A 30. HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny

Írta: Szerkesztőség - 2013 november 21.

A hazai verseny színvonalát fémjelzi, hogy az Európai Csomagolási Szövetség EuroStar, később pedig a Csomagolási Világszövetség WorldStar versenyének nemzeti programja, az idén pedig a Csomagolási Világszövetségtől megkapta az elismert nemzeti verseny címet. Ez azt jelenti, hogy a WorldStar csomagolási világversenyen Magyarországról csak a HUNGAROPACK-on díjazottak jogosultak részt venni. Ezt a kitüntető címet minden bizonnyal a WorldStar versenyre az elmúlt évek során benevezett sok kitűnő magyar nevezésnek is köszönhetjük.

 

 

Az idei verseny számszaki adatai

A 2013. évi versenyre 32 vállalattól 58 nevezés érkezett. Az 58 nevezésből 52 tartozik a fogyasztói és gyűjtőcsomagolás, míg 6 a szállítási csomagolás kategóriába.

Idén is nagyobb részt képviseltek a csomagolószer-gyártóktól érkezett nevezések, számuk 44 db. Csomagolási tevékenységet végző vállalattól 14 db kész, terméket tartalmazó csomagolás érkezett. A versenyen résztvevő 32 vállalat közül 6 első nevező, visszatérő – tehát egy-egy év kihagyása után, megfelelő szintű munka esetén pályázó – 19 db és a hosszabb ideje minden évben pályázók száma pedig 7-re tehető

Trendek és tendenciák a verseny szemüvegén keresztül

Csomagolószerek oldaláról:

Az idei versenyre feltűnően sok hullámpapírlemezből készült csomagolószer (rekesz, doboz, display állvány) érkezett, összesen 30. A kartondoboz nevezésekkel együtt a papír csomagolószerek gyártóinak munkái alapvetően meghatározták idén a versenyt.

Műanyag csomagolószer nevezések száma 4, míg konzerves üvegből, faládából 1-1 érkezett. Fém csomagolószerekkel ezúttal sem neveztek a gyártóik, sőt sajnálatosan a hajlékony falú, társított csomagolóanyagokkal sem pályáztak idén.

Kész csomagolások oldaláról:

Csokoládét tartalmazó nevezésből 1, tea, baromfi, ital és gyógyszercsomagolásból 2-2, műszaki termékek csomagolásából pedig 4 érkezett. E pályázatok közül 2 is (desszert, pálinka) kistermelőtől, “manufaktúrából” származik.

Fejlesztési oldalról:

A hullámpapírlemez dobozok esetében a konstrukciós gazdagság mellett két szempontot érdemes kiemelni, mint újdonságot:

  1. az elmúlt évben, Európában bemutatott legújabb flexográfiai nyomóforma-készítési eljárás azonnal bevezetésre került Magyarországon és több ilyen pályamunka is bemutatásra került,
  2. a hullámpapírlemezek közvetlen digitális nyomtatásának bevezetése ugyancsak tavaly kezdődött és idén már az első ilyen nevezés meg is érkezett, display állvány formájában.

E két kiemelés azért is fontos, mert a verseny egyik és talán legfontosabb célja az új eljárások megismertetése, mielőbbi széleskörű bevezetése.

A kartondobozok esetében a gyártók minden, jelenleg ismert dobozgyártási igényt (domborítás, arany fóliázás, formalakkozás, fóliázás, ablakozás) ki tudnak elégíteni és ez az export megrendeléseikben visszaigazolást is nyer.

Idei újdonságnak tekinthetők a már-már elfeledett, merev falú, papírlemezből készülő dobozok, amelyek elsősorban exkluzív igények kielégítését szolgálják. Feléledésükhöz bizonnyal nagyban hozzájárul a megújított, a hatékonyságot segítő gyártástechnológia is.

A karton- és hullámpapírlemez dobozos megoldások viszonylag nagy száma azt is mutatja, hogy a jelen gazdasági körülmények között a viszonylag kisebb költséggel és rövid átfutási idővel megvalósítható, ugyanakkor látványos fejlesztések irányába toldódott el a hangsúly.

Idén először két esetben olyan nevezés is volt, amelyhez a gyártó mobilmegoldást is kapcsolt, így a csomagolt termékről internetes hozzáférés útján, megfelelő program – applikáció – segítségével további információkat tudhat meg a felhasználó.

A kész csomagolási megoldások közül talán a fogyasztók kényelmét kiszolgáló megoldásokat – sütőtasak, sűtésre kész csomagolás – lehet tendenciaként kiemelni.

A végeredmény

A verseny Bírálóbizottsága 2013. szeptember 3-án tartotta ülését, amelyen pontozásos szavazással hozta meg döntését. A nevezések közül a hat legtöbb pontot elért pályamunka HUNGAROPACK díjat, további 32 magas pontszámot elérő nevezés különdíjat, illetve egy nevezés okleveles elismerést kapott. Az alábbiakban a 6 HUNGAROPACK 2013 díjat nyert nevezést mutatjuk be részletesen, és ezúton is gratulálunk a nyerteseknek.

Snack Box display állvány

 

Nevező: FSD Packaging Kft.

Snack termékek display állványa háromrétegű, barna-barna fedőrétegű hullámpapírlemezből készült. A konstrukció négyféle elemből épül fel, részben ragasztással (állványtest), részben pedig hajtogatással összeállítható (polcok) szerkezetben.

A display hátfala döntött, így a polcok lentről felfelé egyre hátrébb kerülnek, ezáltal is többet mutatva a termékekből. Ez a megoldás azt is lehetővé teszi, hogy a polcok azonos méretben készülhessenek, ami tovább egyszerűsíti a gyártást.

