fbpx

Csomagolás az e-kereskedelem korában

Írta: Transpack-2023/I. lapszám cikke - 2023 március 19.

Az e-kereskedelem, a futárral érkező csomagok mindannyiunk életének szerves részévé váltak, különösen a Covid-19 világjárvány óta. Míg egykor furcsaságnak számított a neten keresztüli könyvrendelés, mára a csomagkézbesítő autók mindennapos látványt nyújtanak szinte minden lakónegyedben. A karácsonyi időszakban pedig az e-kereskedelem ismét történelmi csúcsokat ért el.

Az ekerstat.hu 2021-es hazai adatai szerint az e-kereskedelem meghaladta az 1200 milliárd forintot, növekedése a 2015 és 2021 közötti időszakban évi 32% volt. Ezzel a teljes kiskereskedelmi forgalomból a részesedése több mint 10%.

A csomagolás az e-kereskedelmi iparág egyik fontos sarokköve. A kereslete folyamatosan növekszik úgy, ahogy az e-kereskedelmi ágazat példátlan ütemben bővül. A Smithers PIRA, a stratégiai piackutatási jelentések elismert szolgáltatójának tanulmánya, a „The Future of Global Packaging” szerint 2024-ben eléri az 1,05 billió dollárt.

csomagolás

Áruvédelem és vásárlóielégedettség

Az egyik döntő tényező, amikor a vásárlók elégedettségéről beszélünk a kapott termékkel kapcsolatosan, a szállításhoz használt csomagolás. Az e-kereskedelem szempontjából kiemelten fontos, hogy a termék sértetlenül jusson el a vásárlókhoz. Mint minden csomagolásnál, itt is lényeges a termék védelme. A DS Smith által Németországban készített tanulmány szerint a résztvevők 47%-a nyilatkozott úgy, hogy ha sérült terméket kap, kétszer is meggondolja, hogy újra rendeljen-e ugyanattól az eladótól. További 43% szerint ez rontja a márka imázsát. Tehát ami a csomagok szállítását illeti, a rossz helyen történő megtakarítás nem takarít meg pénzt, sőt.

A jó csomagolás a tudomány, a művészet és a technológia együttműködéséből születik. A csomagolás véd, szállít, tájékoztat és értékesít. A vezető gyártók számára a termékük csomagolása jelzi a márkaértéküket a piacon. Ezek a gyártók ezt a szakaszt marketingstratégiájuk alapvető pillérének tekintik, és ez az üzleti modelljük része is. A fogyasztói vásárlási szokások és a csomagolással kapcsolatos iparági trendek a fő mozgatórugói a csomagolási igények gyors növekedésének. Ahhoz, hogy megértsük, milyen irányba tart ez a növekedés, nézzük meg az e-kereskedelmi ágazat 2023-as legfontosabb csomagolási trendjeit.

Igény a fenntarthatóságra

Az e-kereskedelemben is egyre nagyobb jelentőséget kap a fenntarthatóság. A DS Smith fentebb idézett tanulmánya szerint például Németországban a vásárlók 76%-a nem szereti az olyan csomagolást, amely nyilvánvalóan túl nagy a termékhez. Mintegy 56%-uk az ilyen típusú csomagolást annak jeleként tekinti, hogy a gyártó nem veszi komolyan a fenntarthatóság iránti elkötelezettséget. Ez negatív hatással lehet a jövőbeni vásárlási döntésekre.

2017-ben az e-kereskedelmi iparág vezetője, az Amazon elkötelezte magát amellett, hogy egyensúlyt teremtsen az erős és védő csomagolás között, valamint továbbra is elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetvédelmi kérdések mellett.

2019-ben hatalmas, világméretű tiltakozás volt az éghajlatváltozás ellen, és rengeteg fiatal, főleg millenniumi és Z generáció gyűlt össze az utcákon, hogy környezetbarátabb világot követeljenek. Ez a fiatal generáció az e-kereskedelmi fogyasztói piac tetemes részét alkotja. Mielőtt ez a zöld generáció vásárolna, figyelembe veszi a „termék ökológiai lábnyomát és teljes életciklusát, a tervezéstől, a gyártásig és a szállításig”.

A fogyasztói piacon bekövetkezett demográfiai változások miatt a fenntarthatóság, az újrahasznosítás és a környezetvédelmi kérdések kerültek a középpontba. A zero-waste csomagolóanyag egyre növekszik, és a többi környezetbarát csomagolóanyag is virágzik. Egyre népszerűbb a papír-, illetve a növényi alapú csomagolás, amely természetes összetevőket, például gombát, cukornádat, kókuszt, kukoricakeményítőt használ.

