fbpx

Vegyen részt Ön is az ABB egyetemi női mentorprogramjában!

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 október 17.

Az ABB Kft. immáron az ötödik egymást követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A projekt során a vállalat öt végzős hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázatra 2019. október 1. és november 11. között lehet jelentkezni.

A női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét, és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

A program során a vállalat öt női műszaki felsőoktatási hallgatót választ ki pályázat útján az energetika és automatizálás területéről. A pályázat nyertesei dedikált mentorokat kapnak a cég vezetői és szakemberei személyében, akikkel konzultáción vesznek részt öt hónapon keresztül havi egy alkalommal. A nyertesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, gyárlátogatáson vehetnek részt, találkozhatnak az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a majdani elhelyezkedéshez, és előfordul, hogy a későbbiekben valaki gyakornokként csatlakozik az ABB csapatához. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpályamodellek léteznek a műszaki területen.

Kik pályázhatnak?

A pályázat a 2. és 3. éves BSc, 4. vagy 5. éves MSc női hallgatóknak szól, akik aktív –nappali, esti, levelező, aktív féléves – hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek valamely magyarországi műszaki főiskolán vagy egyetemen.

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, valamint angolnyelv-tudását. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel.

Ötödik éve sikeres mentorprogramunkkal továbbra is a nők szakmai elfogadását kívánjuk erősíteni a műszaki pályákon, és biztatni a női hallgatókat a műszaki területen való elhelyezkedésre. Szeretnénk megmutatni a lehetséges műszaki női karrierutakat, kihívásokat és lehetséges válaszokat ezekre. Célunk, hogy a program végeztével minél több mentorált diák maradjon nálunk munkavállalóként. A diverzitásból fakadó előny is nagyon fontos, hiszen a nők gyakran olyan kompetenciákat hoznak egy vállalati csapat életébe, amelyek pozitív hatást gyakorolhatnak az összteljesítményre – mondta el Taira-Julia Lammi, az ABB Kft. ügyvezetője.

A pályázatra 2019. október 1. és november 11. között lehet jelentkezni. A pályázat beadási határideje: 2019. november 11. A pályázatokat a vállalat 2019. december 13-ig bírálja el, és közzéteszi a www.abb.hu weboldalon. A pályázati kiírás a következő linken található: http://new.abb.com/hu/karrier/lehetosegek/diakok