Az ABB Kft. Robotika üzletága és az Óbudai Egyetem közösen tartott sajtóbeszélgetést és bemutatót, amely fókuszában a robotikai trendek, valamint a jövő generációjának robotikai és automatizációs oktatása állt.
Trendek, amelyek megváltoztatják a robotalapú automatizálást
Jelentős beruházások szükségesek még az élethosszig tartó tanulás támogatásához, hogy a meglévő és a jövőbeli munkaerő boldogulhasson a robotika és az automatizálás korában. Az ABB Kft. és az Óbudai Egyetem egyebek mellett azért is tartotta meg januárban a sajtóbeszélgetés rendezvényét, hogy ezzel is felhívják erre a figyelmet.
Az európai vállalatok közel háromnegyede (74 százaléka), az amerikaiakénak pedig 70 százaléka tervezi, hogy a globális kihívásokra, a munkaerőhiányra és az üzleti környezetet uraló bizonytalanságra válaszolva hazai vagy egy közeli régióba telepíti vissza tevékenységeit. Ezzel is növelni kívánják az ellátási láncuk rugalmas állóképességét, és piaci jelenlétük fenntarthatóságát – állapította meg felmérésében az ABB (Supply Chain Survey, 2022), amelyet a két térségben, vállalatvezetők körében készített. Ebből kiderült, hogy a vállalatok többsége – az európai válaszadók 75 és az amerikaiak 62 százaléka – a következő három évben a robotika és automatizálás terén megvalósuló beruházásokkal tenné könnyebbé ezt a re-shoring vagy near-shoring váltást. A robotika és az automatizálás iránti, fokozott érdeklődés ellenére az ABB 2022-es globális oktatási felmérése mégis jelentős hiányosságokat tárt fel az oktatás és a képzés terén, ahol a jövő hálózatba kapcsolt és automatizált munkahelyein való munkavégzéshez szükséges készségek elsajátíthatók lennének.
Habár a megkérdezett oktatási szakemberek 80 százaléka egyetért abban, hogy a robotika és az automatizálás alakítja át a foglalkoztatás jövőjét a következő tíz évben, jelenleg csupán minden negyedik oktatási intézmény alkalmaz robotokat oktatási programjaiban – hívta fel a figyelmet Haray Norbert, az ABB Kft. Robotika és Gyártásautomatizálás üzletágának vezetője. Az ebből eredő hiányosságok veszélyeztetik az újraiparosítás sikerét. A technológiát szállító vállalatok, az oktatási intézmények és a kormányzatok együttműködése szükséges ahhoz, hogy a társadalom felkészüljön a munkahelyek átalakulására, teljes mértékben kihasználja a rugalmas automatizálásban rejlő potenciált, és megragadja a folyamatban lévő újraiparosítással feltáruló újlehetőségeket.
Világszerte több mint 40 ABB képzési létesítmény
Az ABB ennek érdekében új képzési központokkal – közöttük az Ausztriában 100 millió eurós beruházással tavaly létesített, globális innovációs és képzési kampusszal – bővíti a robotikai és automatizálási oktatási programját. Az Egyesült Királyságban, Németországban és Brazíliában működő új, regionális képzési központokkal együtt ez a beruházás világszinten negyven fölé emelte az ABB képzési létesítményeinek számát, amelyekben évente több mint 30 ezer iskolai, főiskolai és egyetemi diákot, valamint szakmunkástanulót és munkavállalót oktatnak. A képzési központok az ABB meglévő oktatási kínálatát egészítik ki, amely világszerte több mint 100 iskolában és egyetemen érhető el.
Kiterjedt tapasztalatával és robotikai megoldásokból álló portfóliójával az ABB a robotok tanulási programokba való beépítését terméktámogatással és képzéssel is segíti az oktatási intézményekben – mondta Haray Norbert. Az ABB több mint 40 országban működik együtt iskolákkal, főiskolákkal és egyetemekkel annak érdekében, hogy a diákok elsajátítsák a robotprogramozás és -működtetés alapjait. Partneri kapcsolatuk révén az intézmények részt vehetnek az automatizált megoldások kutatásában és fejlesztésében a tényleges alkalmazásokban történő felhasználás érdekében, ami javítja a diákok foglalkoztatási lehetőségét.
Hiánypótló robotikai képzésaz Óbudai Egyetemen
Magyarországon az ABB 2016 óta alakít ki hasonló együttműködést a hiánypótló robotikai képzés terén a hazai felsőoktatási intézményekkel, közöttük az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karral.
Az ipari robotizálási szakmérnöki képzésük célja, hogy az ipar igényeinek megfelelő tudást adjon a hallgatóinak egy gyakorlatorientált továbbképzés keretében, amely az ipari folyamatok, gyártósorok fenntartására, továbbfejlesztésére, a robotintegrációs és karbantartási folyamatok megismerésére helyezi a hangsúlyt – mondta Dr. Széll Károly, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar egyetemi docense. Robottechnikai Központjuk országosan egyedülálló robotparkja valós ipari környezetet teremt a hiánypótló képzéshez, amelyet a közeljövőben angol nyelven is elérhetővé tesznek. A BSc oklevelet adó, péntek délutánonként zajló négy féléves képzés mellett az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar 1-2 napos moduláris képzéseket is kínál a robotprogramozás és -működtetés különböző témaköreiben.
A rendezvény ezzel még nem ért véget, ugyanis a sajtóbeszélgetés résztvevői az ABB IRB 120-as modelljét működés közben is láthatták. A hattengelyes ipari robotkar olyan agilis, kompakt és könnyű megoldást ad anyagmozgatási és összeszerelési feladatokhoz, amely rendkívül pontos és jól vezérelhető.
Ez a rendezvény tökéletesen rámutatott arra, hogy a robotikáé és az automatizálásé a jövő, amelyek számos globális kihívásra nyújthatnak megoldást.
Csomor Zsolt