fbpx

Az idei legjobbak

Írta: Transpack-2022/VI. lapszám cikke - 2022 december 23.

A HUNGAROPACK MAGYAR CSOMAGOLÁSI VERSENY 2022. ÉVI DÍJAZOTTJAI

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 2022-ben a 39. HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyt hirdette meg, melyen zsűritagként lapunkat is képviselhettük. Azóta a verseny ünnepélyes díjátadója is lezajlott, tehát együtt ünnepelhettük az idei legjobbakat.

A verseny alapvető célja az évtizedek során nem változott: a hazai csomagolástechnika előrehaladásának bemutatása és az újdonságok mielőbbi széles körű elterjesztésének önzetlen segítése. E célt a verseny bizonyosan betölti, mert fél évszázad után nemcsak megmaradt, hanem meg is tartotta a szakma mozgósító erejét. Az elmúlt évi verseny díjazottjai közül 12 társaság 15 nevezéssel indult a WorldStar Csomagolási Világversenyen, és közülük hatan díjat is nyertek. Ezzel 123-ra emelkedett az 1997 és 2021 között elért elismerések száma. Az idei versenyre 61 nevezés érkezett, ezek közül 42 a fogyasztói és gyűjtőcsomagolás, 19 pedig a szállítási csomagolás kategóriába került. A két kategória közötti arány idén megközelítette az 1:2 arányt (korábban ez 1:3 volt). A nevező vállalatok száma 31 volt, közülük 19-en rendszeresen pályáznak, 9-en „visszatérők” voltak. Továbbá 3 új jelentkező is érkezett.

A zsűri döntése értelmében HUNGAROPACK Díjat kapott a CODEX Zrt. Agrokémiai tasakos ECL® booklet címke nevezése. A mezőgazdasági inputgyártó részére fejlesztették ezt az egyedi, tasakos szerkezetű ECL – azaz booklet – címkét, amely egy 20 literes, növényvédő szert tartalmazó műanyag kannára került felhelyezésre. Megnövelt információhordozó felületre volt szükség, mert a címkeszerkezetben egy 20 oldalas füzetrész került elhelyezésre, amelyben a megrendelő szabadon feltüntethette a szükséges információkat. A tasakos booklet címkeszerkezet egyedi fejlesztés eredménye, és csak többmenetes gyártással valósítható meg. Mindegyik oldalán fóliával lezárt, így védett a nedvesség és folyadékok ellen. A könyvszerűen lapozható füzetrész irkafűzés helyett élragasztással került kialakításra, ezáltal nem tartalmaz korrózióra hajlamos fémkapcsokat. Egyedisége ellenére automatizált, gépi címkézésre alkalmas, ezáltal a gyártó- és/vagy a csomagolóüzemekben használt gépsorokon módosítás nem szükséges.

Agrokémiai tasakos ECL® booklet címke, CODEX Zrt.

A DS Smith Packaging Hungary Kft. Cowboy kerékpár e-kereskedelemre szabott csomagolás nevezése is kiérdemelte a HUNGAROPACK Díjat. Igazi kihívást jelentett az e-kereskedelmi szállítási útvonalon működő, mutatós és a vásárlók számára élményt nyújtó kerékpárcsomagolást tervezni, ezért a tervező innovatív, formabontó megközelítést alkalmazott. A konstrukció főbb jellemzői közé tartozik, hogy a csomagolás elülső rövid oldalán nyitható, így a kerékpár egyben könnyedén kivehető, és a kormányt elfordítva máris kész a használatra, illetve kényelmesen vissza is gurítható. Az e-kereskedelmi szállítási útvonalon akár 25 érintési ponton is áthaladó dobozt strapabírónak kellett megalkotni. Ezért a nyitható oldal környékét különösen erősre tervezték, hogy a változó terhelésnek ellenálljon. Az e-bike dobozon belüli pozícionálásáról pedig hullámpapírlemez hajtogatott betételemek gondoskodnak. A csomagolás nyitható oldalán egy kiegészítőket tartalmazó dobozt is elhelyeztek, amely hamar beazonosítható, és könnyedén hozzáférhető. A kicsomagolási élményhez hozzájárul az is, hogy a csomag perforáció mentén feltépőszalaggal nyitható, amiben egyértelmű utasítások, piktogramok is segítik a vásárlót. Ráadásul a doboz egyszerűen vissza is zárható, így reklamáció esetén lehetővé teszi a termék visszaküldését.

