fbpx

A HELL ENERGY szerint az aludobozé a jövő

Írta: Csomor Zsolt - 2019 október 11.

A HELL ENERGY Magyarország a környezettudatos stratégiájának köszönhetően az elmúlt öt évben mintegy 95 százalékra növelte a környezetbarát aludobozos termékek arányát portfóliójában. Saját aludobozgyára megépítésével a cég elkötelezte magát a teljesen újrahasznosítható alumíniumcsomagolás mellett.


Forrás: Hell Energy

A HELL ENERGY hosszútávú stratégiájának köszönhetően minden évben emelkedik az aludobozos termékek aránya a HELL és a XIXO márkák esetében. Ez a mostani eredmény igazán fontos mérföldkő, de itt még nem állnak meg. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a HELL ENERGY fontosnak tartja az emberi értékeket, a környezettudatos gondolkodást és a jövő védelmét. Ezért 5 éven belül 99 százalék lesz az aludobozos csomagolás aránya a portfóliójukban, mondta el Pantl Péter a HELL ENERGY kommunikációs és marketingigazgatója.

Az elmúlt időszakban nagyon sok hír jelent meg a mérhetetlen PET szennyezésről, mint például az, hogy a nagy nemzetközi gyártók pusztán Magyarországon évente 1,5 milliárd darab műanyagpalackot termelnek, amelynek nagyrészét nem hasznosítják újra. Ezzel szemben az aludobozok végtelenszer, és teljes mértékben újrahasznosíthatók. Ráadásul átlagosan 60 nappal azután, hogy a fogyasztó a szemetesbe dobta, új termék készülhet az alumíniumhulladékból.

A HELL ENERGY példát szeretne mutatni a nemzetközi vállalatoknak, és szeretnénk egyértelművé tenni fogyasztók számára is, hogy a HELL és a XIXO márkák elkötelezettek a környezetvédelem iránt. Az általuk gyártott prémium minőségű italok mintegy 95 százaléka már most is teljes mértékben újrahasznosítható aludobozokban kerül forgalomba.

A HELL ENERGY 2017-ben adta át a 42 000 négyzetméteres QUALITY PACK dobozgyárát, amely évi 1,2 milliárd darabos kapacitással, világszínvonalon képes gyártani 250 ml-es alumínium italdobozokat és doboztetőket.