fbpx

Drámai jelentés: veszteséges lesz a hazai fuvarozás

Írta: Kohout Zoltán - 2023 július 15.

Akkorát zuhant az ágazat eredményessége a korábbi időszakokhoz képest, akkora a távolság a költségnövekedés és a díjemelés között, hogy ijesztő változásokkal kell szembenézzen a szektor. Akkora a káosz, hogy ha javulna a helyzet, az is kockázatokat hordozna az év második felében.

Súlyosan romlott az eredményességük

Mindez a DigiLog Consulting 2023. I. negyedéves Közúti Fuvarozási Árindexéből (KFX) és a hozzá kapcsolódó szakértői elemzésből is kiolvasható. 2023 első negyedévében a nemzetközi fuvarozásban 5,8%-os, a belföldiben pedig 7,2%-os költségnövekedés volt mérhető 2022 I-XII. havi átlagos költségszintjéhez hasonlítva. Ez azt jelenti, hogy 5,8, illetve 7,2%-os díjemelkedés kompenzálta volna a költségek növekedését, méréseink szerint azonban a díjak nemzetközi tekintetben csupán 0,3%-os emelkedést, belföldi esetében pedig 4,1%-os csökkenést mutattak. Jelentősen romlott tehát a szakma eredményessége a korábbiakhoz képest. A belföldi fuvarozók azért is vannak sokkal rosszabb helyzetben, mert a gyenge magyar gazdaság nem tette lehetővé a költségeik maradéktalan áthárítását. Sőt, miután itthon Európa-rekord infláció van, a költségeik és díjaik változása között az idei első negyedévben is nagyobb a szakadék, mint nemzetközi fuvarozást végző kollégáiknál.

Szuper infláció, gyenge gazdaság, pluszkapacitások

Hasonló és mégis más volt a helyzet 2021-2022-ben. A Covid-járvány és az utána következő időszak felívelő trendjét nagy forgalom és konjunktúra követte, amit a tavalyi energiaválság és az infláció n9vekedése tört meg. Közel harmadával nőttek a fuvarozás költségei, de a bőséges megrendelésállomány ellensúlyozta ezt, és sikerült a költségnövekedést szinte teljesen áthárítani a megrendelőkre. A logisztika, a fuvarozás számára sikeres gazdasági évet a magas infláció és a globális recesszió most megrendítette. A fő költségnövekedést most épp nem az üzemanyagárak, hanem több más mellett a szuper magas infláció miatt felgyorsult bérkiáramlás, az autópályadíjak, a járművásárlások okozzák. Rontja a helyzetet a Covid-időkből örökölt pluszkapacitások okozta túlkínálat.

8-9 százalék lesz az idei költségnövekedés

2023 hátralévő részére vonatkozóan a makroelemzések egyelőre nem sok jót ígérnek a technikai recessziós első negyedév után. Az extrém magas infláció nagyon lassan csökken (márciusban 25,2, áprilisban 24, májusban is bő 21% volt), ami magával vonja a fogyasztás és a beruházások mélyrepülését – ezzel a megrendelések visszaesését, illetve azt, hogy a költségek továbbra sem lesznek átháríthatók. Egyetlen jó hír lehet a fuvarozók számára, hogy egyes új gyárak beindulásának köszönhetően két számjegyű növekedést várnak az elemzők az export területén, ami kompenzálhatja a beruházások és a belföldi fogyasztás miatt kieső volumenek egy részét. A szakértők 2023 egészére vonatkozóan legalább 8-9%-os költségnövekedést prognosztizálnak, amit a kapacitásfelesleg megszűnéséig vélhetően nehezen tudnak majd áthárítani megbízóikra a közúti szolgáltatók.

A kilábalás – ha lesz – sem lesz kockázatmentes

És még ezzel sincs vége a szorongató kilátásoknak. Komoly kockázatot jelentene például az idei év második felére a fuvarozók számára a forint esetleges túlerősödése, egy esetleges gázolajhiány és/vagy üzemanyagár-emelkedés. Ugyanígy további visszaesést okoz, ha túlzottan elhúzódik a recesszió, a vele járó alacsony szállítási igény és a nyomott ár. A megbízói oldal sem lehet nyugodt: ha a szállítócégek kapacitáscsökkentéssel reagálnak a kereslethiány és az árcsökkenés okozta piaci helyzetre, akkor a recessziót követő felpattanáskor ismét kapacitáshiánnyal szembesülnének, ami pedig ellátási nehézségekhez vezetne…