fbpx

Az Ipar Napjai – az ipar jövője

Írta: Szerkesztőség - 2015 május 26.
Nagy siker volt a HUNGEXPO kiállítása

 

A tavalyinál többen, csaknem 15 ezren látogattak ki az Ipar Napjai és MACH-TECH kiállításra. Május 12. és 15. között világmárkák, multinacionális cégek, hazai és külföldi kis- és középvállalatok mutatták be technikai újdonságaikat a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
Idén minden eddiginél több, összesen 19 ország, 385 cége engedett betekintést ipari tevékenységébe. Néhány ország – köztük Tajvan, Németország és Ausztria – úgynevezett közösségi standdal jelentkezett, vagyis a vállalatok az adott ország támogatásával mutatták be technológiájukat.
„Az ipar a magyar gazdaság motorja, a szektorban 2010 óta 130 ezer új munkahely jött létre, az ipari bérek átlag felett növekedtek az utóbbi 4 évben. A kormány szeretné ezt a folyamatot a következő években is fenntartani” – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a kiállítás megnyitóján. A politikus hozzátette: a magyar növekedési adatok kiugróan jók, az ipar márciusban 11 százalékkal bővült, míg az európai uniós átlag 2 százalék volt. Emlékeztetett arra a kormányzati célkitűzésre, hogy 2020-ra a jelenlegi 23 százalékról 30 százalékra szeretnék emelni az ipar arányát a GDP-ben.
Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója is azt hangsúlyozta a megnyitón, hogy tovább folytatódik a magyar ipar bővülése, Magyarország pedig Európa egyik leggyorsabban fejlődő ipari országává lépett elő. Úgy fogalmazott: a jelen lévő cégek nemcsak egyszerűen kiállítanak, hanem elhozzák a jövő fejlesztéseit, azokat a technikákat, amelyekkel 3-4 év múlva fog dolgozni az ipar.
A kiállításon adták át idén is a legkiemelkedőbb innovációs termékeknek járó Nagydíjat.
IPAR NAPJAI, MACH-TECH 2015 Nagydíj nyertesek:
  • Flexman Robotics Kft.: MOTOMAN ArcWorld kompakt ívhegesztő robotcella „Kinetiq teaching” betanítási lehetőséggel
  • Froweld Kft.: FRONIUS TPS/i – TRANS PROCESS SOLUTION // MÍG/MAG fogyóelektródás hegesztőgép
  • Linde Gáz Magyarország Zrt.: EVOSTM Ci. működtetőkaros ipari gázpalackszelep
  • Pure Air Kft.: A.Smoke 5 kompakt olajfüst szűrő
  • Weidmüller Kereskedelmi Kft.: u-remote IP20 intellingens I/O csatlakozó felület
  • Werth Magyarország Kft.: i-Robot, a mérőszoftverrel támogatott robotizált 3D lézerszkenner berendezés
Idén is sikert aratott az Application Zone elnevezésű program. Az új koncepció alapján összeállított gyakorlati bemutatón a látogatók a többi között megcsodálhatták a virtuális 3D képet megjelenítő tabletet, a biometrikus munkaidő-nyilvántartó rendszert, egy CNC oktató szoftvert (3D-s szimulációval), egyedi robotprogramozást, fémet alkalmazó 3D nyomtatót és „Az automatizálás története, mérföldkövei” című projektet.
A gépgyártás-technológiai tanulmányokat folytató egyetemi hallgatók részére rendezett Techtogether GTE Mach-Thech versenyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Kecskeméti Főiskola, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Szent István Egyetem és a Széchenyi István Egyetem hallgatói vettek részt. A vetélkedést idén az Óbudai Egyetem „Bánki 2” csapata nyerte.
Nem hivatalos vetélkedő is színesítette a kiállítás programját. A virtuális hegesztőversenyre bárki nevezhetett.