fbpx

A UPS 40 éve Európában

Írta: Szerkesztőség - 2016 szeptember 15.

A UPS augusztusban ünnepli európai működésének 40 éves fennállását. A cég 1976-ban lépett ki Észak-Amerika határain kívülre; ebben az évben elindította nyugat-németországi leányvállalatát, majd innen terjeszkedett tovább a világ minden pontjára.

A UPS eredetileg kisebb operációval, mindössze kétszáz dolgozóval, százhúsz szállítójárművel és húsz létesítménnyel indult. Azonban ez a kezdeti felállás jelentette a cég példátlan globális terjeszkedésének bázisát, melynek köszönhetően ma a UPS Europe több mint 45.000 dolgozót alkalmaz, 14.000 járművet és 400 csomagszortírozó létesítményt működtet. Emellett 16.000 UPS Access Point® helyszín is található kontinens szerte, ahol az ügyfelek leadhatják vagy felvehetik csomagjaikat.

– Nagyon büszkén tekintünk vissza negyven sikeres évünkre Európában, és ezért szeretnék gratulálni minden egyes UPS dolgozónak a régióban – mondta Nando Cesarone, a UPS Europe elnöke. „Európa mára az Amerikán kívüli üzletünk 50 százalékát adja, és ez az egyik leggyorsabban növekvő régió a UPS hálózatában. A korábbi döntésünk alapján 2014-től 2019-ig összesen két milliárd dollár ruházunk be Európában – ez a vállalás nagyban növelheti majd ügyfeleink elégedettségét és sikereit az elkövetkező években.”

1985-ben Németország után a UPS öt további európai országot – Franciaországot, az Egyesült Királyságot, Belgiumot, Luxemburgot és Hollandiát – kapcsolt össze az Egyesült Államokkal. Egy éven belül a cég további tíz európai országot adott hozzá a kiszolgált országok portfóliójához. A UPS Magyarországon először 1989-ben kezdte meg szolgáltatásának nyújtását.1989 és 1997 között a UPS egy szerződéses partneren keresztül volt jelen az országban, 1997-ben építette ki helyi operációját.

Ma a UPS Európában összesen 56 országban és területen segít a cégeknek eljutni ügyfeleikhez a kontinensen vagy a világon bárhol.

 

# # #

 

A UPS-ről

A UPS (NYSE: UPS) globális piacvezető a logisztika területén, a vállalat megoldások széles skáláját kínálja a csomagszállítás és fuvarozás, a nemzetközi kereskedelem és a haladó technológiák fejlesztése területén, a hatékony üzleti menedzsmentet szolgálva az egész világon. Az atlantai székhelyű vállalat több mint 220 országban és körzetben van jelen. A vállalat mind a hivatalos weboldalán (www.ups.com), mind céges blogján (www.blog.ups.com) megtalálható. Közvetlen UPS hírekért látogasson el a pressroom.UPS.com/RSS-ra.

 

Kapcsolat:

Szántó András
[email protected]
06 30 396 79 31