Madai Gyula szerint lehetőséget és tájékoztatást kell adni a fogyasztóknak a hatékony hulladékkezeléshez
Csak a termék és a csomagolás teljes életciklusát elemezve lehet megállapítani, hogy milyen ökológiai lábnyomot hagy egy adott áru. Ahhoz, hogy a legtisztább anyagáramlást biztosíthassuk a szelektív hulladék-visszagyűjtésben, hogy a környezeti terhelés csökkenjen, nemcsak az ipar és a kereskedelem, hanem a jogalkotók és a lakosság szerepvállalására is szükség van, de ehhez a lehetőségeket is meg kell teremteni – figyelmeztet Madai Gyula okleveles vegyészmérnök, aki tanárként, feltalálóként és fejlesztési szakemberként, cégvezetőként, ill. szakmai szervezetek vezetőségi tagjaként nemcsak gazdag és széles nemzetközi rálátást nyújtó pályát járt be, hanem a tudásátadásból is aktívan kiveszi a részét.
A fejlesztés még nem fejlődés
Nyugat-Európától Lengyel- és Oroszországig sok helyen dolgozott, részt vett új eljárások kidolgozásában. Röviden összefoglalva hogyan látja, hol tart kelet és nyugat között a hazai csomagolóipar?
– A csomagolás helyzetét nem lehet elvonatkoztatni a termék helyzetétől, akár ipari, akár mezőgazdasági termékről van szó, így aztán a gazdaság, a gyártó ipar állapota közvetlenül hat a csomagolásra. Mivel pedig a magyar gazdaság jól és mélyen integrálódott a nemzetközibe, megvannak a legmodernebb megoldások, eljárások.
„Azt találtam a legjobb magatartásnak, hogy az elsők között jussak friss információhoz, használható tudáshoz, első kézből tájékozódjak”
És a szervezettség terén?
– Egyértelmű, hogy a nagy nemzetközi csomagolóanyag-gyártó cégek hazai gyártóegységeinek szervezettsége, műszaki színvonala más, mint egyes közép- és kisvállalatoké – e téren nagy szakadékot látni, sok esetben nagy lemaradást, a technikai, műszaki fejlesztések ellenére is. Ennek a szférának nagyon sokat kell még fejlődnie, erősödnie, mert a beruházások nem igazán hasznosultak. A műszaki, gépesítési fejlesztés még nem jelent valódi technológiai fejlődést. Potenciális gyártóképességet nyújt a technika, de sok más mellett például anyagismeret, technológiai tudás és hasonlók nélkül nincs igazi fejlődés.
A mezőgazdaságban is emlegetik ezt: sok kis- és középgazdaság vesz szupermodern nagy gépeket, mert azokra volt EU-pályázat; amiket aztán nem tudnak kihasználni.
– Vannak kivételek, ahol jól hasznosul egy-egy berendezés, és valóban megvan az a felismerés, hogy „Azt találtam a legjobb magatartásnak, hogy az elsők között jussak friss információhoz, használható tudáshoz, első kézből tájékozódjak” modernizálni kell az eljárásokat, a hiányokat pótolni. Különösen azért, mert az EU környezetvédelmi irányelvei, például az újrahasznosítási kvóták új kihívások elé állítják az iparágat: újra kell tervezni a műanyag-csomagolásokat és a szelektív hulladékgyűjtési infrastruktúrát, hogy csak néhányat említsek. Jó, hogy a média is hangos ettől.
Népszerű(tlen)ség és ambíció
Még egy pillanatra visszatérve a technikai kérdéshez: hogyan látja, a hazai oktatás képes biztosítani a szakember-utánpótlást a hazai szereplők igényeihez?