A 3R mantra „reduce, reuse andrecycle” (csökkentés, újrafelhasználás és újrahasznosítás) egyre nagyobb lendületet kap a fiatal, képzett és modern ügyfelek körében. Az Accenture felmérése szerint a fogyasztók többsége szívesebben vásárol olyan cégektől, amelyek osztják értékeiket. A megkérdezettek 62%-a nyilatkozott úgy, hogy olyan cégektől szeretné megvásárolni termékeit, amelyek a műanyagok csökkentésére és a környezet védelmére összpontosítanak. A fogyasztók tudatosítják szénlábnyomukat, és nagyobb valószínűséggel támogatják azokat a márkákat, amelyek osztják értékeiket. A környezetbarát csomagolás a vásárlóik többségének elvárássá vált, így egyre inkább ez lesz a csomagolások legnépszerűbb trendje. A vezető márkák már átalakították csomagolásukat fenntarthatóbb és környezetbarátabb anyagok felhasználásával.

Tekintettel arra, hogy a műanyag csomagolási hulladék mennyisége már 2019-ben meghaladta a 942 millió kg-ot a világon, változtatni kell a káros környezeti hatás csökkentése érdekében. Ha hozzávesszük azt a tényt is, hogy 2021-óta a fogyasztók 64%-a korlátozta az egyszer használatos műanyagok használatát, mindez azt mutatja, hogy az e-kereskedelmi szektornak előtérbe kell helyeznie a fenntarthatóságot a csomagolási döntések során.

Rugalmasság és alkalmasság az újrahasznosításra

Egy lehetőséget jelenthetnek a csomagolóanyagok megtakarítására, a környezetterhelés csökkentésére a rugalmas szállítótáskák, ha ez a terméknél lehetséges. Az Egyesült Államokban és Európa egyes részein az Amazon cég már 2021 végén bevezette a rugalmas, papíralapú csomagolást a szállított élelmiszerek, majd az általános termékek kínálatába. Ugyanilyen fontos volt a cég azon döntése is, hogy a kis szállítási méreteknél már nem használ műanyagból készült külső csomagolást, burkolatot.

A csomagoláson belüli termékbiztonság is összpontosíthat a fenntarthatóságra. Manapság számos fenntartható és/vagy újrahasznosítható anyagokból készült töltő- és párnázóanyag férhető hozzá, amelyek találkozhatnak az ügyfelek fenntarthatósági elvárásaival.

tablet

Zöld jövő?

Kínában – ahol a lakosság közel 1,5 milliárd fő – a szakértők rámutattak, hogy ki kell dolgozni a zöld csomagolásról szóló állami szabványokat. Ezzel emelve a csomagolóanyagok többszöri felhasználásának hatékonyságát, és népszerűsítve a zöld csomagolás elvét a logisztikában. Így 2022-ben már az e-kereskedelmi platformokon eladott árucikkek 85%-át nem csomagolták be kétszer, 2025-re ez az arány elérheti a 100%-ot. Az újrahasznosított csomagok száma 7 millió darab lesz. A csomagolás várhatóan teljesen megvalósítja a zöld átalakulást.

Okosdobozoka csomaglogisztikában

A kínai Suning Express már 2017-től kezdve népszerűsítette a többször használható csomagküldési dobozokat, hogy csökkentsék a csomagolás hulladékát. Feng Feilong, a Suning Express raktári főosztályának vezetője elmondta, hogy okosdobozokkal helyettesítették a régi, egyszer használható papírdobozt, vagy műanyag zacskókat. Miután az árucikkek a vásárlókhoz jutottak, visszaszállítják a dobozokat a raktárukba további használatra. Értesülések szerint minden okosdoboz több mint 2000 alkalommal használható. A többször használható csomagküldő dobozokhoz hasonlóan több gyorspostai cég vezette be az újrahasznosítható vászontáskákat is. Zhang Liangliang, a Yunda Express egyik felelőse úgy nyilatkozott, hogy a környezetvédelem érdekében támogatják az újrahasznosítható vászontáskák felhasználását, mely több mint hat hónapig használható.

Már itthon is megjelent a hozzáadott csomagolástól mentes kiszállítás. A Trans-Sped Kft. 2021 végén elindította a ZERO nevű szolgáltatását e-kereskedelmi partnerei számára. Ennek keretében az árukat a cég saját flottája szállítja ki zárható, többször használatos, mosható ládákban. A vásárlók a megrendelt termékeket egy ládában veszik át a futártól, majd miután kipakolták azt, a láda visszakerül a rendszerbe, megszüntetve ezzel a felgyülemlő szemét problémáját a végfelhasználó otthonában. A környezetvédelmi szempontok mellett ez a megoldás költségcsökkentést is biztosít a webáruházak számára azzal, hogy nem kell csomagonként többszáz forintnyi csomagoló- és térkitöltőanyagot felhasználniuk.

Ember nélküli kiszállítás?

