Az EMO Hannover, a világ vezető gyártástechnológiai szakvására 2023. szeptember 18–23. között kerül megrendezésre Hannoverben, Németországban. Az esemény a legmodernebb nemzetközi gyártástechnológiákat mutatja be, és előre tekint a jövőbeli fejlesztések felé.
„Meg vagyunk győződve arról, hogy ez a szakkiállítás érdemben hozzájárul a magyar ipar fejlődéséhez” – mondta Martin Göbel, az EMO Hannover szervezője, a VDW (Német Szerszámgépgyártók Szövetsége) kiállítási igazgatója a Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Magyarország az egyik állomás a mintegy 40 ország közül, amit az EMO World Tour az év első felében virtuálisan vagy személyesen meglátogatott.
Az akkumulátorgyártásunktól sokat várnak
A magyar gazdaság gyorsan felépült a járvány után. A bruttó hazai termék (GDP) 2021-ben jelentős mértékben, 7,1%-kal nőtt, de 2022-ben is az átlagosnál nagyobb, 4,9%-os ütemben bővült. Azonban a 2023-as évre lassulás várható többek között az Ukrajna elleni háborúból adódó nyomás miatt. Az idei évben ezért mindössze 0,6%-os növekedés várható.
Az Oxford Economics, a VDW előrejelző partnere arra számít, hogy a magyarországi kulcsfontosságú ipari vállalatok 4,7 milliárd eurót fognak befektetni szerszámgépekbe az idei évben, aminek jelenős része az elektrotechnikai iparba, főleg az akkumulátorgyártásba kerül. Az autóipar és a beszállítói ágazat, a gépgyártás és az élelmiszeripar is jelentős növekedést mutatott. „Az EMO Hannoveren az ipar, a kormány és a befektetésösztönző intézmények felelősei Magyarországra célzott információkat kaphatnak arról, hogy milyen technológiák alkalmazhatók a tervezett projektek megvalósításához” – hallhattuk Martin Göbeltől.
2019-ben, a legutóbbi EMO Hannoverre már 750 szakember utazott Magyarországról. Összesen közel 120 000 látogató kereste fel a szakvásárt 149 országból, közülük a résztvevők 51%-a Németországon kívülről érkezett.
A gyártástechnológiai megoldások az ipar átalakításához
A gyártástechnológia lehetővé teszi és elősegíti a műszaki fejlődést az ipari termelésben, nélkülözhetetlen a modern és versenyképes ipar számára. A termelékenység, a minőség és a rugalmasság követelményei állnak a lista élén, és a digitalizáció további lendületet ad mindhárom cél eléréséhez. A gyártástechnológia megoldásokat kínál a meglévő ügyféloldali kihívásokra: a változó keresletre, a gyorsabb termékfejlesztésre, a kisebb tételméretekre, a rugalmasabb termelésre. A folyamatok hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válnak. A munkafolyamatok rugalmasabbak, új értéknövelő stratégiák és üzleti modellek jelennek meg – jellemezte Martin Göbel a hatásokat. Az iparnak új politikai prioritások, új törvények vagy globális megállapodások (például az Európai Zöld Megállapodás) miatt változó feltételek mellett is termelnie kell.
Az „Innovate Manufacturing” az EMO Hannover mottója, ami egyrészt arra szólítja fel a látogatókat, hogy fektessenek új technológiákba, másrészt ösztönzi a gyártókat, hogy mutassák be legújabb innovációikat és megoldásaikat a vásáron.
A gyártástechnológia az ipari átalakítási folyamat közepén tart, de egyben része is a megoldásnak. Ez a kiállítás „Future Insights” témája. A The Future of Business új piacokra, új üzleti modellekre, lehetőségekre, a vállalaton belüli innovációs kultúrában rejlő potenciálra, az agilis módszerek bemutatására, a módszertani tudás fejlesztésére, valamint a munkamódszerek változására összpontosít. Ebben az értelemben az EMO Hannover jelentős tudásterületet képvisel a vállalatok számára, nemcsak a technológia, hanem a szervezetek, stratégiák és módszerek terén is.