– A békéscsabai nyomdászképzés gépkezelői szinten és az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karán folyó könnyűipari mérnökképzés képes arra, hogy az alapokat átadja a hallgatóknak. Mivel részt veszek az egyetemi államvizsga-bizottságban, rálátok a diplomamunkákra, és látom, hogy nagyon eltérő minőségű dolgozatok születnek: némelyik jóindulattal is alig elfogadható, a másik dicséretes, ígéretes teljesítmény. Vagyis az oktatás képes megadni az alapokat, de a többi már a munkahelyen dől el. Akiben van szorgalom, állandó tanulni, gyarapodni akarás, ambíció, nyitottság és kreativitás, az érvényesülni fog. A szakma népszerűsége eközben nem olyan, mint szeretnénk, ezt hozzá kell tenni. A csomagolóipari mérnöki munkának a kreatív része, pl. a formatervezés érthető módon mindig látványosabb, vonzóbb és talán könnyebb is, mint, mondjuk az anyagismeret, a mechanika, a fizikai-kémia, vagyis az elvontabb mérnöki ismeretek és gyakorlat világa. És, mint mondtam, folyamatosan kell tanulni. Én ösztöndíjas egyetemi diákként 1966-ban szagoltam először etil-acetátot, a csomagolóipar egyik alapanyagát, a későbbi első munkahelyemen, de azóta is állandóan keresem, olvasom az iparágra vonatkozó friss ismereteket. Igaz, ez a hobbim is.
Az EU környezetvédelmi irányelvei, például az újrahasznosítási kvóták új kihívások elé állítják az iparágat
Azt mondják, akinek a hobbija a munkája, az szerencsés ember.
– Az vagyok: a tenisz mellett a tanulás a hobbim, és gyakorlom is mindkettőt. Egyébként a mai mérnököknek annyiban könnyebb a dolguk, hogy a tudás ma már sokkal szélesebb körben hozzáférhető, mint régen: internetes publikációk, webinárok, képzések, konferenciák. Igaz, napjainkban is elsősorban angolul; vagyis a nyelvtudás ma is nélkülözhetetlen.
Ökolábnyom: fénykép helyett elemzés
Miután 2004-ben csatlakoztunk az EU-hoz, nagy erővel elindult az ágazat logisztikai korszerűsítése és azzal párhuzamosan a szemléletformálás, de mostanában mintha fogyna a kezdeti lendület.
– Valóban igaz, hogy mind a jogalkotás, mind a szervezettség most új tennivalókat jelöl ki, ezért is törekszik például a hazai csomagolószergyártók szövetsége, a CSAOSZ arra, hogy szakmai előkészítési munkával segítse ezt a folyamatot. Például a termékdíjtörvény ma már nem tölti be azt a funkciót, amire hivatott, ezért ennek a módosítása indokolt, ahogyan a kiterjesztett gyártói felelősség intézményének a beemelése is új feladatokat hoz. Jó hír, hogy a kormányzatban most mintha új lendület, több figyelem hárulna erre, ami kell is, mert 2020-tól már nemcsak jogi, hanem sok gyakorlati tennivalóink is lesz az EU-s előirányzatok adaptációja miatt.
Nekem csak az furcsa, hogy az ipart óriási környezetvédői és lakossági elvárás nyomja zöldmegoldások és környezetkímélő anyagfelhasználás felé, de a fogyasztói-lakossági felelősségnek már nincs ekkora sajtója… Európában vért izzad az ipar, hogy megfeleljen az elvárásoknak, de fújhatja az egészet, ha a lánc végén a vevő bedobja a PET-palackot a tengerbe.
– Ez ma az egyik legfontosabb kérdés: a fogyasztó meg kell, hogy értse, hogy a csomagolási hulladék nem „szemét”, amit ki kell dobni, hanem a gazdaságba visszavezetve értéket képvisel. Ahhoz, hogy ez az érték hasznosuljon, neki kell az első lépést megtenni. A lakosságot, a fogyasztókat azonban megfelelő helyzetbe kell hozni ahhoz, hogy valóban hatékonyabb legyen a szelektív hulladékgyűjtés. Két-három gyűjtővel tiszta anyagáramot nem lehet produkálni, és megfelelő szemléletformálás és tájékoztatás nélkül sem lehet hatékony ez a folyamat. Vagyis a jogi szabályzás és a logisztikai feltételek biztosítása együtt teszi lehetővé, hogy a fogyasztóknak legyen módja valóban a megfelelő hulladék-elhelyezésre. Hogy Attenborough csodálatos filmjei, a tengerek felszínén úszó szemétszigetek láttán, a zöldek követelései hallatán ne érezze, hogy ő, a fogyasztó egyedül felelős a természetet elborító szeméthegyekért. Lehet, hogy elégnek bizonyul majd, ha lesz az áru vagy csomagolószer nyomon követhetőségét, azonosítását elősegítő és a hulladék kezelésére vonatkozó információkat tartalmazó kis matrica, szimbólum: hogy a fogyasztó tudja, mit csináljon a kidobandó anyaggal. Minél inkább elkülönítettek a különféle típusok – nemcsak az alaposztályok, hanem például a műanyagok különböző fajtái –, és minél tisztább állapotban kerülnek a hulladékkezelőbe, újrafeldolgozóba, annál gazdaságosabban, annál kisebb energiafelhasználással lehet őket visszavezetni a körforgásba.
