fbpx

DAF világújdonság a Matexpo kiállításon

Írta: Csomor Zsolt - 2019 szeptember 17.

Részt vesz a DAF a belgiumi Kortrijk városában kétévente megrendezett Matexpo építőgép-kiállításon, hogy bemutassa az építőipar szereplőinek a teljeskörű és személyre szabott termék-, illetve szolgáltatáskínálatát.


Forrás: DAF Trucks

A Matexpo 5-ös pavilonjában rendezi be a DAF a 300 négyzetméteres standját, ahol három járművet állítanak ki: egy 19T LF Construction kivitelt helyi és regionális elosztásra, egy XF Super Space Cab modellt nehézsúlyú fuvarozáshoz és egy új, 8×4-es CF FAW tehergépkocsit különféle alkalmazásokhoz.

Az új FAW alváz – amely CF és XF fülke-alvázként is rendelkezésre áll – sajátossága a hátsó hármas tengelycsoport, azaz tridem, amely a kiváló hajtási képességek érdekében egy hajtott tandemtengelyből, valamint a csupán 15,6 méter átmérőjű fordulási körhöz és piacvezető manőverezőképességhez egy kormányzott utánfutó tengelyből áll. Ez az alváz tökéletesen megfelel billenőplatós, betonkeverő és egykaros, horgos konténeremelő felépítményhez is.

Richard Zink, a DAF Trucks igazgatótanácsának marketingért és értékesítésért felelős tagja úgy nyilatkozott, hogy a DAF a 20 százalékos piaci részesedésével egyértelműen az első helyen áll az európai nyergesvontatók kategóriájában. Az építőipari szegmensben is ők kínáljuk a legjobb választékot, hiszen a DAF fantasztikus járműpalettája a legmagasabb szintű igényeknek is megfelel. Az új FAW is azt a törekvésüket tükrözi, hogy tovább növekedjenek az építőipari szegmensben.