Döbbenetes, mit művelt a vírus Kínával!

Írta: Kohout Zoltán - 2020 március 03.

Miközben sajnálatosan emberek halnak és fertőződnek meg, a koronavírus február közepén mindössze két hét alatt megsemmisítette Kína káros üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább egynegyedét.

Tisztító lassulás

A műholdas képek a Kína fölött a szennyezés drámai csökkenését mutatják azután, hogy a koronavírus kitörése jelentősen csökkentette az ország iparának teljesítményét és az utazásoknak a számát. Az amerikai űrügynökség szerint a változás legalább részben a vírus visszaszorítására tett erőfeszítések által okozott gazdasági lassulással kapcsolatos. A Nasa térképei megmutatják, hogy a nitrogén-dioxid, a járművekből, erőművekből és gyárakból származó mérgező gáz szintjei a korábbihoz képest zuhantak a tömegkarantén után.

Megsemmisítő

A tudósok már korábban úgy találták, hogy a koronavírus február közepén mindössze két hét alatt megsemmisítette Kína káros üvegházhatású gázok kibocsátásának legalább egynegyedét. Az ipari üzemek bezárása és az emberek otthon tartózkodásra való felkérése a világ legnagyobb üvegházhatású gáztermelőjében a fosszilis tüzelőanyagok égetésének – ami az éghajlati válság egyik fő oka – hirtelen csökkenéséhez vezetett.

Drámai változás

Az űrügynökség tudósai szerint a szennyezés csökkenése először Wuhan közelében, a kitörés forrásánál volt észlelhető, de végül az egész országban elterjedt. „Ez az első alkalom, amikor ilyen drámai változás láttam egy adott eseményre egy ilyen széles területen” – mondta Fei Liu, a Nasa Goddard űrrepülési központjának légiközlekedési kutatója az Independentnek.

(forrás: independent.co.uk, NASA)