És akkor még mindig nem biztos, hogy az egész folyamat ökolábnyoma kisebb lesz.
– Így van: nem lehet csak egyetlen időpillanatot kiemelni a csomagolás és a termék teljes úgynevezett életciklusláncából. Ha „mindent” feláldozunk a reciklálhatóságért, akkor kiöntöttük a gyereket a fürdővízzel. A teljes láncot kell elemezni, a kukoricaszem elvetésétől vagy a kőolaj kitermelésétől a veszteségeken át egészen a visszavezetésig, amikor a hulladékból újra csomagolóanyag lesz. Nem véletlenül e kontrollfolyamat elnevezése értéklánc-analízis (life cycle analysis, assassment). Ebből olyan „érdekes” dolog is kiderül például, hogy a csomagolóanyagok általában a termék ökológiai lábnyomának, vagyis összes környezeti terhelésének csak átlagosan 5-10 százalékát, de van, hogy csak 1 százalékát teszik ki. Ez persze nem meglepő: ha egy bonyolult és sok környezeti erőforrást igénylő gyártási folyamat eredményeként létrehozott tárgyat betesznek egy egyszerű kartondobozba, akkor ez az arány rögtön érhető.
Tudás és tudásmegosztás
Szembetűnő az a lelkesedés és frissesség, amivel beszél. Ez annak az ambíciónak, az örökös tanulni vágyásnak és a sportnak a keveréke, amiről beszélt?
– A tanulás iránti elkötelezettség, azt hiszem, velem született. Minden közösségben, a gyáriparban és a szakmai szövetségben is azt találtam a legjobb magatartásnak, hogy az elsők között jussak friss információhoz, használható tudáshoz, első kézből tájékozódjak. Ehhez kellett a nyelvismeret, eleinte persze német és angol, aztán, mivel évekig dolgoztam Kelet-Európában is, az orosz és némi lengyel is. De abban is nagyon következetes voltam, hogy sosem fukarkodtam a megszerzett tudás, tapasztalat megosztásával. Ma sem mondok nemet az oktatási feladatok területén, vagy amikor segíteni tudok valamiben.
ARCKÉP. Madai Gyula – aki tavaly átvehette a CSAOSZ Életműdíj-kitüntetését – okleveles vegyészmérnöki diplomáját 1970-ben kapta meg a Budapesti Műszaki Egyetemen. Később vegyészmérnöktanár, gazdasági mérnöki MSC szintű oklevelet, majd doktori címet szerzett. Immár öt évtizedes töretlen szakmai pályafutása mindenkor a papír és műanyagalapú csomagolószerek világához kötötte. Gazdasági vezetőként kiemelt figyelmet fordított a kutatás-fejlesztésre, a hazai hajlékonyfalú társított csomagolóanyag-gyártás alapjainak lerakása az ő vezetésével valósult meg. Később, több külhoni vezetői megbízatás és számos szabadalom is őrzi a nevét. 2014-es nyugdíjba vonulása óta főként magyar kis- és középvállalkozásokat segít tanácsadóként a csomagolószerek élelmiszer-biztonsági és technológia fejlesztési kérdéseiben, és képviseli őket az Európai Flexibilis Csomagolóanyaggyártók Szakmai Szövetségének („Flexible Packaging Europe”) Tudományos és Élelmiszerbiztonsági, valamint a Fenntartható Fejlődési bizottságaiban. Emellett rendszeres előadója a csomagolással foglalkozó rendezvényeknek, köztük a CSAOSZ-konferenciáknak, a Hungalimentaria konferenciának, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület és az Óbudai Egyetem szakmai programjainak. Tudományos igényességgel megírt cikkeivel a szakmai ismeretek bővítését segíti a Magyar Grafika és a Papíripar szaklapok hasábjain. A CSAOSZ évkönyvét is két alkalommal gazdagította publikációval. Szakmai közéleti munkájában a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesületet segíti, melynek hosszú ideig főtitkárhelyettese, majd főtitkára volt, jelenleg az Ellenőrző Bizottság tagja. (Forrás: mgonline.hu)
