fbpx

Logisztikai beruházás, magasraktár épült Baján

Írta: Sándor Ildikó - 2021 szeptember 07.

Az idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját az  AXIÁL Kft. akár születésnapi ajándéknak is nevezhetnénk tehát a most átadott ultramodern Alkatrész Logisztikai Központját.

 

logisztikai raktár
Raktárbővítés és technológiai fejlesztés Baján
(Fotó: AXIÁL Kft./Kürti Ivett, marketingkommunikációs menedzser)

 

Ez már nélkülözhetetlen volt

A vállalat bajai székhelyén található Alkatrész Logisztikai Központjának alapkövét 2006. május 31-én tette le Harsányi Zsolt és Harsányiné Dr. Fodor Gyöngyi tulajdonos-ügyvezető, valamint Pintér Zsolt ügyvezető. A központ akkori ünnepélyes átadására 2007. január 25-én került sor. „Egy álmunk vált valóra” – hangzott el az eseményen, melyet a 8 méter belmagasságú, 4200 négyzetméteres raktárcsarnokban tartottak. Ebben a csarnokban 4000 EUR raklapon, illetve 13.000 polcos tárolóhelyen mintegy 3500 tonna alkatrész tárolására nyílt lehetőség.

2020-ra érett meg az idő arra, hogy a létesítményen jelentős bővítést eszközöljenek, mely beruházás hozzávetőleg egy évet vett igénybe. A bővítés mögött húzódó okok között szerepel, hogy a gépek egyre nagyobbak és bonyolultabbak, illetve egyre gyakoribb a típusváltás. A világ felgyorsult, a mezőgazdasági munkavégzésre rendelkezésre álló idő egyre kevesebb. Vagyis többféle, méretében nagyobb, vagy nehezebb alkatrészt kell készleten tartani, nagyobb mennyiségben, amely koncepció jelentőségét a világszintű koronavírus-járvány tovább növelte, hiszen az ellátási láncok lelassultak, az árak pedig emelkedtek.

A most átadott, összesen 8500 négyzetméteresre bővített AXIÁL Alkatrész Logisztikai Központ most egy 48×48 méteres alapterületű, 14 méter hasznos belmagasságú csarnokkal bővült. A hozzáépítésre került épület egy része egy 38.000 doboz tárolására alkalmas Schäfer Miniload rendszerű automata kisalkatrészraktárt foglal magában, melyet egy PR600-as raklapos KDR görgős átfolyós rendszer követ – ez utóbbi a műanyag ládák egyirányú, görgőkön áramló tárolására szolgál négy szinten és 24 oszlopban.

 

raktározás AXIÁL Kft.

 

Szintén az új épületrészben található egy induktív megvezetésű, 1800 mm szélességű munkafolyosóval bíró raklapos magasraktár. Itt található egy PR600 típusú raklapos állványrendszer 5500 raklaphellyel. Az automata raktár tárolóegysége az új épületben található, de hozzáférési pontjai szállítópályákkal összekötve a régi épületben kerültek kialakításra, ami magával vonta a régi raktárrész átalakítását is. Az anyagmozgatáshoz beszerzésre került három darab vertikális/felrakó, valamint három darab horizontális, komissiózó elektromos targonca.

A bajai központú cég ezen túlmenően a környezettudatosság jegyében 50 kW-os napelemrendszert is telepített, valamint az átadón bejelentette, hogy szándékukban áll a vállalati gépjárműflottát elektromos autókkal bővíteni, melyekből beszerezték az első modelleket városi közlekedés céljából.

 

Robotizált technológiával felszerelt raktár Baján (Videó: , AXIÁL Kft./Steinhauser Tamás, marketingmenedzser)

 

Forrás: AXIÁL Kft., Sajtóközlemény