A grafikát közvetlen digitális nyomtatással vitték fel a hullámpapírlemezre, amely napjaink legújabb, Magyarországon tavaly bemutatott eljárása.

Az állvány megjelenése fa hatását hivatott kelteni, érdekesség, hogy a grafikán szereplő deszka száliránya megegyezik a palást hullámirányával.

 

Valdor kacsapecsenye csomagolása

 

Nevező: Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt.

Az egész kacsa (2400 g) csomagolásához ragasztott önzáró fenékszerkezetű és akasztott bedugónyelves zárású, teljes felületén dekoratív, “étvágygerjesztő”, termékcsaládra utaló grafikával nyomtatott kartondoboz készült.

A 480 g-os kacsamellfilé doboz speciális, ovális alakú, ragasztott önzáró fenékszerkezetű, akasztófüles zárású kartondoboz, a termékcsaládba teljesen illeszkedő grafikával.

Mindkét fogyasztói csomagolásforma esetében a terméket tanúsított minőségű sütőtasakba csomagolják, amely közvetlenül sütőtálra helyezhető.

A pályázó a nevezéshez több csomagolási összetevő minőségjellemzőinek dokumentációját is csatolta.

 

Audi részegység szállítási csomagolása

 

Nevező: Mosonpack Kft.

Az AUDI alkatrész egy és több (7) darabos szállítási csomagolására olyan megoldást kellett kialakítani, amelynél a termék felülete nem érintkezik sem egymással (a több darabos kivitel esetében), sem pedig a csomagolás felületével. További követelmény a csomagolás egyszerű, lehetőleg segédeszköz nélküli összeállíthatósága, az anyagtakarékosság és az egyanyagúság volt.

A nevezés lényegi része a betétszerkezet, amelynek minden eleme hullámpapírlemezből készült, részei az elválasztó lapok, valamint ezek tartó-elválasztó szerkezete. A konstrukció a kiinduló feltételeknek teljességgel megfelel. A betétszerkezet a külső csomagolásra használt tető-, fenéklapolt dobozzal együtt a szállítási próbák szerint kifogástalan védelmet ad.

 

Karóra díszdoboza

 

Nevező: STORA Enso Packaging Kft.

A kétrészes, merev falú doboz 1,5 mm vastag papírlemezből készült. A két dobozrész hajlítási éleit a vastag anyagban ún. V-vágással, speciális gép segítségével alakították ki. A doboztesteket a négy él találkozásánál termo szalag segítségével egyesítették, amit kasírozással takartak el.

A doboz minkét része kívül-belül kasírozott. Belső felülete – a beküldött mintán – egyszínű fekete, a külső felülete pedig több színnel nyomtatott, mattfóliával bevont és formalakkozott is.

A merevfalú doboz régről ismert csomagolóeszköz forma, amely most a különleges, magas minőségi igényt megkövetelő alkalmazásokhoz korszerűsített technológiát alkalmazva az exkluzív csomagolást igénylő műszaki cikkek, kozmetikumok és édességek egyre kedveltebb csomagolóeszköze.

A csomagolóeszköz további különlegessége a mobileszköz segítségével internet útján nyerhető – jelen esetben reklámot tartalmazó – információ.

 

Cinq Filles Budapest – ajándékcsomagolás kollekció

 

Nevező: Sz. Variáns Kft.

A Cinq Filles Budapest kollekció a különféle magyar gyártású kézműves termékek, így pl. gyertya, szappan, jegyzetfüzet, képeslap, valamint édességek exkluzív ajándékcsomagolásban.

Az iparművész által tervezett csomagolóeszközök kétrészes, merev falú dobozok, amelyek szerkezeti részei papírlemezből készülnek és ofszet eljárással nyomtatott mázolatlan papírral kívül-belül kasírozott formában. A dobozok fontos eleme a szatén szalagos masni díszítés. A dobozok alapszíne és a hozzá kapcsolódó szalag remek színösszhangban van.

A csomagolóeszközön belül az egy, illetve többféle termék a doboz belső színéhez igazodó színű papírból burkolatot, esetenként mozgásmentesítést kap.

Az exkluzív csomagolás Budapest szépségeit, nevezetes helyeit, értékeit sugározza, és maradandó élményt kíván adni a vásárlóknak, amelyet főként a csomagolásra alapozza.

 

Tokaji Grand Selection díszdobozos csomagolása

 

Nevező: Tokaj Kereskedőház Zrt.

A Tokaji Grand Selection díszdoboz ívkasírozott mikrohullámosítású hullámpapírlemezből készül. A doboz bedugónyelves tető- és hajtogatással önzáró fenékszerkezetű. A két üvegpalackot a dobozon belüli egymáshoz ütődéstől felül a homlokoldalról behajtható nyakrögzítő, míg alul a frontoldali behajtott ablakelem védi. Az üvegpalackok ún. rajnai típusúak, a címkegrafika a doboz illusztrációját követi, a hátcímke pedig hasznos fogyasztási tanácsokat tartalmaz.

A csomagolóeszköz külső felülete matt fóliázott ívvel kasírozott, több színnyomtatású, formalakkozott és aranyozott. A fehér és sötétkék színekre alapozott grafikával a csomagolás rendkívül elegáns, a prémium kategóriába sorolt termékhez méltó megjelenésű.

A kezelhetőséget a doboz hátoldalán kialakított, behajtható markolónyílás is segíti.

 

 

A fotókat a Paqart Design Kft. készítette