fbpx

A hiány kikényszeríti a kombinált szállítás fejlesztését

Írta: Kohout Zoltán - 2023 május 18.

Az európai sofőrhiány, a közúti kapacitások hiánya és nem utolsó sorban a környezetvédelmi célok miatt elkerülhetetlen a multimodális szállítmányozási megoldások fejlesztése. Ezt célozza egy friss osztrák-magyar megállapodás.

Közös cselekvésben állapodott meg az UIRR, a Nemzetközi Közúti-Vasúti Kombinált Fuvarozási Szövetség és a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület május 11-én Münchenben, a Transport Logistic szakvásáron. A két szervezet a jövőben kölcsönösen erősítsék egymást közös céljuk, az intermodális szállítás előmozdításáért – írja Magyar Vasút. A megállapodás nemcsak a nyilvánossági térben, hanem kutatási projektekben, tanulmányok elkészítésében, a kölcsönösen elfogadott álláspontok terjesztésében is kooperál. A Hungrail régóta sürgeti, hogy Magyarországon konkrét intézkedések szülessenek a kombinált fuvarozás támogatására. Ezt egyébként az európai zöld megállapodás és a magyar klímavédelmi stratégia is célul tűzi ki. A közúti áruszállítás 30 százalékának környezetkímélő módokra, elsősorban vasútra terelése nem valósulhat meg a kombinált fuvarozás jelentős térnyerése nélkül. Ennél is kényszerítőbb körülmény az európai szinten tapasztalható sofőrhiány, a közúti kapacitások hiánya. Ebben az ágazati érdekérvényesítésben is erősíti a Hungrailt az UIRR-rel kiépülő kapcsolat.

(forrás: Magyar Vasút)