Cowboy kerékpár e-kereskedelemre szabott csomagolás, DS Smith Packaging Hungary Kft.

HUNGAROPACK Díjjal értékelte a zsűri az Edelmann Hungary Packaging Zrt. Air Wick illatosító csomagolás nevezését is. A teljes mértékben papíralapú és 100%-ban újrahasznosítható csomagolás alkalmazásával a korábbi blisztercsomagolás műanyag összetevőjét kívánta elhagyni a megrendelő. A háromrészes doboz megtervezésénél fő szempont az automatizált gyártás megvalósítása volt. Az elő- és hátoldali kártya hő hatására a hátoldalra nyomtatott bliszterlakknak köszönhetően heged össze. A doboz belsejében egy ragasztott térelválasztó különíti el az illat üvegcsét az elektronikus adagolókészüléktől, a termékre megtervezett grafika és UV-lakkozás pedig a figyelemfelkeltő megjelenéshez járul hozzá. Tehát a pályázat kiváló példa a műanyagfelhasználás mérséklésére, az egyanyagú, hasznosítás szemléletű csomagolástervezésre.

Air Wick illatosító csomagolás, Edelmann Hungary Packaging Zrt.

A Mosonpack Kft. és a Dunapack Kft. közös nevezése, az Autóipari üvegtető szállítási csomagolása is HUNGAROPACK Díjat vehetett át a díjátadón. A pályázók gépkocsi üveg-tetőablak csomagolásának a korszerűsítésére kaptak felkérést, mivel korábban fa és technikai hab összetevőkből készült csomagolásban szállították a terméket (Európán belül) közúton. Ráadásul a megrendelő több termékméretet is bevezetett, amelyekhez újabb és újabb szállítási csomagolási egységeket kellett alkalmazni.

Autóipari üvegtető szállítási csomagolás, Mosonpack Kft. és Dunapack Kft.

Tehát a fa- és műanyag alapú csomagolást kellett kiváltani, lehetőleg egynemű és hullámpapírlemez anyagú csomagolásra.

Az egyesével történő csomagolás lehetőségének megteremtése további vevői igény volt. Az új megoldás nemcsak laboratóriumi körülmények között, hanem a gyakorlatban, a teljes szállítási lánc során is pozitív eredményt mutatott. A tervezés során olyan egyedi betétrendszert alkottak, amely a többrészes termékcsalád minden egyes eleméhez sikeresnek bizonyult, rugalmasságát tekintve pedig egy technikai hab tulajdonságaival vetekszik. A csomagolás 40%-os költségmegtakarítást eredményezett a gyártónak, és további előnyt jelent a csomagolóanyag „egyneműsítése”, amely hatékonyabb hulladékgazdálkodási folyamatot eredményez. A kidolgozott megoldás a megrendelőnek a szállításoknál nagyfokú mennyiségi rugalmasságot és kedvezőbb tárolási lehetőségeket tett lehetővé.

A zsűri a Print Brokers Team Kft. Flavin7 fogyasztói csomagolás nevezését is HUNGAROPACK Díjjal értékelte. A természetes vitaminkoncentrátumot tartalmazó, prémium kategóriájú termék csomagolásának kialakítására kapott megbízást a pályázó, aki a konstrukció kialakításakor a biztonságos védelemmel, a könnyű kezelhetőséggel és a ragasztás nélküli felállítás lehetőségének megteremtésével kezdte a munkáját. A megbízó kérésére a pult-display funkciót is teljesítenie kellett a csomagolásnak. A prémiumkategória diktálta külső megjelenés biztosítása érdekében határozták meg az alapanyagot és a gyártás során alkalmazott nyomdai technológiát: alapanyagként nyitott E hullámosítású hullámpapírt (TB120/FL100) használtak, amelyre GC180 karton lett kasírozva 5+0 színnel nyomva, matt fóliával és forma UV-lakkal felületkezelve.

