fbpx

A versenyképességet is növelné az e-CMR bevezetése

Írta: Csomor Zsolt - 2019 november 08.

Az e-CMR magyarországi bevezetésének támogatását kéri az MKFE elnöke és főtitkára az Innovációs és Technológia Minisztérium tárcavezetőjétől.

A közúti árufuvarozók versenyképessége a Mobilitási Csomag árnyékában még inkább veszélybe került, amely piacvédelmi és versenyképesség-javító intézkedések mellett a digitalizáció támogatásával tartható meg, fogalmaz Palkovics László miniszternek és Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak megküldött levelében Ignácz József Péter MKFE elnök és főtitkár rámutatva, hogy számos ország már felismerte az e-CMR-ben rejlő előnyöket.

Az e-CMR-t alkalmazó országok köre folyamatosan bővül: jelenleg 25 ország döntött az elektronikus fuvarokmány bevezetése mellett, közöttük olyan EU-s tagállamokkal – Lengyelország, Litvánia, Románia, Bulgária, Szlovákia – akik egyértelmű versenytársai a magyar fuvarozóknak.

Az elektronikus fuvarlevél gyakorlati alkalmazása az ellenőrző hatóságok számára is valós idejű adatokat szolgáltathat majd, amely különösen fontos a kiélezett piaci versenyben, és hasznos kiegészítője lehet az MKFE által kezdeményezett Előzetes Elektronikus Engedélyregisztrációs Rendszernek (EEERR).

Az MKFE ezért az ITM támogatását kéri abban, hogy Magyarország mielőbb ratifikálja a CMR Egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét az elektronikus fuvarlevélről, amivel a magyar fuvarozóknak megnyílhat a lehetősége az e-CMR használatára, olvasható az MKFE oldalán.