Debrecen a légi áruszállítás térképére is felkerült – landolt az első menetrend szerinti teherszállító. Cél, hogy akár naponta érkezzenek repülőgépek Debrecenbe. A repülőtér az utasforgalmat is szeretné bővíteni, és minél több várossal összekötné Debrecent.
A jövőben akár napi szinten érkezhetnek cargojáratok
November közepén közel 30 tonna e-kereskedelmi áru érkezett Kínából a Debrecen Nemzetközi Repülőtérre egy Boeing 757 fedélzetén – derül ki a repülőtér közleményéből, mely szerint azóta a járat már menetrend szerint hetente négy alkalommal közlekedik a két célállomás között – olvasható a vg.hu oldalán.
A Debrecen Nemzetközi Repülőtér élére szeptemberben neveztek ki új menedzsmentet a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából. A repülőtér új ügyvezetője, Györke Ernő vezetésével átfogó fejlesztés kezdődött, hogy az mielőbb a térség logisztikai központjává válhasson. Ennek köszönhetően a cargoszállításhoz szükséges engedélyek mindegyikét beszerezték, és végrehajtották a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket is.
Az új vezetés nemcsak az áruszállítás lehetőségének megteremtését tűzte célul, de a 2019-es utasforgalom elérését is. A fejlesztési koncepciónak tehát ez a két pillére, így a korábbi, sikeresen működő járatok mellett új légitársaságokkal együttműködve új járatok is indulhatnak. A repülőtér menedzsmentje több légitársasággal és áruszállítási partnerrel is tárgyal mind a személy-, mind az áruforgalom erősítéséről. A Kínából érkező cargojárattal pedig a repülőtér a légi teherszállítás térképére is felkerül, miközben a légi szállítmányozás a megnövekedett áruforgalom és a gyors kifutású termékgörbék miatt egyre nagyobb szerepet tölt be a nemzetközi árufuvarozásban. A közlemény szerint a Debrecen Nemzetközi Repülőtér bízik benne, hogy további új járatokról számolhat be, és akár napi szinten érkezhetnek teherszállító repülők.