fbpx

Hatékonyabb energiatárolású akkumulátor a Bosch-tól

Írta: Csomor Zsolt - 2019 június 29.

A Bosch egy innovatív technológiával, az úgynevezett szilárdtestes akkumulátorokkal a jelenlegieknél jóval nagyobb energiatárolással rendelkező akkumulátort fejlesztett ki.

Napjainkban nagyjából egymilliárd autó közlekedik az utakon, ami becslések szerint a következő évtizedben megduplázódhat. Bármilyen hatékony is a technológiai fejlődés a károsanyag-kibocsátás visszafogásában és a fogyasztás csökkentésében ezzel az ütemmel a kipufogott szén-dioxid növekedése várható.


Forrás: Bosch

Fellélegezhetnénk, ha a hagyományos járműveket elektromos meghajtásúra cserélnénk, ám a folyamat lassan halad. Az elektromobilitás olyan, mint a ketchupos üveg: fejjel lefelé fordítjuk, és tudjuk, hogy jönni fog belőle a ketchup, de nem tudjuk mikor. Amikor viszont jön, ömleni fog, fogalmazott egy ízben Dieter Zetschet, a Daimler egykori igazgatója. Hogy a „ketchup még nem indult meg”, annak az egyik fő oka az energiatárolás problémája.

Az elektromos autókkal szemben leggyakrabban megfogalmazott kritika, hogy drágák, nem képesek nagyobb távot megtenni, valamint hosszú ideig tart a töltésük. A bírálatok jelenleg nem is teljesen alaptalanok. A hatékony akkumulátorok előállítási költsége csökken, de még mindig magas. Az átlagos elektromos járművek sem képesek megtenni 200-350 kilométernél többet egyszerre, a töltésük pedig akár órákig is eltarthat.

A Bosch azért fordít évi 400 millió eurót az elektromobilitás fejlesztésére, hogy ez megváltozzon, s végre „ömöljön az a ketchup”. Ennek egyik kulcsa a hatékonyabb energiatárolás. Képzeljük el, hogy 50 kilowattóra energia tárolásához 100 hagyományos autó akkumulátorához lenne szükség, melynek súlya 1900 kilogramm. Ugyanez a kapacitás elérhető két, összesen 400 kilogrammos, modern elektromos autóba szerelt akkumulátorral.

A Bosch célja azonban még ennél is nagyratörőbb: egy innovatív technológiával, az úgynevezett szilárdtestes akkumulátorokkal egyetlen, nagyjából 190 kilogrammos eszközbe zsúfolna ugyanennyi energiát, olvasható a Bosch közleményében. Ráadásul az eszköz nem csupán olcsóbb, könnyebb, és a kapacitása nagyobb, de sokkal gyorsabban tölthető és biztonságosabb is. Ez még mindig nem a lehetőségek vége, csupán egy fontos állomása. A tesztüzem már beindult, a tervek szerint a tömeggyártás 2020-ban kezdődik.