A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több év kihagyás után újra megrendezi „Jobb, ha el se dobod!” címmel az országos szemétgyűjtési programját. A tavaszi akció után 2019. szeptember 20-án ismét várja a társaság az önkéntesek, csapatok, baráti társaságok, cégek és önkormányzatok csatlakozását is a szemléletformáló kezdeményezéséhez.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Jobb, ha el se dobod!” című tavaszi szemétgyűjtési akciója során több mint 12 ezer résztvevő, mintegy 400 helyszínen gyűjtötte a szemetet. A társaság 93 mérnökségének több száz teherautója közel 1 millió kilogrammnyi hulladékot szállított el. Ez a hatalmas szám így is eltörpül amellett, hogy a cég évente átlagosan mintegy 12,5 millió kilogramm illegálisan kihelyezett és eldobált szemetet gyűjt össze a közutak mellől.
A társaság elkötelezett abban, hogy érezhető szemléletváltást hozzanak szemétszedési kampányai. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt években a lehetőségeihez mérten jelentős erőforrásokat fordított arra, hogy a közúti, főleg gyorsforgalmi pihenők területe rendezett legyen. Ugyanakkor így is napi probléma, hogy a kihelyezett szemetes tárolókba és mellé olyan hulladékot helyeznek ki, melyek nem a közlekedés során keletkeznek.
Az is gyakori probléma, hogy kevésbé frekventált útszakaszokon, útcsatlakozásoknál, a közút melletti bokros, fás területre is illegálisan helyeznek ki háztartási szemetet, sittet, egyes esetekben akár veszélyes hulladékot is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mérnökségei átlagosan csaknem 1 hónapot csak szemétszedéssel és annak elszállításával töltenek, ami jelentős mértékben lefoglalja a humánerőforrás kapacitását, nem mellékesen hatalmas költséget emészt fel.
A társaság a 2019. szeptember 20-ai szemétgyűjtési akciójára az önkéntesek csatlakozását 2019. szeptember 10-ig várja. Jelentkezni online lehet: http://internet.kozut.hu/szemetszedes/. A társaság minden csatlakozó számára térítés nélkül kesztyűt, láthatósági mellényt és zsákokat biztosít, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is. Az utak menti szemétszedéshez a cég a lehetséges mértékig szakmai felügyeletet biztosít, szükség esetén pedig ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be.