Flavin7 fogyasztói csomagolás, Print Brokers Team Kft.

A rangos HUNGAROPACK Díjat a Signify Hungary Kft. és a Smurfit Kappa Obaly Štúrovo a.s. is hazavihette közös nevezésével, a Long Lead (hosszú vezeték) univerzális betétjével. Ez a betét egy nagyon hosszú kábellel ellátott lámpadarab rögzítésére szolgál (a lámpatípusból ugyanis három változat létezik: rövid, közepes és hosszú). A betétet „szabványos” (egységes méretű) külső dobozba csomagolják, a betét pedig egynemű, hullámpapírlemezből készült, ragasztóanyag használata nélkül. A termék kívánt helyen történő rögzítésén túl a betétnek elegendő helyet kell biztosítania a feltekercselt hosszú kábelnek is. A teljes csomag így minimálisra csökkenti a sérülés kockázatát, a szállítási költségeket és a csomagolás bonyolultságát is. A betétkonstrukció szellemessége még az is, hogy a csomagolás során a dolgozó a betétet a lámpák méretéhez megfelelő méretűre alakíthatja – perforált vonal mentén letépve a betét rövidíthető.

Long Lead (hosszú vezeték) univerzális betét, Signify Hungary Kft. és Smurfit Kappa Obaly Štúrovo a.s.

A bolygónkért való tenni akarás egyik szimbóluma is lehet a HUNGAROPACK FENNTARTHATÓSÁGI Díj, amelyet az idén az STI Petőfi Nyomda Kft.-nek ítélt a zsűri a Continental mountainbike gumiabroncs csomagolás nevezéséért. A Continental azzal az igénnyel fordult a csomagolástervezőhöz, hogy többféle mountainbike abroncsához tervezzen egyetlen, látványos, formabontó csomagolást, amelybe a megadott terméktípusok mindegyike külön-külön becsomagolható. A fejlesztés során azt is figyelembe vették, hogy az adott abroncs mintázata a csomagolás felbontása nélkül is jól látható legyen – amit ablakozással oldottak meg –, illetve, hogy a csomagolóanyag a fenntarthatóságot sugallja, és minél magasabb arányban tartalmazzon visszaforgatott alapanyagot. Mivel a termék tömege megkövetelte az erős alapanyagot, háromrétegű hullámpapírlemez jöhetett szóba, fedőrétegnek pedig a szűzrost Supreme 200 g/m2 tömegű alapanyagot választották. Az anyag sajátossága, hogy hátoldalán anyagában barna színezetű, ezért, hogy a kraftos jelleget elérjék, a hátoldalán nyomtatták, és mázoldalról kasírozták a dobozt. Fontos szempont volt az is, hogy a termék ne csak polcra kihelyezhető, hanem eurofüllel felfüggeszthető is legyen, valamint a polcról leemelve, kézbevételkor is komfortos hordozhatóság valósuljon meg. A gumiabroncs formája miatt a termékfejlesztők egyedi hatszögletű konstrukció mellett döntöttek, ami amellett, hogy figyelemfelkeltő, halmazoláskor is praktikus megoldás. Ráadásul az alapformából kiálló hordfül a gyűjtőcsomagoláskor pontosan illeszkedik a szomszédos dobozformához. A csomagolás oldalán látható rovátkolás (biegelés) pedig nemcsak vizuális élményt nyújt, de plusz merevítést is ad a konstrukciónak.

Continental mountainbike gumiabroncs csomagolás, STI Petőfi Nyomda Kft.

HUNGAROPACK IPARI KREATIVITÁS Díjat kapott a DS Smith Packaging Hungary Kft. Kültéri lámpa szállítás optimalizált csomagolása nevezéséért. A megbízó azzal kereste meg a pályázót, hogy Pilzeolámpáihoz készítsen logisztikai szempontból is optimalizált csomagolási megoldást, amire válaszul a tervezők olyan konstrukciót alkottak meg, amely jelentős szállítmányozási költségoptimalizálást eredményezett. A megoldás egyhagyományos gyártási technológiával gyártható, FEFCO 0201 alapokkal bíró doboz lett, amelynek köszönhetően in-line technológiával állítható elő, nem igényel különleges eszközöket. A speciális, a termék formájához illeszkedő doboz kialakításának köszönhetően nagymértékben csökkent a csomag magassága, így egy réteggel több termék helyezhető el az egységrakományra, csökken a szállításhoz használt rakodólap mérete, 33%-kal több termék helyezhető el a rakodólapon és 57%-kal több termék szállítható egyszerre egy kamionnal.

