Olyan energiatermelő okosút fejlesztésébe fogtak a Lancasteri Egyetem Mérnöki Tanszékének kutatói, ami a rajta áthaladó járművek mozgásából generál energiát.
Forrás: 123rf
Az intelligens útfelület technológia lényege, hogy az utak a rajtuk közlekedő járművek mozgását átalakítják piezoelektromos árammá, és ezt az energiát a melléjük kihelyezett akkumulátorokba továbbítják. Az így betakarított áramot többek között utcai lámpák, útjelzések, légszennyezettség-mérő készülékek, illetve születőben levő kátyúk detektálására kialakított szenzorok működtetésére is fel lehetne használni.
Az intelligens utak emellett az elhaladó járművek sebességére és típusára, illetve a forgalom áramlására vonatkozó adatok begyűjtésére is alkalmasak lehetnének, olvasható a The Engineer és a GyártásTrend oldalán. A kutatás vezetője, Mohamed Saafi professzor úgy fogalmazott, hogy ez egy nagyon izgalmas projekt, amelynek keretében olyan új, intelligens útfelületeket fejlesztenek ki, amelyek maguk gyűjtik be a saját szerkezeti integritásukat és a forgalom áramlását figyelő szenzorok működtetéséhez szükséges energiát. Ezek a felületek az általuk nyújtott értékes adatfolyamokkal az autópályák üzemeltetését és karbantartását is jelentősen segíthetik hatékonyabbá tenni. Úgy gondolják, hogy a következő generációs, energiabetakarító útfelületek a jövő intelligens városainak fontos részei lesznek.
A kutatók most kifejezetten az angliai Aylesbury nevű város közúti rendszerére szabott okos-infrastruktúrát dolgozzák ki. A tervet ezt követően számítógépes szimulációval tesztelik, hogy az energiatermelő szakaszok optimális számát és helyét meghatározhassák.