A Raben Group a Scheffler Spedition felvásárlását tervezi. Az ügylet végrehajtásához jelenleg a trösztellenes hatóságok végleges jóváhagyására várnak.
A közel 150 éve megalapított Scheffler nagy múltra tekint vissza a német piacon. 1964-ben a Petzold család tulajdonában álló vállalat vásárolta fel. 2015-ben a Scheffler több mint 60 munkatársat alkalmazott. Székhelye Langenhagenben van. A vállalat éves forgalma megközelítőleg 18 millió euró. Fő tevékenységei között szerepel a szállítmányozás és a logisztikai szolgáltatások nyújtása, mely tevékenységek során főleg a nemzetközi szállítmányozásra került a hangsúly.
„A vállalataink által nyújtott szolgáltatások jól kiegészítik egymást, és a Scheffler munkatársainak szakértelme, illetve tapasztalata felbecsülhetetlen támogatást jelent majd a Raben Group működése szempontjából az adott régióban. Bízunk benne, hogy az említett akvizíciónak köszönhetően még jobb szolgáltatásokat kínálhatunk majd ügyfeleinknek, és teljesíthetjük küldetésünket, melynek értelmében ügyfeleink versenyelőnyét szolgáljuk” – nyilatkozta Florian Zehetleitner, a Raben Trans European Germany értékesítési és marketing igazgatója.
„A Scheffler felvásárlása segít majd országos logisztikai hálózatunk kibővítésében, mely lényeges a Raben Group fejlődése szempontjából, és ugyanakkor lehetővé teszi számunkra németországi kompetenciáink erősítését a nemzetközi, különösen a Skandináviába irányuló szállítmányozás kapcsán.” – összegezte Ewald Raben, a Raben Group vezérigazgatója.
A Raben Group folyamatosan növeli részesedését a német piacon. A vállalat 2005-ben 420 munkatársat foglalkoztatott Németországban. Az organikus növekedésnek és akvizícióknak köszönhetően most több mint 2.500 munkatársa van. Ez idő alatt a szállítóeszközök száma ötszörösére, míg a raktárkapacitás hétszeresére növekedett, így ma az ügyfelek az 1.500 kamion és a 380.000 m2 alapterületű modern raktárterület által kínált előnyöket élvezhetik.
A logisztikai piacon végrehajtott akvizíciók növelik a piaci részesedést, erősítik a versenyelőnyt, támogatják a tapasztalatcserét, segítenek elérni a szinergiahatást és a méretgazdaságosságot, lehetővé teszik a bejutást a helyi és a globális piacra, továbbá pozitívan befolyásolják a szolgáltatások körét és elérhetőségét.