Kültéri lámpa optimalizált szállítási csomagolás, DS Smith Packaging Hungary Kft.

Ugyancsak HUNGAROPACK IPARI KREATIVITÁS Díjat kapott az O-I Hungary Kft. Egri Bikavér üvegpalackja nevezéséért. A híres bor palackformáját egy 1930 környékén használt boros palack ihlette, amely mára már majdnem feledésbe merült. A palackon megjelenő „1552 Eger” felirat pedig a város történelme egyik legfontosabb eseményének, az 1552-ben zajló végvári ostromnak állít emléket. Az egyedi palackokba kizárólag a borvidéken készült Egri Bikavér borokat tölthetik annak érdekében, hogy az egyedi palack egyet jelentsen a megbízhatóan jó minőségű bikavérrel, a borvidék két magasabb eredetvédelmi kategóriájába sorolt, azaz a Superior és a Grand Superior bikavérek automatikusan megkapják a jogot arra, hogy az Egri Bikavér Palackba töltsék őket. A Classicus tételeknek azonban egy önálló kóstoláson is meg kell felelniük, hogy engedélyt kapjanak a palackozásra.

Egri Bikavér üvegpalack, O-I Hungary Kft.

A marketing szó jelentését, mondanivalóját sokféleképpen megfogalmazhatjuk, de egy prémiumtermék csomagolástervezője mindenesetre jól végezte a munkáját, ha a zsűri HUNGAROPACK MARKETING Díjjal jutalmazta. Az idén ezt az elismerést a Keskeny és Társai 2001 Kft. Aura Whisky díszdoboz nevezéséért érdemelte ki. Formailag merőben új díszdoboz készítése volt a cél, amelynek megjelenését visszafogott dizájnelemek és egyedi felületkezelések varázsolták nagyon egyedivé. A doboz leglátványosabb eleme a márkanév, amelynek egyik része a doboz külső részén speciális eljárással lett domborítva. Ehhez a doboz zárása után kapcsolódik a szöveg másik fele, amely szitanyomó eljárással került a fekete alapanyagra. Szürke-fekete és fekete könyvkötő lemezek adják a doboz alapját, amelyet ofszet jellegű, egy színnel nyomtatott bevonópapír takar. A felhasznált alapanyagok fóliamentesek, így jól újrahasznosíthatók.

Aura Whisky díszdoboz, Keskeny és Társai 2001 Kft.

Az exkluzív csomagolási megoldásairól ismert Sz. Varians Kft. ezúttal a rangos HUNGAROPACK PRINT Díjat kapta a zsűritől a Disznókő pincészet Aszúbor és Aszú esszenciacsomagolás nevezéséért. A piacvezető Aszúbort és Aszú esszenciát előállító borászat felkérésére tervezte és készítette el a díszdobozokat a pályázó. Az aszúdoboz alapkonstrukcióját 2008. évben fejlesztették ki, azóta számos borászat alkalmazza nagy sikerrel ezt a formát. Most viszont megújult a csomagolás, ami főként a grafikai elemek újragondolásával történt meg. Igyekeztek minden olyan felületnemesítési technológiát alkalmazni, amelyek az elmúlt évek technológiai fejlődésének lehetőséget adtak, úgymint 3D UV-lakk, illetve 3D-aranyozás. Az alkalmazott pauszpapír nyomtatásához – hogy a feldolgozás során a nedvességtől ne hullámosodjon – digitális nyomtatást alkalmaztak. A doboz funkcionális kialakításakor fontos elem volt, hogy mágnes segítségével alakítsák ki a doboz záródását, ezzel is elősegítve a benne lévő termék magas minőségre utaló jellegét. Az alkotók hiszik, hogy egy jó csomagolásnak hangja van: „Ha kinyitod kattan, ha lezárod cuppan”. Az évjáratok megjelenítéséhez pausz- és kreatívpapír-gyűrűket alkalmaztak, ami nemcsak esztétikus, de a doboz záródását is biztonságosabbá teszi.

