A természetes repülésminták forradalmasíthatják a légiközlekedést, beleértve az áruszállítást is. Az Airbus és a Delta Air Lines a vadludak formációját utánozva fejlesztettek ki egy technológiát, amely jelentős üzemanyag-megtakarítást ígér. A „fello’fly” projekt keretében megvalósuló módszer akár 10%-kal is csökkentheti a fogyasztást.
Természet inspirálta technológia az égen
Egyes madárfajok, például a ludak, energiát takarítanak meg azzal, hogy szoros alakzatban repülnek. Az utas- és teherszállító repülőgépek hasonló trükkel kevesebb üzemanyagot égethetnének el – derül ki a BBC riportjából.
Az Airbus 2019-ben a természetből merített ihletet: a vadludak V-alakú vonulását tanulmányozva indította útjára a „fello’fly” projektet. A cél az volt, hogy kiderüljön, miként takarítható meg üzemanyag a sugárhajtású gépek repülése során. A madarak által keltett légörvényeket utánzó repülési forma segítségével a követő repülőgép kevesebb energiát használ fel. Ez az úgynevezett örvényenergia-visszanyerés akár 10%-os üzemanyag-megtakarítást is jelenthet. A technológia tehát a teherfuvarozó cégek számára is vonzó lehet, különösen a hosszú távú útvonalakon.
Nemcsak gazdaságos, de környezetbarátabb megoldás is
A projekt 2023-ban új szakaszba lépett: Geese néven 10 millió eurós EU-s finanszírozást nyert a SESAR támogatásával. A Delta Air Lines és az Airbus idén bejelentették, hogy a laboratóriumi teszteket követően valós repülések során is kipróbálják az eljárást. A „Randevú” nevű manőver lényege, hogy két repülőgépet – például New Yorkból és Miamiból induló járatokat – párosítanak a repülés során, miközben Londonba tartanak.
A cél, hogy a két repülő közti távolságot a megszokott 5–9 km-ről 2,2 km-re csökkentsék, miközben magasságban továbbra is elválasztja őket 1000 láb (303 m). Ez a beállítás már laboratóriumi körülmények között bizonyította hatékonyságát. Az eljárás a teherszállító járatokon történő alkalmazás esetén nemcsak gazdaságosabb, hanem környezetbarátabb működést is lehetővé tehet.
Amelia DeLuca, a Delta fenntarthatóságért felelős vezetője szerint a hosszú távú repülések jelentik a legnagyobb üzemanyag-felhasználást, ezért itt érhető el a legnagyobb megtakarítás. Mint fogalmazott: „Egy ilyen járat esetében az 5%-os előny kiemelkedően jó megtérülést jelent.” Ez igaz mind az utas-, mind pedig a teherszállító gépek esetében.
Kis lépések, nagy megtakarítás
A Delta célja, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon. A cég már 2024-re 41 millió gallon kerozint takarított meg, részben olyan intézkedések révén, mint a földi áramellátás használata, a rövidebb leszállási útvonalak, vagy a légellenállást csökkentő szárnyvégek. A „fello’fly” technológia pedig újabb fontos mérföldkő lehet az energiahatékony repülés felé vezető úton. Ha pedig a teherszállításban is széles körben bevezetésre kerül, az egész iparág számára előrelépést jelenthet.