Mindig az inspirált, amin éppen dolgoztam

Portré Eiler Olgával, aki szerette, folyamatosan tanulta, szervezte és népszerűsítette a szakmát.

A hazai csomagolásipar egyik ismert és ma is igen aktív alakja nyugdíjasként, mint szakújságíró folytatta a szakmát (éveken át lapunknak is állandó tudósítója volt), de ezúttal nem szerzője, hanem alanya lesz a Transpack alábbi portréjának. Azt szeretnénk megtudni tőle, mi motiválta és vitte előre a pályán, hogyan boldogult a műszaki világban, és hogy melyik volt a szakmai élete legfényesebben világító képkockája.

– Ma sem állunk túl jól az előítéleteink oldásában, de a hatvan-hetvenes években nyilván még kevésbé lehetett könnyű nőként érvényesülni a csomagolóipar, a csomagolástervezés, és a termékmenedzselés műszaki profilú világában. Hogyan emlékszik erre?

– Első munkahelyem a Reanal Finomvegyszergyár volt, itt és általában a gyógyszeriparban a női munkaerő természetes és elismert volt. Előnyös helyzetben voltam nyelvtudásom révén (német, orosz, angol, szlovák), a csomagolástechnikában a német a legfontosabb, hiszen Németország a csomagolástechnika terén nagyhatalom. Sikeres érvényesülésem titka még az is, hogy mindig érdeklődéssel, szakmai kíváncsisággal törekedtem a feladatok megoldására. Szerencsém is volt, mert munkám közben sokat tanultam, amit a továbbiakban hasznosítottam. Folyamatosan bővítettem ismereteimet, és rendszeresen részt vettem az ACSI által megrendezett továbbképzéseken.

– Emlékszik még, mi volt az a mozzanat, ami elindította a csomagolástervezés és -technológia irányába?

– A Reanal Finomvegyszergyárban a csomagolóüzembe kerültem, ahol először a finomvegyszerek veszélyes tulajdonságait és védőeszközeit irodalmaztam és fordítottam. Az általam elkészített leírások, azután a mindenkori munkalapokra kerültek, amelyek a vegyszerekkel közvetlenül dolgozók, a mérők részére volt fontosak. Ezután a fotó-vegyszereket csomagoló részlegben folytattam, ahol a fotó-amatőrök és az ipari felhasználók részére készültek előhívók és rögzítők. Ott csoportvezető voltam, és alkalmam volt megismerni a csomagolás manuális műveleteit. A pályám folytatása jól alakult, a csomagolástechnológus kollega nyugdíjba ment, én pedig megpályáztam és rövidesen megkaptam a munkakört.

– Mi volt a feladata?

– Mivel a Reanal az iparág több szakterületét integrálta, a finomvegyszerek csomagolásától honvédségi reagensekig, a fotótechnikai vegyszeres termékeken át az oldószerekig és a biokémiai termékekig sok mindent gyártottunk, és mindezekhez sokféle speciális csomagolásra volt szükség. Például az első hazai öntapadós címke bevezetését, amit elődöm kezdett el, én vittem végig. Emellett intralogisztikai vagy gépek, például egy tubustöltőgép beszerzését és hasonlókat kellett megoldanom. Technológusként az első nagy feladatom a Hygi frissítőkendő Hassia csomagológépének üzembe helyezésében való közreműködésem volt. A Hassia német szakembere ismertette a gépet a dolgozóknak, és a gépszerelőinek, én voltam a tolmács. Majd lefordítottam a gépkönyvet, és megcsináltattam a gyűjtő- és a szállítási csomagolást.