Wang Zhenhui, a JD logisztikai vállalatának vezérigazgatója erről úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt két évben a JD előtérbe helyezte a zöld csomagolás és -logisztika kérdéseit, például az ember nélküli eszközök és az ezzel kapcsolatos technológiák fejlesztését. Ennek éles tesztjeként a Shanxi tartományi Xi’anban és a Jiangsu tartományi Suqianban teljes egészében drónokkal kézbesítik a csomagokat. Emellett egyes Jiangsu tartományi felsőoktatási intézményekhez önvezető járművekkel szállítják ki ezeket.

Hatásos és hatékony tervezés

Az egyik legnagyobb e-kereskedelmi csomagolási trend a hatásos dizájn, amely képviseli a márka identitását, és tartós benyomást kelt a vásárlókban. A hatékony csomagolástervezés az egyik legjobb módja annak, hogy felfigyeljenek a márkára, legyen szó szemet gyönyörködtető grafikáról, okosszlogenekről vagy innovatív formáról.

Az egyszerű és minimalista dizájn trend sok éve létezik, de az elmúlt 5 évben gyors növekedést mutat. A kevesebb több, ha az elsődleges és másodlagos csomagolás kialakításáról van szó. A minimalista termékcsomagolást hitelesnek, a fogyasztók számára megbízhatónak tekintik, és lehetővé teszi számukra, hogy a termékre összpontosítsanak. Ennek kialakítása nemcsak a termék elsődleges csomagolásán lévő műalkotásról szól, hanem az egyszerűségnek a csomagolóanyagban is meg kell jelennie.

kartondobozok
Az e-kereskedelmi platformokon eladott árucikkek 85%-át nem csomagolják be kétszer

Kicsomagolási élmény

Másik szempont, amelyet a fenntarthatóságra való összpontosítás miatt nem szabad figyelmen kívül hagyni, az úgynevezett kicsomagolási élmény. Mivel az e-kereskedelem során a vásárló legtöbbször nem találkozik kereskedővel, a termék kicsomagolása gyakran az egyetlen eset, amikor közvetlenül érintkezik a márkával. Míg a figyelem legtöbbször az elsődleges csomagoláson van, a szállítási csomagolás sokkal több is lehet egy unalmas, barna doboznál.

Számtalan kicsomagolási videó árasztja el a közösségi média felületeinek hírfolyamait. A kicsomagolási élmény az egyik legfontosabb e-kereskedelmi csomagolási trend, amelyből a lehető legtöbb ember elé kerülhet a márka.

Szóval, mi is pontosan a kicsomagolás? Az, amikor a csomagolás a rivaldafénybe kerül: a termékek kicsomagolása és a benne lévő funkciók és elemek vizsgálata. Eredetileg a technológia területén volt népszerű, de ma már általános trend a divat, a luxus, a szépség és egyebek terén is. A Google adatai szerint a kicsomagolási videók száma évente 57 százalékkal növekszik.

Érdemes lehet már a csomagolás tervezésekor az ügyfelek helyébe képzelni magunkat, és az ő szemükön keresztül látni azt. Vannak olyan fejlesztések, amelyeket végre kellene hajtani? Mivel az ügyfelek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a fenntarthatóságnak, ez a csomagolás megfelel ezeknek az igényeknek? Az első benyomás igenis számít, különösen akkor, ha márkahűségről van szó.

Könnyű nyitás, visszazárhatóság

Hagyományosan ragasztószalagot használnak az e-kereskedelmi csomagok lezárására, ami nemcsak műanyaghulladék, de nehéz is eltávolítani. A fogyasztók a lehető legegyszerűbben szeretnék kinyitni a csomagokat, kézbe venni a megvásárolt termékeket.

Ez az oka annak, hogy egy új e-kereskedelmi csomagolási trend, a könnyű nyithatóság (perforált megoldások) térnyerését tapasztalhatjuk. Általában a kartondobozokon, a kraftpapír zacskókon és néhány műanyag tasakon található perforált bemetszések jelentősen megkönnyítik az e-kereskedelmi csomagolások kinyitását és visszazárását. Például a Zara, a Mango és további márkák már elkezdték használni ezt a fajta csomagolást visszazárható szalaggal, így a fogyasztók újra felhasználhatják azt, ha a visszaküldés szükségessé válik.

Összefoglalásként elmondható, hogy az e-kereskedelem csomagolási trendjei folyamatosan változnak, ahogy maga az e-kereskedelem is folyamatosan fejlődik. Szakértői vélemények szerint a növekvő automatizálás – különösen a robotika – várható a legjelentősebb változásnak az elkövetkező években. A fogyasztók nyomása a környezetbarátabb csomagolási lehetőségek, valamint a márkákkal való kommunikáció több módja iránt továbbra is ösztönzi a csomagolási innovációt.

Csaba László és Csaba Péter Gábor