fbpx

Még regisztrálhat az első Maros PET Kupa versenyre!

Írta: Csomor Zsolt - 2023 május 16.

A tiszai és bodrogi sikerek után a petkalózok új vizekre eveznek: a PET Kupa környezetvédelmi, hulladékgyűjtő versenye első alkalommal startol a Maroson.

Indul a Maros PET Kupa

A Maros menti települések környezetvédelem iránt elhivatott csoportjai évek óta dolgoznak a folyó megtisztításán. A PET Kupa most segítségükre siet, hogy bebizonyítsa, nincsenek egyedül, és nem hiábavaló a törekvésük. A tiszai és bodrogi versenyek hagyományát, hangulatát és jól bevált gyakorlatát májusban a Marosra helyezik át a szervezők. Várhatóan több tonna, főként műanyaghulladéktól tisztítják meg a folyó Apátfalva és Szeged közötti szakaszát a résztvevők, miközben élvezhetik a verseny során útba ejtett, Maros menti települések különleges hangulatát, gyönyörködve a folyó sokszínű természeti kincseiben.

folyópart folyó híd kajak szemét

A Maros PET Kupa ünnepélyes megnyitóját 2023. 05.19-én tartják, melynek programja:

9:00-9:30 Gyülekező a parton, majd a PET Kupa új, marosi HORGONYHELYÉNEK bemutatója.

9:30-tól köszöntők (Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere, a verseny házigazdája,

Csermák Szilvia, Makó zöld képviselője, Berberovics-Sóvári Viktória, Marosi PET Kupa, projektvezető, a rendezvényt szervező Természetfilm.hu Egyesület képviselője, Ábrahám Gergely, Diageo kelet-európai vállalati kapcsolatok igazgatója, a verseny fő támogatója)

10:00-kor pedig rajtol a mezőny: Pillepalack hajók és kenus csapatok rajtolnak el, indul a hulladékgyűjtés a verseny aznapi szakaszán, Makó és Ferencszállás között

Részvételi szándékát 2023. május 16-ig jelezze:

Dóra Szilvia, PET Kupa sajtókapcsolatok, [email protected], tel.: 06 20 9 454 808

 A verseny részletes programját IDE klikkelve éri el.