Disznókő pincészet Aszúbor és Aszú esszenciacsomagolás, Sz. Varians Kft.

Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem mottójaként alapítják a save food mozgalmakat. Ezt az elvet követi a HUNGAROPACK SAVE FOOD Díj is, melyet a Pandan Kft. és az Intergraf Digiflex Kft. kapott az Univer párnás termékek közös nevezéséért. A díjazott csomagolóanyagot 9 nyomóműves BOBST M6 UV-flexo nyomdagépen (BOBST REVO-technológia) nyomtatták 6-7-8 színes, heptakróm színtéralapú feldolgozás és 149 lpi rácssűrűség mellett. Az alapanyag 12 mikronos PET/12 mikronos metPET/50 mikronos PE fólia volt. A termékcsalád nyomdai előkészítése során különösen figyelni kellett az azonos elemek egységességére, a kapott vevői proofokkal való nagyfokú színazonosság elérésére, a vékony, negatív szövegek és egyéb hasonló motívumok olvashatóságának, nyomtathatóságának biztosítására a heptakróm bontás mellett. A zérus közeli passzeringadozás előfeltétele az ilyen grafikai küllemmel rendelkező, kisméretű csomagolásoknak. A BOBST REVO-val meg tudtak felelni a fokozott elvárásoknak, de szükség volt ehhez a repró és a formakészítés támogatására is.

Univer párnás termékek, Pandan Kft. és Intergraf Digiflex Kft.

Az Újrahasznosítható aromazáró fűszercsomagolás nevezésével a Sipospack Kft. szintén kiérdemelte a HUNGAROPACK SAVE FOOD Díjat. A dán exportra készített fűszert tartalmazó, a kategóriájában újszerű állótasak egyanyagú, 100%-ban polipropilén alapú. A háromrétegű szerkezet 20 mikronos magas záróképességű matt PP fólia/20 mikronos fémgőzölt PP fólia és 70 mikronos cast PP fólia összetételű. A fémgőzölt réteg 50-60 angström (0,05-0,06 mm) vastagságú. A simítózár ugyancsak polipropilénből készült. A csomagolóeszköz anyaga tudatosan, a termék által megkövetelt magas gázzárási igényekhez igazodóan és az újrahasznosíthatósági követelményeknek való megfelelés alapján került megválasztásra. A termékcsalád 8 tagját digitális eljárással nyomtatták, amelynek előnye, hogy nem volt szükség klisé készítésére. Annak köszönhetően, hogy egy gyártás alatt tudták elkészíteni valamennyi ízváltozatot, kevesebb termelési hulladék keletkezett, és a vevő is annyit rendelhetett, amennyit fel is használt.

Újrahasznosítható aromazáró fűszercsomagolás, Sipospack Kft.

Szaklapunk több éve vesz részt a zsűri munkájában, különdíjat is felajánlva a „nekünk” legszimpatikusabb, szakmailag nívósnak megítélt tervezőnek, illetve pályázatnak. A Transpack különdíjasait részletesebben is bemutatjuk majd olvasóinknak, ezzel is hozzájárulva sikerükhöz, további munkájukhoz. Az idei évben is 3 pályázatot választottunk ki a széles palettáról. Tehát a Transpack 2022. évi különdíját kapta:

Gratulálunk minden pályázónak, különösen a díjazottaknak, munkájukhoz további sikereket kívánva. A különdíjas és okleveles csomagolásokkal kibővített cikkünket weboldalunkon olvashatják részletesebben. Különdíjasainkról szóló írásainkkal pedig hamarosan jelentkezünk. Az iparág szereplőit továbbra is biztatjuk a HUNGAROPACK megmérettetésre, majd a WorldStar Packaging Awardselismerés megpályázására ugyanúgy, mint a fiatalságot a Hungaropack Student következő évi versenyén való indulásra!

Összeállította: Sándor Ildikó | Forrás: CSAOSZ