Igyekszünk környezetbarát csomagolású termékeket vásárolni

A csomagolás az első, amivel a fogyasztók találkoznak egy termék megvásárlásakor, éppen ezért minden gyártó igyekszik a lehető legkreatívabb, legmutatósabb megoldást választani. Egy 2020-as kutatás azonban arra mutat rá, hogy a csomagolások színénél, formájánál és mintájánál kezd sokkal fontosabb lenni az, hogy miből készült, főleg a fiatalabb generáció körében: a vásárlók 44%-a hajlandó többet fizetni egy környezetbarát csomagolásban kapható termékért, 48%-uk pedig kerüli a fenntarthatóságot nem szem előtt tartó márkákat. A felmérésből emellett az is kiderült, hogy Európában messze a papír és a karton a legtámogatottabb csomagolóanyag.

 

 

A papír és a karton népszerűsége nem meglepő, hiszen a környezetszennyező műanyag megítélése folyamatosan romlik, a kormányok pedig igyekeznek lépéseket tenni annak érdekében, hogy a gyártók minimalizálják a műanyag csomagolások előállítását, legfőképpen az egyszer használatos műanyagokét.

 

Fenntarthatóság

A Two Sides kutatása jól mutatja, hogy a műanyagszeméttel kapcsolatos edukáció meghozta a gyümölcsét, az emberek 70%-a próbálja csökkenteni műanyagszemét-termelését, 48%-uk pedig el is kerülné azokat a kereskedőket, akik nem igyekeznek redukálni az újrahasznosíthatatlan műanyag hulladékot. Jól látható, hogy a fogyasztók számára már egyértelmű tényező a fenntarthatóság: a válaszadók 44%-a hajlandó többet fizetni az újrahasznosítható csomagolású termékekért, 58%-uk szerint pedig adóval kellene sújtani azokat a vállalatokat, amelyek újrahasznosíthatatlan csomagolásban dobják piacra a termékeiket.

Örömmel látjuk azt, hogy a fogyasztók már tudatosan választják a környezetbarát csomagolóanyagban elérhető termékeket, és ezen a területen is egyre fontosabb lesz számukra a fenntarthatóság. Amint az az ING 2020-as kutatásból kiderül, a 25-34 közötti korosztály közel 50%-a már nem vásárol olyan ételeket és italokat, amelyeket nem környezetbarát vállalat gyártott, a 30 éven aluliak pedig könnyedén váltanak márkát, ha úgy érzik, az nem olyan értékeket képvisel, amivel ők is azonosulni tudnak – mondta el a piaci trendek kapcsán Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Győzött a papír-karton

A Two Sides 9 európai ország fogyasztói körében elvégzett kutatása nemcsak a fogyasztók viselkedését, de a különböző csomagolóanyagokhoz való hozzáállásukat is vizsgálta, a kitöltők 15 szempont szerint választották ki kedvenc alapanyagukat. A verseny győztese a papír-karton kategória lett, amelynek legfőbb okai az újrahasznosíthatóság, a könnyű súly, az egyszerű kicsomagolhatóság és a költséghatékonyság voltak. A kitöltők mintegy 63%-a szavazott úgy, hogy ezek a legjobb csomagolóanyagok a környezet számára. Az üveg 4, a fém pedig 1 szempontból bizonyult a legjobbnak, a műanyagok azonban semmilyen előnyt nem élveznek a válaszadók szerint.

A vállalatoknak minden lehetősége megvan, hogy a termékeik csomagolását a fenntarthatóságot szem előtt tartva tervezzék, és úgy látjuk, ezt már a fogyasztók is egyértelműen tudják, és el is várják. A hullámkarton a legkörnyezetbarátabb alternatíva a csomagolóanyagok között, a mai nyomdatechnikának köszönhetően pedig nemcsak fenntartható, de kreatív és mutatós megoldásokat tud nyújtani a vállalatoknak, arról nem is beszélve, hogy rendkívül költséghatékony és könnyen kezelhető anyagról beszélünk. Ez a felmérés is azt mutatja, hogy a jövő a papír- és a kartonalapú csomagolásoké, de a vállalatoknak törekedni kell arra, hogy kizárólag felelős erdőgazdálkodásokkal együttműködő gyártókkal dolgozzanak a csomagolások előállításánál. A vásárlóknak is javasoljuk, hogy azokat a csomagolásokat keressék, amin FSC jelzés van – tette hozzá Miklós Zsolt.

A kutatás szerint a vásárlók 64%-a ismeri a papír- és hullámkarton-csomagolásokon fellelhető FSC jelzést, ami az alapanyag fenntartható származásáról tanúskodik.

csomagolás fenntarthatóság fogyasztó hulladék karton költség környezetbarát papír termék újrahasznosítás vásárlás