A technológiai osztályon az előiratok kezelése és frissítése mellett számos új termék csomagolásának fejlesztése volt a feladatom. Néhány érdekes és emlékezetes munkáim egyike volt a Redentin pocokirtószer 1 kg-os kereskedelmi és ipari csomagolása. Egy másik, a Nicoflex kenőcs gyártóüzemének tervezése csomagolásának megoldása nagy feladat volt, és végül a gyártási előiratot is megírtam. Az Ames diagnosztikai reagenscsíkok csomagolásának megvalósítása, amely egy angol gyártótól került a Reanalhoz és a magyar piacra. A biokémiai üzem terméke egy hőérzékeny enzim, amelyet egy moszkvai kutatóintézet rendelt, hűtött szállítási csomagolásának megoldása, amelyért Hungaropack díjat kaptunk. Részt vettem a reagens üzemben gyártott Spiratest alkoholszonda hatósági és kereskedelmi csomagolásának megvalósításában is. A Honvédség Kutatóintézetével együttműködve dolgoztam az egyéni vegyvédelmi csomag fejlesztésén, amelyet katonai támadás esetére terveztek bevezetni, ebből próbagyártás, majd kipróbálás volt.

Munkaköröm révén időnként külföldi szakmai utakon vehettem részt. A CSAOSZ javaslatára bekerültem egy öttagú csoportba, amely a 25-ik milánói IpackIma csomagolási szakkiállításra kapott meghívást. Németországban részt vettem egy 10 napos tanulmányúton, ahol az NDK-ban, Apoldában működő fi nomvegyszergyárat ismerhettük meg. Lengyelországban, Varsóban néhány napot tölthettem, ahol a gyógyszeripar csomagolásfejlesztési tevékenységét tanulmányoztuk. Később tagja lettem a MAGYOSZ (Magyarországi Gyógyszergyártók Szövetsége) csomagolási bizottságának, ahol folyamatosan szerveztem az iparág külkapcsolatait, szakmai utakat, gyárlátogatásokat, melyeket Németország, Svájc és Ausztria beszállítói, valamint a kollegák egyaránt értékeltek. A mi szakembereink hozzáférhettek és láthatták a nyugati technológiákat, a beszállító cégek pedig készséggel fogadtak minket.

A tagvállatok szakemberei számára kiállításokra utakat szervezetem: Interpack Düsseldorf, Emballage Párizs, Embax Brno, IpackIma Milánó, Incheba Pozsony. Következő munkahelyem az Unipack Ipari Szövetkezet volt, ahol gyártmányfejlesztő lettem, és amely különbözött a Reanaltól.

– Milyen különbözőségre gondol?

– A gyógyszeriparhoz tartozó Reanaltól stílusbeli eltérés volt, azonban izgalmas és kihívásokkal teli szakmai munkát az Unipacknál is végezhettem, új termékek és technológiák bevezetését.

Szerencsésen fejeztem be munkámat 3 év után az Unipacknál: a Fabulissimo díszdobozával kapcsolatban eljött hozzánk a Fabulon ágazatvezetője, Dr. Ránky Katalin, aki néhány nap múlva megkérdezte, hogy eljönnék-e csomagolásfejlesztőnek a Richter Gedeon Gyógyszergyár Kozmetikai Ágazatához, a Fabulonhoz. Rögtön igent mondtam, és végül ez volt az utolsó munkahelyem: onnan mentem nyugdíjba. Szép nagy feladat várt rám: a Fabulon termékcsaládjának arculatváltása, ami az összes Fabulon-termék új csomagolásának menedzselését jelentette. A Fabulon sikeres volt itthon és külföldön egyaránt, viszont a vezetőség felismerte a külső megjelenés korszerűsítésének aktualitását.

Összesen 44 termék és a baba kozmetikumok kaptak új csomagolást, amelyet a formatervező Nagy Alexandra és a grafikus elfogadott tervei alapján kellett megvalósítani. A Fabulonnál a csomagolásfejlesztés olyan értelemben csapatmunka volt, hogy a Richter a gyógyszereknél alkalmazott szigorú követelményeit a kozmetikai készítményeknél is érvényesíteni kellett, és ebben a technológiai, a minőségbiztosítási kollegák és az üzem segítségére támaszkodhattam. A feladat befejezése után egy soproni gyógyszeripari konferencián előadást tartottam „Egy arculatváltás története” címmel. A Fabulon termékcsalád mellett az ágazat létrehozta a Fabulissimo luxus kozmetikumokat, amelyek egy női és egy férfi termékcsaládból álltak. A női Fabulissimo 1988ban, a férfi Fabulissimo 1990-ben WorldStar díjat nyert.

