fbpx

A logisztikai folyamatok optimalizálása – új raktárcsarnok

Írta: Barna Ferenc - 2023 június 19.

Új, 800 négyzetméteres, 6 méter belmagasságú, fűthető csarnokot adtak át a katasztrófavédelem központi raktárbázisán, a beruházás mintegy 420 millió forintból valósult meg – olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatójában.

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Állami céltartalék részét képező védekezési anyagokat, eszközöket tárolnak az új csarnokokban (fotó: OKF)

A műveletek logisztikai támogatás a gyorsul a beruházásnak köszönhetően

A fejlesztés a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében, mintegy 420 millió forint beruházásával valósult meg.

Az épületben a Belügyminisztérium állami céltartalékának részét képező védekezési anyagokat, eszközöket, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság részére raktározott anyagokat, valamint ár-, illetve belvízi védekezési anyagokat, eszközöket tárolnak.

A raktárcsarnok könnyűszerkezetes technológiával épült

A most befejezett projekt keretében két elektromos villástargoncát is beszerez a szervezet.

Az új raktárcsarnokban összevontan tárolt készleteknek köszönhetően a katasztrófavédelem gyorsabban tud reagálni a különböző helyzetekre, a műveletek logisztikai támogatását legalább két műveleti órával hamarabb el lehet kezdeni.

A korszerű nyílászárók, felülvilágítók és napelemek beépítésével csökkennek az üzemeltetési és épületfenntartási költségek.

A korábbi fejlesztés

Egy-egy nagy kiterjedésű katasztrófa bekövetkeztekor a katasztrófavédelem kiemelt feladata a lakosság épségének, egészségének és anyagi javainak megóvása. Ehhez megfelelő mennyiségű és minőségű szakanyagnak kell optimális költségek mellett rendelkezésre állnia a megfelelő időben és helyen. A szervezet e cél elérése érdekében optimalizálja logisztikai folyamatait, a többi között korszerű raktárcsarnokok építésével.

A katasztrófavédelem központi raktárbázisának területén 2019 végén vették használatba az első, szintén európai uniós projekt nyomán megvalósult ugyancsak 800 négyzetméter alapterületű csarnokot.

Forrás: MTI