2018 óta folyamatosak a csomagolószereket érintő uniós és hazai jogszabályi módosítások, a 2023. és a 2024. év rendszerszintű változásokat hoz a szegmensben. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség azért tart februárban konferenciát, hogy a csomagolóipari szereplők felkészülhessenek a változásokra.
Kötelező haladási irány!
2018 óta folyamatosan jelennek meg a csomagolószereket érintő, illetve a csomagolásokra is kiható uniós, valamint hazai, új és módosított jogszabályok. Ráadásul a csomagolás szempontjából a 2023. és a 2024. év rendszerszintű változásokat hoznak. A hazai hulladékgazdálkodás koncessziós formába alakul át, és a csomagolások környezetvédelmi „adóztatása” is megváltozik. A folyamatban új szereplő jelenik meg (a koncesszor), és módosul a NAV szerepe is Miközben megmarad – zöldadó jelleggel – a környezetvédelmi termékdíjas szabályozás, belép mellé – párhuzamos rendelkezésként – a kiterjesztett gyártói felelősség rendszere is. Habár a vonatkozó jogszabályok még mindig nem kerültek teljeskörűen elfogadásra, de a jelenleg ismert szabályozási tervezetekből az már biztosan megállapítható, hogy azok jelentős többletterhet rónak a kötelezettekre.
E két, párhuzamosan futó modell 2023. július 1-i határidővel kell induljon. 2024. január 1-jével pedig az egyes italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszere is fel kell álljon, ami nemcsak az érintett italcsomagolásokat előállítóknak, forgalomba hozóknak jelent megoldandó feladatokat, hanem a kereskedelemnek is. És mindez a változások közül csak néhány példa.
Azért, hogy a csomagolóipar szereplői felkészülten várhassák a jogszabályok módosításainak való megfelelést, a CSAOSZ 2023. február 22-én 10:00-15.30 között konferenciát tart személyes és online részvétellel.
Személyes részvétel esetén a konferencia helyszíne: Holiday Inn Hotel, 2040 Budaörs Rubik Ernő utca 2.
Személyes részvétel esetén díjmentesen vehet részt a CSAOSZ tagvállalat első résztvevője.
Személyes részvétel esetén díjfizetés mellett vehet részt:
− CSAOSZ tagvállalat második és további résztvevője: 24 000 Ft+ÁFA/fő
− ÖKO-Pannon szerződéses partner résztvevője: 24 000 Ft+ÁFA/fő
− nem CSAOSZ tagvállalat résztvevője: 28 000 Ft+ÁFA/fő
A részvételi díj az ebédet tartalmazza, de az ingyenes résztvevők térítés ellenében (7000 Ft+ÁFA/fő) kérhetnek.
Online részvétel esetén 24.000 Ft+ÁFA/fő a díj, azonban a csomagolástechnika szakirányú egyetemi hallgatói számára ingyenes – olvasható a CSAOSZ közleményében.
A CSAOSZ 2023. február 15-ig várja a jelentkezéseket, amelyet IDE klikkelve tehet meg.
Valamennyi résztvevő megkapja a Magyar Csomagolási Évkönyv legfrissebb (2022-2023) számát.