– Aktív, nyitott és ambíciózus embereket nem könnyű elképzelni passzív nyugdíjasként. Mi változott, amikor a rendszerváltás után nyugdíjas lett?

– Dolgozni akartam, nem akartam abbahagyni a munkát! Először a Medimpexnél voltam csomagolási szaktanácsadó. Három évig tartott ez a munka, megpróbálkoztunk hazai csomagolóeszközök exportjával is, kiállítottunk Nürnbergben, a Biofachon. Közben a CSAOSZ révén felismertem egy lehetőséget: a rendszerváltás után Németország a kelet-európai csomagolási szakemberek részére Lipcsében továbbképzéseket rendezett minden évben, amelyre jelentkeztem. Ezután miden évben én szerveztem meg a csoportot a gyógyszer és a kozmetikai iparból, valamint a háttériparból, általában a kollegák nem tudtak róla, másrészt a cégek nem szívesen engedték el a szakembereket 10 napra. A tovább képzést a nyugdíjas egyetemi tanár Dr. Grundke professzor elképzelése alapján szervezték meg, a Grüne Punkt finanszírozta, és az Ipari és Kereskedelmi Kamara előadótermeiben voltak az előadások. A továbbképzés során szakmai és társasági programokat, kirándulásokat is szerveztek számunkra. Eljutottunk Hannoverbe, a Világkiállításra, valamint üzemlátogatásokra.

Egy ilyen továbbképzés során felfigyelt rám az A+CS szaklap főszerkesztője, Dr. Felföldi László, aki felkért, hogy írjak a lapba. Ezzel és így kezdődött az újságírói korszakom. Szerettem a szakmával foglalkozni, és az idegennyelv-ismeret révén továbbra is jártam a kiállításokra, találkoztam a szakma külföldi képviselőivel, így mindig találtam jó témákat. Ezután kezdtem a Transpackba, és egyre több szaklapba írni.

– Mit gondol, a szakma jelenlegi hazai helyzetéről általában? Tartjuk a lépést a világ élvonalával?

– A nyugati kapcsolatokkal bíró, exportáló vállalkozások csomagolásai általában megfelelnek a világ élvonalának. A háttéripar általában korszerű, törekvés, potenciál mindenütt van, de talán nincs meg mindenütt a szükséges jövőkép, a hogyan-tovább kellő ismerete. A magyar csomagolási szakterület magas színvonalát jelenti, hogy Magyarország 2018-ig a World Packaging Organization csomagolási világversenyén 108 World Star díjat nyert.

– Melyik az a filmkocka a szakmai életútján, amire legszívesebben emlékszik?

– Mindig az volt a legfontosabb és a legszebb, mindig az inspirált a leginkább, amivel éppen foglalkoztam. Nem sajnáltam időt és energiát, jöttem-mentem, ha kellett, nem voltam rest utánanézni a dolgoknak és folyamatosan tanulni. Nagyon szerettem az említett hazai és nemzetközi találkozókat is, mert sok érdekes és tanulságos ismeretet szereztem. Érdekes és értékes volt a pályám, rendkívül mozgalmas és változatos, külön örömöt jelentett, hogy mindig valami újjal foglalkozhattam, gyakran utazhattam és hogy sok nagy tudású szakemberrel ismerkedtem meg, mint szakújságíró is mindig az újdonságokról a fejlesztési eredményekről írok legszívesebben. Végül megkaptam a szakmától tevékenységem elismerését, a CSAOSZ által alapított Szakmáért Életműdíjat 2010-ben.