fbpx

Már az első napon bizonyított a drupa virtual

Írta: Csomor Zsolt - 2021 április 29.

Mint megannyi rendezvényt, a drupa szakkiállítást sem rendezték meg az idei évben a fizikai valóságban. A nyomtatás- és csomagolástechnikai szakemberek azonban a virtuális tér segítségével ellátogathattak a háromnapos drupa virtual-ra, ahol már az első napon 155 országból mintegy 17 ezer látogató hallgatta a szakmai előadásokat.

 

Nem maradt le: akár most is ellátogathat a drupa virtual kiállításra

A kiállítók és a látogatók nemzetközi részvétele hangsúlyozta a virtuális esemény jelentőségét. Már a drupa virtual első napja 222.000 oldalmegjelenítést tudhatott maga mögött, a világ minden tájáról. Csak a konferencia programjában 7.500 látogató vett részt.

 

virtual drupa szakkiállítás
Kép forrása: drupa

 

„Örülünk, hogy a közösségen belüli interakció ilyen pozitívan kezdődött. Az látogatók kiválóan fogadták az értékes tudástranszfer lenyűgöző választékát a konferencia területén, a kiállítási térben.” – nyilatkozta Sabine Geldermann, a Print Technologies projektigazgatója.

A drupa virtual első napján a mesterséges intelligencia, a körforgásos gazdaság, valamint a piaci innovációk témakörében is informálódhattak az érdeklődők.

Azok, akik élőben nem követték az előadásokat, sem maradnak le a kiállításról. A drupa virual szervezői lehetőséget biztosítanak a visszanézésre, amihez mindössze IDE kattintva regisztrálni szükséges