísérleti projekt követ. A próba egy teszt- és tanulási stratégia alapját képezi a papírcsomagolások bővítésére és a P&G portfóliójába való szélesebb körű beépítésére.
A palack papírból készült, ellátva egy vékony műanyag védőréteggel, amelynek alapanyaga újrahasznosított PET. Az e mérföldkőből származó tanulságokra építve a palack jövőbeli verziói a tervek szerint integrálják a védőréteget a papírbélésbe, hogy egy varratmentes, 100%-ban bioalapú palackot hozzanak létre, amely teljesen újrafeldolgozható a papírok hulladékáramában.
A P&G Fabric & Home Care népszerű márkáival, köztük olyanokkal, mint az Ariel, a Lenor, a Tide, teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy csökkentse a műanyag csomagolásokat. Az Ambition 2030 stratégia részeként a P&G célja, hogy 2030-ig 50%-kal csökkentsék a szűz műanyagok felhasználását. A Fabric Care Europe emellett elkötelezte magát a műanyagok 2025-ig történő 30%-os csökkentése mellett, 2022-ig pedig a 100%-os újrafeldolgozhatóság érdekében. A márka által bevezetett csomagolási alternatívák és kísérleti programok kulcsfontosságú elemek a környezeti hatások csökkentésében.
Jerry Porter, a Global Fabric & Home Care Sector kutatás-fejlesztési alelnöke elmondta: „Nagyon örülünk, hogy csatlakozhatunk a csomagolóipari innovátorok ezen csoportjához. Ez egy újabb mérföldkő a P&G Fabric & Home Care számára a fenntarthatóbb csomagolási formák felé vezető innovációkban. A próbához választott márkánk, a Lenor nagy tapasztalattal rendelkezik az újrahasznosított műanyag csomagolások területén, és máris 100%-osan újra használja az átlátszó palackokat Európában. Most arra törekszünk, hogy eggyel tovább lépjünk a bioalapú csomagolások terén, amelyeknek nagyon ígéretes jövője van.”
A Paboco nevében felszólaló Gittan Schiöld ideiglenes vezérigazgató megjegyezte: „Az a jövőképünk, hogy véglegesen megváltoztassuk ezt az iparágat. Olyan világot hozzunk létre, amely kevésbé függ a műanyagtól és nincs műanyaghulladék. Mindezt körkörös tervezéssel és a bioalapú anyagokból származó csomagolások előállításával. A folyadékok papírban történő tárolása különösen nagy kihívást jelent, de sikere jelentős előnyökkel járhat a bolygó számára. A P&G Fabric & Home Care partnersége a papírpalack közösségben hatalmas lendületet ad ennek a jövőképnek. Nemcsak súlyt ad a technológia életképességének, de magával hozza a P&G know-how-ját is.”
Rostalapú palackok ipari mennyiségben
Közben a Stora Enso papíripari és a Pulpex csomagolástechnikai vállalatok is egyesítik erőiket a környezetbarát, farost pépből készült papírpalackok gyártásának iparosítása érdekében. Ezek a megújuló termékek alternatívát kínálnak a PET-palackokkal és az üvegekkel szemben.
A Pulpex a Diageo szeszesital gyártó (a Johnnie Walker, a Smirnoff és a Guinness gyártója) és a Pilot Lite kockázati befektető cég által létrehozott fenntartható csomagolástechnikai vállalat. A Stora Ensoval kötött partnerségének célja a megújuló és újrahasznosítható papírpalackok nagyszabású ipari gyártása, amelyek a természetes környezetben könnyen lebomlanak. A fenntartható forrásból előállított rostpépből készült palackok lényegesen alacsonyabb szénlábnyomot tesznek lehetővé az üveghez vagy a PET-hez képest. A formázott rostterméket úgy állítják elő, hogy különféle faalapú cellulózokat préselnek háromdimenziós alakzatra a formázógépben.
A Stora Enso formázott rostanyagának felhasználásával a Pulpex papírpalackokat fog gyártani számos globális márka számára, különféle piaci alkalmazásokhoz, a testápolási termékektől az alkoholos és alkoholmentes italokig. Számos nagyvállalat, mint a PepsiCo, az Unilever, a GSK Consumer Healthcare és a Castrol, csatlakozott a Pulpex globális partnerkonzorciumához, és elkötelezte magát amellett, hogy a Pulpex technológiát beépíti márkáinak csomagolásába, és közösen évi 750 millió papírpalack előállítását tűzték ki célul.
A testre szabható Pulpex palack lehetővé teszi a dombornyomást, címkézést és színes pigmenteket a márka igényeinek megfelelően, és könnyen integrálható bármely csomagolóanyag-gyártó meglévő töltési infrastruktúrájába.
A palackok belsejét – PET bélés helyett – szabadalmaztatott, élelmiszerminőségű bevonattal fújják be attól függően, hogy a palackozott termék olaj- vagy vizes alapú. Így tervük szerint az egész palack újrahasznosítható lesz a normál papír hulladékáramban. Ez a technológia jelenleg nem teszi lehetővé, hogy szénsavas italokat tároljanak benne, de a jövőben ilyen irányú fejlesztéseket is tervez a Pulpex.
Komoly növekedés az italiparban
A globális italcsomagolási piac a becslések szerint 117 milliárd dollárt ér, és az előrejelzések szerint 4,5%-kal növekedve 2027-re eléri a 170 milliárd dollárt. Globálisan a műanyag csomagolások összetett éves növekedési rátája (CAGR) jelenleg 5%-os, a globális italcsomagolás körülbelül 40%át teszik ki. Az EU-ban és az Egyesült Államokban ma az összes műanyag palacknak csak körülbelül 30-40%-át gyűjtik össze újrahasznosítás céljából. A papír és a karton újrahasznosítása esetében azonban az átlag megközelíti a 80%-ot, megelőzve az üveget és az alumíniumot (75-80%).
Ígéretes fejlesztések zajlanak a papírpalackok terén, hogy a fogyasztók ugyanazt a minőséget kapják, amelyet megszoktak. Ám mindezt úgy, hogy közben a környezetünket is óvjuk. Kíváncsian várjuk, mikor találkozhatunk ilyen csomagolásban a mindennapok termékeivel a boltok polcain.