A Lidl Magyarország eddigi legnagyobb logisztikai központját építi

A Lidl Magyarország 62 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít a Pest megyei Ecseren. Az új központ a tervek szerint 2021 novemberében nyitja meg kapuit, és 400 új munkahelyet teremt.

 

Az új logisztikai központ a budapesti és környéki áruházakat látja el

A Lidl Magyarország negyedik, eddigi legnagyobb logisztikai központjának beruházása vette kezdetét Ecseren, jelentették be a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A vállalat jelenleg három – a székesfehérvári, szigetszentmiklósi és hejőkürti – logisztikai központjaiból látja el az ország 183 Lidl áruházát. A tervek szerint a munkálatok 2021. november második felében zárulnak. A raktár azt követően a budapesti és Budapest környéki áruházak kiszolgálásáért felel.

A 35 milliárd forintos beruházáshoz a Kormány 1 milliárd 200 millió forint vissza nem térítendő beruházásösztönzési támogatást nyújt – jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a beruházás kapcsán

 

Kilenc futballpályányi logisztikai központ

A Lidl a 12. legtöbb magyar munkavállalót foglalkoztató cég hazánkban, több mint 7 ezer ember számára biztosít valóban versenyképes béreket, olvasható a Trademagazin oldalán. A vállalat a hazai beszállítók patronálására is különös figyelmet fordít a magyar gazdaság támogatásának és versenyképességének növelése jegyében – emelte ki Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke.

A beruházás összesen 62 ezer négyzetméteren valósul meg, ami 9 futballpálya méretének felel meg. Ebből több mint 21 ezer négyzetméter hűtött tér. Az új raktárban egy hónap alatt több mint 200 ezer raklap fordul meg, és akár 5000 kamion fogadására is alkalmas.

 

 „Lidl a magyar beszállítókért” program

A Lidl Magyarország számára kiemelten fontosak a hazai értékek, ezért 2013 márciusában elindította a „Lidl a magyar beszállítókért” programot. Tette azzal a céllal, hogy még több magyar terméket kínálhasson vásárlói számára, és még több hazai beszállítóval működhessen együtt. A programnak köszönhetően a vállalat már több mint 490 hazai beszállítóval dolgozik együtt. Áruházaiban 60 százalékos a magyar termékek aránya, ami 3300 terméket jelent.

Kép forrása: Lidl

logisztikai központ logisztikai központot épít a lidl munkahelyteremtés raktárkapacitás raktározás