fbpx

Mesterséges intelligenciával tervez csomagolást a nemzetközi italóriás

Írta: Szerkesztőség - 2023 július 29.

Jonny Walker, Captain Morgan, Guinness, Baileys és még sorolhatnánk a prémium alkoholos italokra szakosodott, nemzetközi italmágnás, a DIAGEO portfólióját erősítő, ikonikus márkák körét. A DIAGEO több mint 200 márkával és 98 milliárd dollár piaci értékkel a világ egyik legnagyobb szeszesitalokat gyártó és forgalmazó vállalata. Nemcsak széles termékportfólióval rendelkezik, hanem egyike azon úttörőknek is az alkoholiparban, akik mesterséges intelligencia alapú alkalmazással tesztelik folyamataik hatékonyságát. A DIAGEO – a Phantom kreatív tech ügynökség közreműködésével – tette ezt azzal a céllal, hogy ösztönözze a kreatív innovációt, és felgyorsítsa a csomagolástervezést.

Design teszt a Smirnoff Vodka és a Don Julio Tequila márkák csomagolásán

A generatív mesterséges intelligencia teljesen új tartalmak – többek között szöveges, képi, mozgóképes alkotások, hangok – létrehozását teszi lehetővé megadott utasítások alapján. Erre építve, a DIAGEO és a Phantom által közösen fejlesztett alkalmazás arra hivatott, hogy kiszélesítse és felpörgesse a kreatív projekteket, beleértve a prototípus-tervezést is.

Első lépésben a Phantom létrehozott egy mesterséges intelligencia alapú prototípust a következő, beépített elemekkel: 50 kép a Don Julio márkáról, Stable Diffusion – szövegből fotó-realisztikus képek előállítására alkalmas szoftver és parancsok generálása (prompt engineering). Először júniusban gyűltek össze a Smirnoff marketing-szakemberei Miamiban, hogy egy fogyasztói kutatás keretében 10-15, a platform által fejlesztett csomagolást teszteljenek. A kezdeti sikereken felbuzdulva, – amit egy videóban is bemutatnak a fejlesztők – a Phantom elkezdte tovább fejleszteni az platformot a Smirnoff márka elemeivel kiegészítve.

tequila
A Don Julio Tequila mesterséges intelligenciával létrehozott csomagolástervei

A Smirnoff generátor lehetővé teszi, hogy a márka minden egyes csomagolás változatához 4 különböző formát rendeljenek hozzá. Az eszköz tartalmaz egy szerkeszthető szövegmezőt, ami segítségével meghatározhatók a lehetséges fogyasztási alkalmak, illetve egy legördülő listát is, amiben választhatunk az alkalomhoz illő hangulatok közül. Van egy olyan beépített funkció is, amivel a felhasználók úgy változtathatnak a kimeneten, hogy az minél inkább hasonlítson egy üveghez vagy egy italos dobozhoz. Nem utolsó sorban a márka felismerhetőségének biztosítása is elengedhetetlen, amiről a Lock Label beállítás gondoskodik az alkalmazáson belül.

Ezeket a funkciókat sikeresen ötvözve olyan Smirnoff csomagolástervek jöttek létre, amelyek számos alternatívát biztosítanak különböző korosztályok, árkategóriák, fogyasztási alkalmak megcélzására. A legenerált tervek között láthatunk például letisztult, egyszínű, prémium csomagolásokat, ugyanakkor megfigyelhetünk élénk színekkel dolgozó, harsány, fesztivál és nyaralás hangulatot árasztó verziókat is.

Smirnoff
A Smirnoff mesterséges intelligenciával létrehozott csomagolástervei

A DIAGEO hisz abban, hogy az olyan eszközök, mint a Smirnoff generátor versenyelőnyhöz juttatják a vállalatokat, miközben a legnagyobb erőt továbbra is az emberi kreativitás képviseli.

A csomagolásteszt ékes példája annak, hogy egy mesterséges intelligencia alapú platform hogyan képes gondolatokat ébreszteni a kreatív szakemberekben, perspektívát szélesíteni azon túl, hogy sokkal hatékonyabbá teszi a folyamatokat. Bízunk abban, hogy a mesterséges intelligencia erejével megspékelt emberi kreativitás új fejezetet nyit vállalatunk életében – nyilatkozta Mark Sandys, a DIAGEO innovációért felelős vezetője az Egyesült Királyságban.

(Forrás: AdWeek)
Pente Judit