Ez a megbízás felfuttathatja a magyar vasúti járműgyártást

Írta: Csomor Zsolt - 2020 július 03.

A napokban érkezett meg 22 darab, az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság rendelésére készült, nemzetközi forgalomra is alkalmas vasúti személykocsi egy alexandriai kikötőbe. Ezt követi 10 másik a hónap végéig.

 

Kép forrása: TMH

 

A 2020 áprilisában tesztelésre leszállított első kocsival együtt az első szállítmány összesen 33 harmadosztályú, légbefúvásos szellőztetéssel felszerelt kocsiból áll.  Ez az első része annak a nemrég elnyert megbízásnak, amivel a magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vállalkozása veszi kezdetét a Dunakeszi Járműjavítóban. A vállalat új tulajdonosai, a TMH csoporthoz tartozó TMH International valamint a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG) egy 1 milliárd Euro értékű, 1300 vasúti személykocsiról szóló megrendelés nagyobbik részét hozzák Dunakeszire.

Az oroszországi Tverben található gyárban (TVZ) készült kocsikat kamionokkal szállították Szentpétervár kikötőjébe, ahonnan az Alexandriába tartó teherhajók vitték tovább. A TVZ gyár szakértői csapata már korábban megérkezett Egyiptomba, hogy a hivatalos átadást lebonyolítsák: ennek része volt például a fékrendszer ellenőrzése az összes járművön. A kocsikat ezután Kairóba küldik, ahol júliusban forgalomba is állítják őket.

Az egyiptomi megbízás egyedülálló lehetőséget teremt a nagy hagyományokkal rendelkező magyar vasúti járműgyártás felfuttatására. A magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektje révén – melyet a TMH Hungary, a TMH International és a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG) vegyesvállalata nyert meg – több száz új, magas hozzáadott értéket előállító munkahely jön létre. Magyar beszállítók kapcsolódhatnak be a globális export-értékláncba, amellyel tovább bővül a hazai export és a GDP is.

Stratégiai cél, hogy a Dunakeszi Járműjavító Közép-Európa egyik legnagyobb vasútijármű gyártó- és karbantartó központjává váljon, olvasható a TMH közleményében