fbpx

Új technológia forradalmasíthatja a vasúti árufuvarozást

Írta: Csomor Zsolt - 2023 október 12.

Digitális automata központi ütközővel (DAC) felszerelt vonatot tesztelnek hat európai országban, amely hazánkba is befutott. A jövőbe mutató technológiát, a DAC-ot a Rail Cargo Hungaria (RCH) szakmai rendezvényen mutatták be a szakemberek számára. Az innovatív technológia bevezetése 2028-ban kezdődhet meg.

Kulcsszerep a vasúti árufuvarozás forradalmasításában

A német DB Systemtechnik vállalat – amely a fejlesztés minden fázisában aktívan részt vett – koordinálja az európai tesztkörút eseményeit. A DAC egységes bevezetésének célja, hogy megteremtse az európai vasúti árufuvarozás automatizálásának és digitalizálásának előfeltételeit.

vasút vagon ütköző sínpár ember
Kép forrása: Rail Cargo

Az Európai Unió DAC átállási programja szerint 2028-tól az új technológiával felszerelt kocsikat a digitális automata központi ütközőkkel kapcsolják majd össze, amelyek levegő-, áram- és adatkapcsolatot is biztosítanak. Mindez akár 450 ezer teherkocsit és 17 ezer mozdonyt érinthet az Európai Unióban – olvasható a Rail Cargo Hungaria Zrt. közleményében.

A DAC bevezetése erősíti az európai vasúti árufuvarozás versenyképességét azáltal, hogy lehetővé teszi az automatizálást a vonat közlekedése során, csökkenti a technológiai és tartózkodási időket, növeli a küldemények eljutási sebességét, kapacitásokat szabadít fel, támogatja további fuvarozási mennyiségek vasútra történő átterelését, valamint csökkenti a balesetek kockázatát.

Kovács Imre, a Rail Cargo Group Igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria Igazgatóságának elnöke az eseményen rámutatott, hogy a technológia bevezetése a tehervagonok összekapcsolásának és szétválasztásának folyamatában kompenzálhatja a kocsirendezői és tolatási műveletekkel kapcsolatban tapasztalható munkaerőhiányt, egyúttal költséget takarít meg. Kiemelte, hogy az innováció egyedülálló lehetőség az európai vasúti árufuvarozás forradalmasítására, kulcsfontosságú szerepet tölt majd be a vasúttársaságok üzemeltetésének átalakításában.