Kikötői torlódás: elszabadul a helyzet – és a büntetések…

Míg októberben „csak” durván 150, most már a 200-hoz is közel jár a Los Angeles partjainál veszteglő óriás-hajókonténerek száma.

 

konténerszállító, víz

 

Nincs hely kikötni, letenni a rakományt

Bár a kikötői vezetők szerint javul a helyzet, a napokban rekordot döntött a Los Angeles partjainál veszteglő teherhajók száma. A dél-kaliforniai Marine Exchange szerint a hét elején már 179 hajó horgonyzott kikötésre és rakományuk kirakodására várva. Ilyen mértékű torlódásra még soha nem volt példa. A bázisok vezetői ugyanakkor nemrég azt mondták, hogy a kikötőkben halmozódó konténerek mennyisége 26 százalékkal csökkent. Ez azért is fontos mutató, mert a hajók a munkaerőhiány és a járvány miatti fennakadások mellett azért nem tudnak időben kikötni, mert egyszerűen nincs hely, ahova le lehetne rakodni a teletömött konténereket.

 

A durva büntetés sem oldja meg a problémát

Az egyik legnagyobb probléma az, hogy a hajótársaságok nem foglalkoznak az elszállítatlan rakományokkal. Egyszerűen „lepakolják” a konténereket a fedélzetről, majd elhajóznak. A kikötői vezetők ezért november végétől minden egyes – minimum 9 napja a terminálokban veszteglő – konténer után naponta száz dolláros büntetés szabnak ki az érintett hajótársaságokra. Ráadásul ez a büntetés naponta 100 dollárral nőne. Ez azonban várhatóan nem oldja meg a problémát, mert a hajótársaságok sem képesek elszállítani a konténereket – egyszerűen nincs hová. Mindeközben az USA teljes importjának 40 százalékát bonyolító Los Angeles-i és Long Beach-i kikötőkben hozzávetőlegesen 60 ezer hajókonténer torlódott fel.

 

A lusták helyett a vevőt büntetik?

Mindezek után várható, hogy a büntetések díjait az óceáni szállítmányozók ráterhelik majd a rakományok tulajdonosaira, ők pedig tovább: a fogyasztókra. A kikötői kamionos érdekvédelem szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a kikötővezetők azokat a cégeket büntetnék meg, amelyek lassan intézik az üres konténereik elszállíttatását.

 

forrás: haszon.hu

 

áruszállítás hajó kamion kikötő konténer szállítmányozás logisztika tengeri fuvarozás terminál
.
.