A „The Future of Connectivity” az Ipar 4.0, az Industrial Internet of Things(IIoT), a digitális üzleti modellek, a prediktív karbantartás, a gépi tanulás, a kapcsolódás, az interoperabilitás, a mesterséges intelligencia, valamint a kiterjesztett és virtuális valóság alkalmazásainak trendjeit foglalja magában. Az informatikai és szoftvermérnöki területek most már kulcsfontosságú tényezők a gyártástechnológiában, az adatbányászat pedig lehetőséget nyújt új üzleti modellek számára. A kapcsolódás az alapja a függőleges hálózatépítésnek a gyárban, valamint a vízszintes hálózatépítésnek a beszállítókkal és ügyfelekkel a teljes értéklánc mentén. Az EMO Hannover 2023 mindkettőt bemutatja, és új kiállítási fókuszt kínál az IoT-termelésben. „Ezzel szeretnénk összekapcsolni a Digitális Gyár minden aspektusát” – mondta Martin Göbel a VDW-től.
A hálózatépítés fontos alapjai a nyílt interfész-szabványok, amelyek lehetővé teszik a különböző gépek, eszközök és szoftverek közötti kommunikációt. Németországban már több éve támogatják, és nemzetközileg teszik ismertté az OPC UA-alapú Globális Gyártási Nyelv fejlesztését az Umati márkanév alatt – emiatt nagy érdeklődés övezi világszerte. Több mint 300 nemzetközi partner több mint tíz iparági szektorban egyesítette erőit a fejlesztés előmozdítása érdekében. Ezek magukban foglalják a vállalatokat, konzorciumokat, szövetségeket és kutatóintézeteket, amelyek a gyártástechnológiát használó nemzetközi felhasználók érdekeit szolgálják.
Az Umati bemutató élőben ismerteti különböző gyártókkal és rendszerekkel, hogyan működik a hálózat a gyártól az IT-struktúráig, és megmutatja, hogyan lehet optimalizálni a termelést az adatok segítségével.
Végül, a The Future of Sustainability a fenntarthatóság integrációjával foglalkozik, ami manapság az egyik legégetőbb kérdés, már a beruházások tervezési fázisában is. A megelőzés fontosságát, megoldásokat és koncepciókat mutatnak be az erőforrásmegtakarításban és a klímasemleges termelésben, a körkörös gazdaságban, a körkörös értékteremtésben, az energiahatékony termelésben, a fenntartható ellátási láncokban és a biztonságos munkahely tervezése terén – nyilatkozta Martin Göbel. A Future of Sustainability in Production Area az egyéni kiállítók mellett részletesebben is megvizsgálja a termelést, és kapcsolatot teremt a tudományos megközelítés és a gyakorlati megvalósítás között. A fókusz az energiahatékonyságra helyeződik, amely eddig viszonylag elhanyagolt téma volt, de mégis óriási potenciállal bír.
Széles beszállítói kínálata magyar vásárlóknak is Magyarország szinte teljes egészében importálja az általa szükséges gyártástechnológiát. A legfrissebb adatok szerint ezeknek a gépeknek az értéke Magyarországon 270 millió euró. A fő szállítók Németországból, Kínából, Törökországból, Olaszországból és Tajvanról érkeznek. Csak ezekből az országokból már közel 900 kiállító regisztrált az EMO Hannover 2023-ra. Összesen több mint 1500 kiállító jelentkezett a rendezvényre, 43 országból. A magyarországi látogatókat tehát a teljes értéklánc mentén a legjobb beszállítók átfogó termékkínálata várja.
A világ vezető gyártástechnológiai szakkiállítása
2023. szeptember 18–23. között a nemzetközi gyártástechnológiai szereplői okos technológiákat mutatnak be az EMO Hannover 2023-on a teljes értéklánc számára. Az Innovate Manufacturing mottóval megrendezett világ vezető gyártástechnológiai szakkiállítása a modern fémfeldolgozási technológia teljes skáláját mutatja be, amely minden ipari termelés szíve. A bemutatkozók között megtalálhatók a legújabb gépek, hatékony technikai megoldások, termékkel kapcsolatos szolgáltatások, fenntarthatóság a termelésben és még sok más. Az EMO Hannover fókusza a vágó- és formázó szerszámgépeken, gyártórendszereken, precíziós szerszámokon, automatizált anyagáramláson, számítógép-technológián, ipari elektronikán és a kiegészítőkön van. Az EMO látogatói számos iparágból érkeznek, mint például a gépészet, gyártóberendezés, autóipar és annak beszállítói, űrtechnológia, precíziós mechanika és optika, hajógyártás, orvostechnika, szerszám- és formakészítés, acél- és könnyűszerkezetek.
Az EMO Hannover a világ legjelentősebb nemzetközi találkozási pontja az iparágban. Az EMO Hannover 2019-es eseményén több mint 2200 kiállító 47 országból, közel 120 000 szakmai látogatót vonzott mintegy 150 országból.
Wolf Erik l INCREST Communication Kft.