Ideális választás háztartási hulladék gyűjtéséhez

A DAF Trucks bemutatta CF Electric modelljének 6×2-es, fülke-alvázas változatát. Az első járművek üzemeltetői tesztelését hulladékgyűjtő tehergépkocsiként még az idén megkezdi a lakossági hulladék elszállításával foglalkozó holland HVC és ROVA vállalat.

Az első DAF CF Electric modellek 2018 vége óta üzemelnek 4×2-es nyerges vontatóként különféle holland fuvarozóknál, mint a Peter Appel, Simon Loos és Tinie Manders vagy a Jumbo áruházlánc. A tehergépkocsik nagyszabású üzemeltetői tesztben vesznek részt, amely során olyan célállomásokra kell árut szállítaniuk – illetve azokról elszállítaniuk – mint például nagyáruházak és elosztóközpontok.

A Rhenus német logisztikai vállalat jelenleg két CF Electric modellt használ regionális konténerszállításra. Hatékonyságának és sokoldalú, illetve praktikus használhatóságának köszönhetően a DAF CF Electric idén Németországban elnyerte a rangos Zöld Tehergépkocsi Díjat.

Mivel a CF Electric modellnek működés közben nulla a károsanyag-kibocsátása, valamint alacsony a zajszintje, nemcsak városi elosztáshoz, hanem háztartási hulladék gyűjtéséhez is ideális. Ezért a DAF tervezett egy háromtengelyes fülke-alvázat kormányzott hátsó segédtengellyel a jobb manőverezhetőség és a még nagyobb terhelhetőség érdekében. A CF Electric 6×2 legnagyobb megengedett össztömege 28 tonna.

A tehergépkocsi VDL E-power elektromos hajtáslánca 210 kilowatt teljesítményt és 2000 newtonméter nyomatékot szolgáltat, akárcsak a CF Electric nyerges vontató. A hajtásláncot egy 170 kilowattóra kapacitású akkumulátorcsomag látja el árammal, ami elegendő a szokványos hulladékgyűjtési útvonalak teljesítéséhez. Az elektromos tehergépkocsik akkumulátora mindössze 30 perc alatt 80 százalékra feltölthető.

 

Képek forrása: DAF TRUCKS

akkumulátor hulladék környezetvédelem szállítás teherautó tehergépkocsi