fbpx

Nyolcmilliárdos beruházás, 270 új munkahely a logisztikában

Írta: Barna Ferenc - 2023 február 20.

A hazai tulajdonú logisztikai szolgáltatócég hat központot épített országszerte, a nyolcmilliárd forintos beruházással 270 új munkahelyet hoz létre országszerte – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Trans-Sped Kft. nagytarcsai csarnokának átadásán.

A csarnok ünnepélyes átadása
A beruházás ünnepélyes átadása

Szabad közlekedés és a kiszállítható szállítmányozás

A miniszter kiemelte, hogy a világgazdaság az elmúlt három évben kétszer is a feje tetejére állt, így teljesen új rendszer jött létre, korábban sziklaszilárdnak tartott alapok remegtek meg. Erre példaként hozta fel, hogy a koronavírus-járvány idején hirtelen illúzióvá vált a szabad közlekedés és a kiszállítható szállítmányozás.

„Akkor rájöttünk, hogy a logisztika olyan iparág, mint a levegő az emberi szervezetnek, természetes, hogy van, aztán amikor nincs, akkor viszont nagy baj áll elő. A logisztikai képességek megléte egy-egy ország esetében alapvető fontosságú összetevőjévé vált a működőképességnek és a szuverenitásnak is. Minél több logisztikai kapacitás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb és annál stabilabb az adott ország” – szögezte le a tárcavezető.

Az előzőek a világgazdaság fekete éveinek számítanak, Magyarország minden válságból megerősödve került ki Szijjártó Péter szerint, ami a krízisekre adott nemzeti válaszoknak köszönhető, így például annak, hogy a kormány a munkanélküliség helyett inkább annak megelőzését finanszírozta.

Marketing, munkatárs
A közel 300 ezer főt foglalkoztató logisztikai ágazat termelési értéke is 50 százalékkal nőtt tavaly

A mesterhármas

„Gazdaságpolitikai stratégiai céljainkat nem adtuk fel, továbbra is Magyarország kínálja a legkedvezőbb beruházási feltételeket Közép Európában, és az eredmények önmagukért beszélnek” – mondta a miniszter.

A magyar gazdaság a nehézségek ellenére tavaly „óriási mesterhármast” ért el, így megdőlt a beruházások, az export és a foglalkoztatás rekordja is.

Végül pedig arról is beszámolt, hogy tavaly a közel 300 ezer főt foglalkoztató logisztikai ágazat termelési értéke is 50 százalékkal nőtt, meghaladva az 5000 milliárd forintot.

Raktár, dolgozó
A új raktárcsarnokokkal, korszerű technológiával fejlesztette tevékenységét a logisztikai cég

A logisztikai üzletág bővülése

A Trans-Sped Kft. logisztikai üzletága négy új raktárcsarnokkal, innovatív robottechnológiával, modern állványrendszerekkel, speciális anyagmozgató gépekkel és megújult informatikai rendszerrel bővült az elmúlt két évben. A csaknem 8 milliárd összköltségű fejlesztésekhez a magyar állam közel 2,4 milliárd forint támogatást biztosított. A vállalat raktárhálózata az elmúlt időszakban csaknem 20 ezer négyzetméterrel bővült, amely így országosan meghaladja a 220 ezer négyzetmétert.

A cég legnagyobb, mintegy 17 ezer négyzetméteres csarnoka a főváros vonzáskörzetében, Nagytarcsán található. A fulfillment szolgáltatást nyújtó raktár különlegessége az 50 darabos robotflotta, ami jelentősen megkönnyíti és meggyorsítja az e-kereskedelmi tevékenységet.

Debrecenben három új csarnok épült, mely beruházásokhoz kapcsolódóan a Trans-Sped 192 fővel növelte létszámát. Az M1 autópálya közelében található Környe településen a társaság korábbi épülete egy 6000 négyzetméter alapterületű, 20 méteres magasraktárral bővült. A közelben található tatai raktárban is megújult az informatikai rendszer, valamint az anyagmozgató géppark is.

A cég keresi a környezetbarát áruszállítás megvalósításának lehetőségeit a logisztika területén, és nyitott a modernizációs fejlesztésekre, megoldásokra. Ezt mutatja, hogy már működik náluk az átalakított elektromos kamion.

Logisztikai fejlesztések a Trans-Sped Kft.-nél

Forrás: MTI
Fotók: közösségi média/Szijjártó Péter