fbpx

Az élelmiszerek nyomonkövethetősége a versenyképesség alapfeltétele

Írta: Szerkesztőség - 2016 január 21.

Az élelmiszerek nyomonkövethetősége a versenyképesség alapfeltétele, mert a fogyasztó csak garantáltan biztonságos élelmiszert hajlandó levenni az üzletek polcairól – mondta az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára egy szakmai tanácskozáson.

Bognár Lajos, a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform nyitókonferenciáján hangsúlyozta, hogy uniós szabály is előírja a termékek nyomonkövethetőségének megvalósítását az alapanyagoktól a termékek forgalomba kerüléséig.

 

Hozzátette: ennek szellemében írta alá még a múlt év őszén a szaktárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkársága és a GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. azt a megállapodást, amelynek célja volt a Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform elindítása, és, hogy támogatást nyújtsanak a magyar élelmiszerágazatban tevékenykedő vállalkozások fogyasztói kommunikációjához.

A helyettes államtitkár kiemelte: a platform keretében nemzetközi azonosítási, kommunikációs és nyomonkövetési szabványokra épülő, korszerű, internet-alapú és mobiltechnológiát alkalmazó megoldásokat kívánnak létrehozni. Ennek megvalósítása érdekében több szakmai munkacsoport felállítását tervezik. Bíznak abban, hogy a platform létrehozása és munkája segíteni fogja a minisztérium és az élelmiszerbiztonsági hatóság kommunikációját az érintett vállalkozásokkal, valamint hatékonyabbá teszi a vállalkozások feladatainak ellátását is.

 

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a 2013-ban elfogadott Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában, illetve a 2015-ben elfogadott Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiában megfogalmazott jövőkép értelmében az élelmiszerlánc minden résztvevőjének kiemelt felelőssége a legnagyobb gondossággal eljárni saját területén az élelmiszerbiztonság érdekében. Az élelmiszerlánc összetettsége megköveteli, hogy azt tudományos megalapozottsággal, átfogó módon, megelőző szemlélettel és integrált megközelítéssel kezelje az élelmiszerlánc minden szereplője, ezzel csökkenteni lehet az egészségügyi és gazdasági kockázatokat – hangsúlyozta. Emlékeztetett: a jó nyomonkövethetőséget biztosító rendszerek segítenek csökkenteni a termelésben és az ellátási láncban a kétes vagy rossz minőségű termékek előfordulását. Az élelmiszerrel kapcsolatos kifogás esetén lehetővé teszi a nem biztonságos élelmiszer azonosítását, és azt követően a piacról történő kivonását vagy visszahívását – szögezte le a helyettes államtitkár.

(MTI)